A belga rektor nem merte bevállalni a tudományos konferenciát a választás előtt, mert már a Bucsával kapcsolatos orosz hazugságok kutatása is politikai tevékenység lehet. Rácz felmondott.
De egyetlen jelöltjük sem lép vissza.
Rumen Radev elnök szerint Bulgária évezredes kultúrájának eredményeivel és országa civilizációs hozzájárulásával érdemelte ki, hogy huszonegyedikként csatlakozhasson az eurózónához.
Mindent elárul a putyinista lap szellemiségéről az, amit a Nobel-díjas orosz író emlegetésével műveltek.
Mondjanak, amit akarnak.
Miközben Milorad Dodik a Budai Várban járt, Németh Ferenc Balkán-szakértő arról tartott előadást, hogy éppen mennyire van jelen az orosz dezinformáció az EU déli szomszédaiban. Spoiler alert: sok helyen nem annyira, mint nálunk.
„Bevallom, ez engem nem üt szíven. Tisztában vagyok azzal, hogy ez csak politikai fogás” – mondta Olha Sztefanisina arról, hogy Schmidt Mária szerint a bucsai mészárlást az ukránok követhették el.
A 2014-es összecsapásokban 47 oroszpárti tüntető halt meg a szakszervezeti székház égő épületében. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint az ukrán hatóságok nem tettek meg mindent, hogy megakadályozzák az erőszakot.
Főleg Elon Musk ex-Twitterén vált aktívvá sok szellemfiók, de a kampányban hiteles hírportálok klónozott, kicsit megváltoztatott oldalai is segítik a gyanútlan olvasók megtévesztését.
A közösségi médiát ellepték a Párizst patkányokkal és szeméttel ábrázoló AI-képek, de az oroszoknak nagy szerepük volt az algériai bokszolónő, Imane Helif körüli botránykeltésben is.