2018-ban indult a Női Közéleti Vezetőképző az MCC-n, Orbán Balázs egy időben még olyanokat is mondott, hogy „sikeres ország, sikeres politikai rendszer csak akkor lehet, ha a nők kellő arányban, kellő ambícióval, kellő aktivitással vesznek részt a közélet legfontosabb pozícióban”. Tavaly aztán mindez lenullázódott.
A budapesti Fidesz rámegy a külső kerületekre.
Csak öt szó, de a lényeg benne van.
Magyar Péter szerint pártja az összes választókerületben jelöltet fog indítani, és meg fogja nyerni a 2026-os választást. „Ha nem így tenne, és bárkivel összeállna, az a Tisza Párt végét jelentené” .
Nem képletesen, hanem konkrétan. A kutyapárt kezdeményezésére tartottak karácsonyi húzást a fővárosi közgyűlésen.
Ha nem lép vissza, akkor Vitézy utolsóként végzett volna.
„A MÁV-csoporttal megcsináljuk” – közölte az építési és közlekedési miniszter.
12 000 kollégiumi férőhelyet jelent majd.
Bő 40 napirendi ponttal indul a Fővárosi Közgyűlés ülése, és az október eleji helyzetből kiindulva bőven tartogat ma is izgalmakat. Ki kivel szavaz vagy nem szavaz, mennyire lesznek harciasak a tisztelt képviselő hölgyek és urak, mennyi fog-e az előzetesen beharangozott konstruktív közös munka?
Jámbor András a minisztériumokra és az állami cégekre is kiterjesztette volna Szentkirályi Alexandra ötletét, azonban a parlament igazságügyi bizottságának ülésén a fideszes többség vita nélkül lesöpörte az előterjesztést.
Karácsony Gergely diákszervezeteket támogató huszonöt pontos javaslatcsomagját a ferencvárosi polgármester szerint azzal az indokkal szavazták le, hogy az érintett mozgalmak neki kampányoltak.
A történelmi érdekességek közé valahogy csak becsúszott egy kis aktuálpolitikai szösszenet is.
Onnan fúrják az olimpiát, ahonnan senki nem számított rá.
Amit amúgy sem lehet Horn Gyula sétánynak nevezni.
Az biztos, hogy a főpolgármester-választáson többről volt szó, mint egy sima önkormányzati választásnál.