Jolika és társai 300 millió sikkaszthattak el piramisjáték közben.
A rendőrség trükközhetett a közleménnyel, mert máskor történt az eset, mint amit írtak, és többet nem akartak elárulni.
Majdnem levágta egy randalírozó részeg vendég kezét.
A rendőrség pedig nem árul el erről többet.
Alig volt példa hasonlóra az utóbbi években, de az MNB alapítványa ügyében akár nem söpörték le rögtön az ellenzéki feljelentést.
De meddig fog tartani?
A Közbeszerzési Hatóságnak kell eljárnia most.
A 7. kerület egykori polgármestere ellen sikeresen kért perújrafelvételt az ügyészség.
Annyira nem akartak foglalkozni az uniós pénzek lenyúlásával, hogy már Bojko Boriszov miniszterelnöknek kellett segítséget kérnie Brüsszeltől.
Hiába állít más a bírósági ítélet, szerintük az áfacsökkentést kétmilliárdért áruló ember mögött nem állt senki.
Január közepe óta zajlik az eljárás, még nem történt kihallgatás.
Bizony.
Az amerikai kitiltási botrány egyetlen büntetőügyében a lényeg nem derült ki. Mégis, ki állhat T. Viktor mögött?
Legalább 30 idős embert próbáltak kifosztani, azzal a szöveggel, hogy sürgősen pénz kell az unokájuknak.
Vizoviczki László majdnem 20 évig tartotta hatalmában a budapesti éjszakát. Magas rangú rendőröket, politikusokat, közhivatalnokokat, gazdag vállalkozókat és hírességeket tett zsebre, most mégis adócsalásért veszik elő. Ráadásul a nyomozás mintha elakadna azon a ponton, hogy kik húztak igazán hasznot a Vezér ügyeiből.