A szeméttermelés elleni küzdelem egyik kevésbé ismert frontjáról jelentjük.
A teljesen elszegényedett Flintben úgy döntöttek, megpróbálnak a vízellátáson spórolni. Sok gyereket egy életre megnyomorít a szervezetébe került ólom.
Hétfőn egy rakás amerikai lapban egész oldalas reklámokat jelentettek meg. Van fájdalomdíj is.
Északkelet-Kínában sikerült megdönteni a légszennyzettség világrekordját. A látótávolság néhány méter, a tüdőgondozók megteltek.
Támad a szálló por, bevette Budapestet, és Debrecen is veszélyben.
A Föld legnagyobb mai természeti katasztrófájában már félmillióan megbetegedtek és tízmilliók nem kapnak levegőt. Borneón és Szumátrán lángol a dzsungel, hogy a helyén ültetvényeket létesíthessenek, közben pedig több országot teljesen elborít a füst.
Annyira látványos méregpartit hoztak össze, ami keveseknek sikerül.
Az elmúl 150 évben a Vegyiművek elárasztotta méreggel az Illatos utat. Van olyan veszélyes anyag, amiből a talajvízben az elfogadható határérték 19000-szerese van. A ferencvárosi önkormányzat viszont egy teljesen abszurd rendkívüli ülésen úgy döntött, hogy nem tesz semmit az ügyben.
Már több erőforrást fogyasztottunk idén, mint amennyit a Föld egy év alatt újra tud termelni. Japánnak például 5 és fél japán kéne, hogy fenntarthatóan működjön.
A Környezetvédelmi Hatóság szakértői véletlenül leengedték egy aranybánya tározóját, 3 millió gallon szennyvíz került a folyóba.
Lehet, hogy ettől is olyan gyenge a magyar férfiak spermája?
És ha ők műanyagot esznek, akkor szinte mindenki műanyagot eszik. Mi, emberek is.