Utána már elfogták a rendőrök.
Túl sokan akartak felmenni délután.
Semmi gyanúsat nem találtak – tudta meg a DK.
Az ügyben még senkit nem hallgattak ki.
Aztán jöttek a rendőrök, és megoldották a dilemmát.
Társával együtt önbíráskodásért kell felelnie.
A fiú elvitt otthonról egy ezrest, hogy enni vegyen magának.
Perceken belül visszaesett a pápai sofőr.
A történteket videóra is vették. A rendőrség kényszerítés, zaklatás és garázdaság gyanúja miatt folytat nyomozást.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat korrupciómegelőzésről szóló oktatóanyaga azért van, hogy elrettentse a kenőpénzek elfogadásától a rendőröket.
Jelentősen megnőtt a várakozási idő.
Amikor a rendőrök elfogták, a 38 éves férfi éppen egy fecskendővel szúrta magát.
A szegedi rakparton széttört kocsi 26 éves sofőrje beismerte tettét.
A bűncselekmények többsége kisebb jogsértés vagy anyagi károkozás: az elkövetők politikai szlogeneket festettek házfalakra és ellenállást tanúsítottak a rendőrséggel szemben a tüntetéseken.
Úgy általában sok minden múlik az igazoltató rendőrön, de nem árt tisztában lenni a jogainkkal, és hogy hogyan ne kerüljünk a kelleténél nagyobb bajba. A TASZ drogjogi szakértőjének előadásából kiderült, hogy kereskedelem-e, ha körbemegy egy füves cigi, mit érdemes és mit nem érdemes bevallani, és hogy hogyan tudjuk minimalizálni a büntetés összegét.