puskás akadémia

Kevés szó esett eddig a történelmi felcsúti sikert ünneplő tömegről, de most pótoljuk a hiányosságot

A Felcsút edzője örömmel látott újra szurkolókat a lelátón, ami szerinte annak a jele, hogy jó munkát végeznek.

Haszán Zoltán
nb1

Mészáros Lőrinc is megkapta az NB I ezüstérmét

Nem tenderen nyerte, második lett a felcsúti csapat az NB I-ben, csak a Fradi előzte meg. Mindannyian sokat tettünk a közösből ezért.

Haszán Zoltán
nb1

Egy ország lehet büszke Miskolcra: a Diósgyőr az utolsó percben verte el a felcsúti Puskás Akadémiát

Az NB1 utolsóelőtti helyezettje odatette magát, minden magyar futballszurkoló örülhet. 🙏

Herczeg Márk
nb1

Diplomácia: Orbán gratulált a Real Madrid elnökének az újraválasztásához

Elnöki ügy.

Herczeg Márk
Spanyolország

Istenes László lett a felcsúti fociklub kommunikációs igazgatója

Biztos a TV2 Mokkájában végzett magas színvonalú munkája alapján figyeltek fel rá.

Horváth Bence
POLITIKA

A járványválság sem tudta megakasztani a felcsúti foci szédületes gyarapodását

Fergetes évet zárt a felcsúti foci, 13,6 milliárd forint vándorolt a településre tavaly. Összesen már több mint 80 milliárd forintnál tartanak.

Jávor Bence
felcsút

Jó hír: kiesett a Felcsút a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Herczeg Márk
magyar foci

Orbánnal tárgyalt, mielőtt Felcsútra szerződött edzősködni

Radoki János Németországból tért haza, pár hónap után ki is rúgták.

Szurovecz Illés
magyar foci

A felcsúti focialapítvány újabb számláit szerezte meg a DK

Most megvásárolt élelmiszerekről kaptak számlákat a közpénzek utáni, évek óta tartó, de soha véget nem érő kutakodásban.

Herczeg Márk
utánpótlás

Vagyonokért focizik a Felcsút NB III-as tartalékcsapatában az albán csodaszélső

Latifi az albán bajnokság legdrágább játékosa volt, amikor megvásárolta egymillió euróért a Puskás Akadémia. Azt nem lehet állítani, hogy minden adóforintot megért volna.

Jávor Bence
felcsút

Kikapott a felcsúti Puskás Akadémia

Pintér Attila dacol Orbán Viktorral.

Herczeg Márk
nb1

Mi az istenre tudott még 2,4 milliárd forint tao-támogatást kérni Orbán felcsúti fociakadémiája?

Nem kérdés, hogy megkapták-e. Az se nagyon, hogy utólag emelnek-e majd rajta. De mihez kell még fejleszteni? Téli vagy nyári sportokhoz, esetleg megvalósul Orbán régi álma?

Jávor Bence
felcsút

Tönkreverte a csak magyar játékosokkal felálló Paks a légiósokkal teletűzdelt Puskás Akadémiát

Annyi gólt azért nem kaptak, ahány milliárd közpénz ment a felcsúti utánpótlásra.

Haszán Zoltán
nb1

A Puskás Akadémia edzőjének leolvadt az agya vereségtől, és megmondta az őszintét arról, hogy a magyar fiatalok helyett játszatott külföldi zsoldosok miatt állnak így

Hornyák Zsolt előtt nem sokan olvastak így be Mészáros és Orbán klubvezetési stílusának és a lusta külföldieknek.

Szily László
magyar foci

Itt a videó arról, ahogy a felcsúti arénában zúgott-zengett az “Ez nem a tender! Mészáros ez nem a tender!”

Így ünnepelték az MTK szurkolói az összevásárolt Felcsút elleni győzelmet. Orbán is hallotta.

Szily László
magyar foci