Soha ekkora turistáskodás nem volt még hazánkban, mint 2015-ben.
A központosítással létrejönne a Nemzeti Idegenforgalmi Ügynökség, a legfontosabb arcokat tájékoztatták első körben.
A cél: „a turizmussal kapcsolatos állami feladatok átszervezése, bővítése, a teljes idegenforgalmi ág lefedése.” Mindent vinnének.
Visszaesett a szállodai szobák kihasználtsága.
Iszonyatosan beindultak a kínai turisták, lerohanták Európát.
Hétfő délelőtt akkora szuvenírboltot nyitottak Budapesten, hogy még egy „Hungarikum-sziget” is belefért. Instant hetvenes évek a Vörösmarty téren.
692 járatot töröltek, szegény ausztrál turistáknak muszáj lesz még egy darabig a paradicsomi szigeten maradnia.
Rossz emberbe kötött bele egy utcányi török boltos. Az állítólag ír profi bokszoló turista egyedül akkorát küzdött, mint Bud Spencer. És nyert.
A dolog, amiben a németek annyira jók, hogy már önmagukat is idegesítik.
Súlyos következményei lesznek, ha az ország legjelentősebb gazdasági ágazata is recesszióba fordul.