Komárom-Esztergom megyében íródik a modern labdarúgás.
Kulcsár Katalinnak az volt a bűne, hogy beintett egy tizenegyest az Újpestnek. A klub is elítélte a szurkolók reakcióját.
Annyira nem érdekel senkit a magyar bajnokság, hogy most a válogatott meccseire szóló kedvezményekkel próbálnak nézőket toborozni.
Mert nem stadionokat építettek, hanem olyan csarnokokat, amiben egész évben tudnak focizni a gyerekek. És amilyen - mint most egy tanulmányból kiderült - egyetlen egy sincs Magyarországon, miközben már több a stadion, mint szökőkút a főtéren.
A játékosok közt a nyereség 30 százalékát dobják majd szét.
A meghatározó játékosok 20 millió körüli bónuszra számíthatnak.
Ezt az MLSZ-nek kell befizetnie. Az osztrákok és az izlandiak elleni meccsen is voltak gondok.
Meg úgy általában a magyar szurkolókat is. A rendzavarást és a náci szimbólumokat viszont felháborítónak tartja.
A csapatnak jól esik a szeretet, de nem szabad túltolni, mert abból csak a baj van.
Az UEFA már megkapta az Az éjjel soha nem érhet véget című számot, és szólt az MLSZ-nek, hogy legkésőbb a harmadik, Portugália elleni csoportmeccsre bekészítik a dalt.
Ne lepődj meg, ha keveset mondanak, és így nem lesz mibe belekötni.
Egészen meglepő, hogy pár tízezer magyar szurkoló venne most mindenféle ajándéktárgyat. Legalábbis az MLSZ nem készült fel erre.
Újabb hír a rendszerváltás után magyar foci egyik legbotrányosabb fordulójából. Még a végén engedik kiesni a Felcsútot?
Elnök úr felbőszült és tanárian rakta helyre a felcsúti futballkirályság vezetőit.