Hiába követte be, nem figyelt fel arra, hogy milyen online társaságba keveredett. Reméli, hogy más szülők tanulnak az esetből.
A biztonsági szolgálat emberei több éve töltik fel edzéseiket a Strava alkalmazásba, csakhogy ezzel érzékeny információkat árultak el Ulf Kristerssonról.
Kiderült, hogy a svéd partoknál egy bokor alján talált üzenet aláírója már nem él, de a kollégája, akivel 1978-ban ilyen palackpostákkal szórakoztak Skóciában, még igen, és emlékezett is az egészre.
A helyzetkihasználással akadtak gondok.
A svéd migrációs ügyekért felelős miniszter szerint az új törvénnyel elsősorban az országban tevékenykedő fegyveres bűnbandák tagjait kívánják célba venni.
Pár nappal korábban a hírszerzés vezetőjének kellett lemondania.
Nem azért kell mennie, mert léteznek ezek a fotók, hanem azért, mert nem szólt ezekről az átvilágításakor.
Trump DEI elleni hadjáratának teljesítését kérik számon Európa szocdem fővárosán is.
Átszámítva 740 millió forinttal száll bele az ország a médium működésébe.
„Orbán Viktort a sajtószabadság ragadozója, aki egy egész médiabirodalmat épített fel, mely a pártja irányítása alá tartozik” – áll a Riporterek Határok Nélkül jelentésében.
Benjamin Dousa szerint egyre több ország indult el autoriter irányba, elszigetelve magukat, amire nyitottsággal és befogadással kell reagálniuk a svédeknek.
A támadó robogóval menekült el, és továbbra is szökésben van.
Dániában és Svédországban is hatalmas adótartozást halmoztak fel, pedig ők „lélekvezérelt vállalkozóként” csak egy „szebb bolygót” szeretnének.
Az Egyesült Államoké nincs közöttük.
A tiltakozóknak elegük van abból, hogy a boltok milliárdos profitot termelnek, miközben a lakosság egyre nehezebben tudja kifizetni az alapvető élelmiszereket is.