Egy kollégánk akarta ellenőrizni, hogy egy a hírek szerint Kanadából hazatért személy szerepel-e még rajta, de nem tudta.
A bíróság azért rendelte el az egykori miniszterelnök letartóztatását, mert nem jelent meg a bíróságon, ahol külföldi államoktól kapott ajándékokról kérdezték volna.
Egy gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott.
Zsiga Katalin volt őrmester tavalyelőtt decemberben tett feljelentést. Az ügyészség ejtette a vádat, részben azért, mert a rendőrnő a hét és fél órás kihallgatás során ellentmondásokba keveredett.
A három gyanúsított kirabolt egy mozgáskorlátozott férfit.
A bántalmazással vádolt rendőrök büntetőeljárása még zajlik, de ettől még nem kellett volna leállítani a belső vizsgálatot.
Tömegszerencsétlenség okozása miatt indult eljárás.
A férfit a bíróság korábban 17 év fegyházbüntetésre ítélte.
Először a rendőrautó összetörésével fenyegetőzött, majd azzal, hogy a rendőröket öli meg.
A rendőrség általában nem egy emailben szokott gyerekpornográfiával gyanúsítgatni random embereket, arra kérve őket, hogy egy válasz e-mailben magyarázkodjanak.
A Szikra mozgalom szerint ha bebizonyosodik, hogy a hatalom meghurcolt egy ártatlan aktivistát, akkor politikai és morális elégtételt fognak venni. Közben megváltozott egy másik, kitörés napi eset megítélése, és már közösség tagja elleni erőszakról van szó.
Az elkövetőt még aznap elfogták.
A balesetben senki nem sérült meg, a sofőr jogosítványát bevonták.
De az elfogása így is foganatosításra került.
A gyanú szerint M. Milán és M. Milánné a közös tartózkodási helyükön olyan súlyosan bántalmaztak egy fiatal lányt, hogy belehalt, a holttestet pedig egy Győr környéki helyen ásták el.