nicaragua

Nicaraguában halálra égettek egy fiatal nőt, mert azt hitték, megszállták a démonok

A lelkész szerint az áldozatot nem ők, hanem a démonok dobták a tűzbe.

Czinkóczi Sándor
külföld

Felborult egy turistahajó Nicaraguában

Király András
külföld

Minimum egy évet csúszik a világ legnagyobb és leggyanúsabb építkezése

A Nicaraguát kettévágó, ötven milliárd dollárból épülő csatorna körül még mindig rengeteg a rejtély. Sőt, egyre több.

Horváth Bence
külföld

Nem örülnek, hogy feltúrják az országukat

Nicaraguában ezrek tüntettek az országot átszelő csatorna megépítése ellen. A helyiek szerint az elnök eladta az országot a kínaiaknak.

Czinkóczi Sándor
külföld

Indul az emberiség történetének egyik legnagyobb építkezése, és nem látni, mi értelme

Egy rejtélyes kínai milliárdos öt év alatt vágná keresztül egy csatornával Nicaraguát. Nem tudni miből és minek. Csak azt tudni, hogy súlyos környezeti károkkal járhat mindez.

Horváth Bence
külföld

Mekkora nyugati nyitás!

2014 év végén Kína több olyat lépett, mint korábban soha. Politikailag, gazdaságilag és katonailag is egészen új területekre merészkedett, és végleg elkezdett nagyhatalomként viselkedni. Van, aki szerint most lett vége a II. világháború utáni felépített világnak.

Bede Márton
külföld

Nicaraguában elkezdték a Panama-csatorna riválisának az építését

Hongkongiak építik, előzetesen 50 milliárd dolláros (12,900 milliárd forint) költségekkel számolnak. Négy Paks II. A projekt műszaki, pénzügyi és környezeti megvalósíthatósági tanulmányai nem nyilvánosak.

Markó Ferkó
külföld

12 méteres krátert ütött a meteor

erdelyip
külföld

Jön a Panama-csatorna riválisa

2020-ra 40 milliárd dollárból új csatorna kötheti össze a Karib-tengert és a Csendes-óceánt Nicaraguán keresztül.

Herczeg Márk
közlekedés

Vérfürdőbe torkollt egy bolti rablás Nicaraguában

Király András
külföld

Orosz (!!) bombázók sértették meg Kolumbia légterét

Venezuelából Nicaraguába tartó orosz Tu-160-as hadászati bombázók kétszer is engedély nélkül berepültek a kolumbiai légtérbe. Kolumbia ezért tiltakozó jegyzéket adott át.

Király András
külföld

11 millió fát ültetnek jövőre Nicaraguában

Herczeg Márk
külföld

Nicaragua átvágja magát

Szó szerint. A Panama-csatornához hasonlót akar építettetni, az Atlanti- és a Csendes-óceán között.

Magyari Péter
külföld