Szakértők úgy gondolják, hogy Lviv bombázása is ennek a jele lehet.
A március 3-ról 4-re virradó éjszaka Kijevben tárgyaló delegációk három tagja vegyi fegyverrel való mérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
A lengyel határhoz közeli Lviv eddig viszonylag biztonságos helynek számított, sokan ide menekültek keletről. Éjjel az oroszok rakétákat lőttek a városra.
A védelmi minisztérium közölte, hogy folytatni fogják a külföldről támogatott katonai állások támadásait.
A bázison rendszeresen fordultak elő NATO-országok katonái is, de nem tudni, hogy jelenleg tartózkodtak-e ott külföldiek.
A nyugati határnál fekvő városban rengeteg ukrán menekült gyűlt össze. A lengyel határtól 16 kilométerre fekvő békefenntartó központra nyolc rakétát lőttek ki az oroszok.
Egy fiatal, Kijevben élő rokonaiért aggódó lvivi nő szerint fogalmuk sincs, hogy mit csináljanak, Putyin annyira kiszámíthatatlan.
Többségük a nyugati országrészből kerül ki, közben a jobb helyzetben lévő régiókban fokozatosan feloldják a járványügyi korlátozásokat.
Ugyanígy az ukrajnai Lvivben sem lesz Magyar Ház.
Nagy gáz van Nyugat-Ukrajnában.
Az ukrán Lviv is visszavonta pályázatát, ők az oroszok miatt. Krakkó és Stockholm is visszalépett már, ott az emberek nem akarták ezt. Lehet, hogy a végén csak kazah város és Peking marad.