külügyminisztérium

Szijjártó és Navracsics a pénzre mennek

Navracsics Tibor csak néhány hónapra lett külügyminiszter, mégis teljesen átalakította minisztériumot. A dolgozók 40 százalékát kirúgják, bevezetik a 10 órás munkanapot és 300 új embert vettek fel. Projektszemlélet van: azzal kell foglalkozni, ami pénzt hoz. Politizálás helyett külkereskedelmet várnak el.

Magyari Péter
POLITIKA

Nem olcsó az utazgatás az első világháborús eseményekre

42,5 miliót kapott a külügy a „Nemzetközi megjelenés az I. világháború centenáriuma alkalmából” című projektre. A világháborús megemlékezés egymilliárdos keretének egyharmadát költötték el eddig.

Haszán Zoltán
Történelem

Folytatódik a „Kelet felé lapítunk, Nyugat felé rázzuk az öklünket” külpolitika

Szijjártó Péternek néhány óra kellett, hogy kőkeményen visszaszóljon az Orbán szellemi vaskupolájáról cikket író norvég miniszternek. Természetesen sokkal határozottabban, mint ahogy Oroszország ügyében szokott nyilatkozni.

plankog
POLITIKA

Orbán: Oroszország nekünk gazdasági kérdés

A miniszterelnök felkészítette a diplomatákat, akiknek szembe kell szállni a világban azokkal, akik leginkább a New York Times-ból és a Washington Postból értesülnek arról, mi megy Magyarországon. Szerinte nincs miért magyarázkodnunk. Jön a menekültellenes politika.

plankog
POLITIKA

Így néz ki a Navracsics-Szijjártó Minisztérium

Haszán Zoltán
POLITIKA

A külügyminisztérium is megdöbbent az érpataki polgármester ámokfutásán

Közleményük szerint Orosz Mihály Zoltán performansza összeegyeztethetetlen az európai normákkal.

Horváth Bence
politika

Jön Szijjártó, külön főosztálya lesz az oroszoknak a külügyben

erdelyip
POLITIKA

Navracsics odaszigorított a román külügyminiszternek

Herczeg Márk
POLITIKA

A külügy bekérette a román nagykövetet

plankog
politika

Jaj, megint jó nyomon van a magyar külügy

Azért kell a teljes átalakítás, mert a diplomaták eddig nem tudták megvédeni a magyar kormány álláspontját. Na, majd most.

erdelyip
POLITIKA

Ők képviselik Magyarországot a nagyvilágban

Achtung world, jövünk!

Herczeg Márk
külföld

A külügyminisztérium elítéli a kínai terrortámadást

Herczeg Márk
Terrorizmus

Megint fontos szereplője lesz Mikola István a magyar politikai életnek

Párizsból hívják haza, államtitkárt csinálnak belőle.

erdelyip
politika

Az interneten is perifériára szorult a magyar diplomácia

Vizuálisan ábrázolták, mennyire követik egymást Twitteren a világ külügyminiszterei. A magyar tárca szomorúan árválkodik a sarokban.

Horváth Bence
POLITIKA

A Külügyminisztérium szerint a libanoni magyar nagykövet nem dicsérte a Hezbollahot

A minisztérium elismeri, hogy a diplomata ellátogatott a „sajtóhírekben megjelent intézménybe”, ami „egy mindenki által megtekinthető nyilvános kiállítás”, de „semmilyen formában nem tett nyilatkozatot”.

Herczeg Márk
külföld