nasa

A Földnek lett egy másik, egész kicsike holdja

Az egyelőre 2016 HO3 névre keresztelt, 37-91 méter átmérőjű sziklát az elmúlt száz évben foghatta be a Föld, és a NASA jóslata szerint még pár száz évig biztosan velünk marad.

Király András
TUDOMÁNY

Ilyen szuperközeli videót néhány évtizedig biztos nem fogunk látni a Plútó felszínét borító valamiről

kasnyikm
űr

Mától 1284 újabb exobolygót ismerünk

A Kepler-űrtávcső találatai között 9 új, kicsi, jó hőmérsékletű, a “lakhatósági zónába” eső bolygó is van.

molnarlaszlo
csillagászat

Rengeteg új bolygót fedezett fel a NASA

1284 új exobolygót fedett fel a Kepler űrtávcső.

Horváth Bence
tudomány

Az űrpornó kedvelőinek: 4K-s felvételek a Földről

Száj nem marad csukva.

Horváth Bence
TUDOMÁNY

Feléledt és újra normálisan működik a Kepler űrtávcső

Pár ijesztő nap után ismét rendesen működik a Föld-szerű bolygók megtalálására kiküldött űrteleszkóp.

Horváth Bence
tudomány

Egy nap alatt két üstökös húz el a Föld mellett

Nagyon közel, alig 3-5 millió kilométerre suhannak el mellettünk.

Rényi Pál Dániel
űr

Gorillának öltözött az űrhajós az ISS-en

Ezt csinálja a súlytalanság az ember agyával közel egy év alatt. Kelly és Kornijenko hamarosan visszatérnek a Földre.

Tbg
űrkutatás

A Nap egy éve a NASA hatperces videóján

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy uhh.

Bede Márton
TUDOMÁNY

Csodálatos űrposzterekkel rukkolt elő a NASA

Elképzelték, milyen plakátokkal bombáznák az űrturistákat, ha már meghódítottuk a Naprendszert.

Tbg
tudomány

Ez az első virág, ami az űrben nyílt ki

Herczeg Márk
természet

Egy sajtóesemény közben eltűnt Farkas Bertalan

Előtte már furcsa, emberi fül számára érthetetlen, szíriuszi nyelven beszélt az újságíróknak. Mindez a Millenárison most nyitó utazó űrkutatási kiállítás sajtóbejárásán történt. Lehet, hogy ez az utolsó riport, amit a leghíresebb magyar Berciről olvasol!

Szily László
kultúra

Olcsóbb és környezetkímélőbb repüléstechnikai megoldások a NASÁ-tól

2050-ig 255 milliárd dolláros spórolást ígér az amerikai polgári repülésnek a NASA - ha sikerül átvinni a gyakorlatba is az elmúlt évek aviatikai kutatásainak eredményét.

Rácz Tamás
űr

Mindenkinek boldog új évet kívánnak a súlytalanságban lebegő űrhajósok

Matt Damont persze megint elhagyták valahol.

Tbg
TECH

Így húzott el a Hold előtt a Nemzetközi Űrállomás

Herczeg Márk
űr