quaestor

Bankszövetség: A Quaestor-károsultaknak nem jár kártérítés

Herczeg Márk
gazdaság

Lázár János sajnos egyetlen kérdésre se tud válaszolni, ami az Orbán-kormány felelősségét firtatja a Quaestor-ügyben

De a szocialista kormányok nagyon gyanúsak a miniszter szerint. Hogy 2011-ben miért nem született feljelentés, azt Lázár nem tudja.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Jövő héten a Tarsolyék szabadlábra helyezését kezdeményezik az ügyvédek

Szerintük a Kvesztor-ügy vádlottjainál már ne áll fenn a gyanú, hogy szabadlábra kerülve bizonyítékokat tüntetnének el vagy szökni próbálnának.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Már 2011-ben tudta az Orbán-kormány, hogy a Quaestor nem egészen tisztán játszik

Két miniszter is látta a vizsgálati anyagot, nyomozás is indult, mégsem pattant ki a botrány. Most sem a rendőrség sem az ügyészség nem találja a 2011-es feljelentést.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Eddig egyetlen rokona sem látogathatta meg az előzetesben ülő Tarsoly Csabát

Naponta egy órát sétálhat, hetente kétszer fürödhet a volt vezérigazgató.

Botos Tamás
bűnügy

Megszavazta az Országgyűlés a Quaestor-károsultak kárrendezését

Botos Tamás
gazdaság

A Fidesz még a Quaestor-kártalanításban is ezerrel diszkriminál

De még hogy! Alapvetően legalább négy módon tesz különbséget a társadalom csoportjai között az a törvényjavaslat, ami pénzzel próbálja betömni a Quaestor-károsultak száját.

kasnyikm
bűnügy

Abonynak 279 milliója ragadt a Quaestornál

Hogy ez jelent-e bármi nehézséget a város életében, nem tudni, mert a polgármester szabadságon van.

Botos Tamás
gazdaság

Még két quaestoros csoport van külföldön

erdelyip
utazás

Július 8-ig biztosan előzetesben maradnak a Buda-Cash és a Hungária értékpapír főnökei

erdelyip
bűnügy

Titkolózik Quaestor-ügyben a győri önkormányzat

Volt önkormányzat, ami még Győrnél is sokkal több pénzt bízott a becsődölt cégre, de nem mondják meg, melyik.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Borkai szerint vannak önkormányzatok, melyek dupla annyi pénzt tartottak brókercégnél, mint amennyit Győr

De Győr pénze megvan, a polgármester szerint.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Rogán benyújtotta a quaestoros befektetők kártalanításáról szóló javaslatot

erdelyip
bűnügy

Távozik az egyik külügyi államtitkár

erdelyip
POLITIKA

Tényleg kifizettetik a csalók által okozott károkat azokkal, akik nem csaltak

Sokkal egyszerűbb más pénzéből kifizetni az ember saját hibáit, nem igaz? A kormány izomból rátolja a pénzügyi szektorra a Quaestor-veszteségeket, szinte teljes egészében.

kasnyikm
bűnügy