Azt mondta, maga akarta kinyomozni az igazságot.
A 23 éves férfi a nyomozás jelen állása szerint véletlenszerűen választotta ki áldozatait, három nőt lőtt agyon puskával.
Nahát!
Három iráni férfi megsérült. A támadók elmenekültek.
Heten megsérültek, a támadó még nincs meg.
Hiába könyörögtek neki, hogy legyen óvatosabb. Aztán gyorsan elmenekült.
Magánjellegű vita fajulhatott el, a lövöldözésben ketten életveszélyesen, hárman súlyosan megsebesültek.
Két társa életveszélyesen megsebesült. A szövetséges jordániai és amerikai katonák eddig tisztázatlan okból kezdtek egymásra lőni.
Valamiért nem akartak megállni az ellenőrzőpontnál.
A merénylőt egyelőre keresik.
Győrkös Istvánt korábban is elítélték már fegyverrel való visszaélés miatt.
A miniszterelnök megrendülten értesült a szolgálatteljesítés közben meggyilkolt rendőr haláláról.
A Kisalföld szerint a 75 éves gyanúsítottat meglőtték, és kórházba vitték.
Házkutatást akartak tartani nála, mert megvonták fegyverviselési engedélyét.
Előtte a román bíróságnak még meg kell tárgyalnia az ügyét, amit tiltott fegyverviselés és fegyvercsempészet miatt indítottak ellene.