A Magyar Nemzeti Bank lehívta a székházának felújítását végző Raw Development Kft. bankgaranciáját. A fővállalkozó nem teljesítette határidőre a garanciális hibajavítási kötelezettségeit.
Lázár pedofilvádjai, leálló amerikai állam, ismerős grúz propaganda és a háborús vészhelyzet jövője a 444 napindító hírlevelében.
A jegybank nevében, annak ügyfélszolgálati telefonszámát ideiglenesen lemásolva telefonáltak valakinek, akitől azt kérték, utalja át a pénzét máshova.
Az elmúlt tizenkét negyedévből hétben csökkent a magyar GDP. A jegybankelnök a veszprémi közgadász-vándorgyűlésen mondott igazat.
Az MNB-alapítvány cége eladta az egyik cégét, a vevő pedig pont egy Matolcsy Ádámhoz köthető cég volt. Állítólag ez volt ugyanis a legegyszerűbb megoldás.
A miniszter szerint Orbán Viktor is meg fogja érteni, hogy mit akarnak a magyarok.
Matolcsy Ádám bizalmasaitól szabadult meg a lengyel GTC, akiknek az MNB-botrány óta tart a kálváriája.
„Nem harcosok klubjára van szükség, hanem vitákra, beszélgetésekre, álláspontok ütköztetésére. Minden demokráciának ez az alapja, amire lehet építeni” – írja a rapper.
Rétvári Bence államtitkár válasza alapján a belső vizsgálat lezárult, azonban az eredményt nem hozta nyilvánosságra, csak annyit írt, hogy az információk még „további döntések alapjául szolgálnak” majd.
Miért merülhetett fel Varga Mihályban, hogy erre azért érdemes lenne ránézni?
Polner Eörs szerint semmilyen összeférhetetlenségről nincs szó.
Szerintük az elmúlt években az MNB elég pénzt adott a METU-nek ahhoz, hogy abból fussa „az érintett ösztöndíj-program finanszírozására” is.
Nem mintha eddig gyakran történt volna ilyesmi.
A jegybankelnök szerint a pénzromlás „változatlanul meghatározó probléma a reálgazdaság számára”.
Racionalizálják az intézmény működését és csökkentik a költségeket.