Az egészségügy olyan jól teljesít, hogy jelenleg nem tudják beadni a magyar újszülöttek és kisgyerekek egyik alapoltását, az orvosok azt sem tudják, mikor lesz oltóanyag.
Meg kell zabálni! (Természetesen nem szó szerint, szépen fejlődik, így semmi ilyesmire nincs szükség.)
Még bababulit is tartott a személyzet a gyerek tiszteletére.
A szülőknek azt mondták, hogy a gyerekük meghalt, aztán eladták a csecsemőket.
Január végén több embert súlyos állapotban vittek kórházba a mentők Törökszentmiklósról dizájnerdrog-mérgezés miatt. Két fiatal, várandós nő is a kórházukba került, rajtuk császármetszést is végre kellett hajtani.
Még csak négy naposak, de máris veszekednek, ilyenek a jó testvérek!
A két nőt még mindig gép lélegezteti.
Volt élettársát is őrizetbe vették, ő is gyanúsított.
A DNS-minta még a rendőrség rendelkezésére állt, ezt vetették össze a már az eset után látókörbe került asszony DNS-ével, aki végül beismerő vallomást tett.
Nagyon értik az iszlamisták, hogyan kell felidegesíteni a nyugati világot.
A 3 napos gyerek már majdnem kihűlt, amikor a rendőrök megtalálták.
Boldog születésnapot, te majom!