Eric Cantona az angol futball modernkori történetének legnagyobb hatású játékosa: senki, soha, egyetlen másik bajnokságot sem változtatott meg olyan gyorsan és gyökeresen, mint ahogyan ő tette azt a Premier League-gel.
Eric Cantona az angol futball modernkori történetének legnagyobb hatású játékosa: senki, soha, egyetlen másik bajnokságot sem változtatott meg olyan gyorsan és gyökeresen, mint ahogyan ő tette azt a Premier League-gel.
José Mourinho nagypofájú párbajhősből begyepesedett nagypapává változott. Madridban fordult meg minden - míg korábban csak győzni akart, addig ma már más a fontos. És épp ez köti gúzsba.
Valószínűleg hamarosan összefutunk az első olyan drukkerrel, aki már nem is valamelyik sztárjátékosért fog rajongani, hanem mondjuk egy klub marketing-, vagy a könyvelési osztályának vezetőjéért. Szép új világ épül Manchesterben.
Két elfogult szakbloggerünk, Peet és McDeere is megvizsgálta, mit nyertek csapataik az utóbbi évek legnagyobb volumenű játékoscseréjén.
Az "egyéni hibákból kaptuk a gólt" kezdetű edzői önmosdatás az egyik legidegesítőbb dolog a futballban. Eleve visszás, mert hát ki az istennyila állította csapatba az egyéni hibákat elkövető játékosokat, ha nem maga az edző - ergo lehetne szaggatni a saját ruhákat is, ha már -, de ott van az az aprócska, ám egyesek szemében kifejezetten fontosnak tetsző részlet is, miszerint a futball, mint olyan, alapvetően ún. csapatjáték. Nem arra gondolok feltétlenül, hogy "együtt vesztünk és együtt nyerünk", hanem inkább arra, hogy amennyiben tizenegy ember mindössze egyének halmazaként ténfereg a pályán, ahelyett hogy kiérlelt csapatjátékkal menne ellenfele idegeire, megpróbálva felerősíteni az erényeit, és elrejtve a gyengéit, akkor javallott lehet inkább ezzel a ténnyel foglalkozni, és nem ráhúzni a vizes lepedőt néhány kiválasztott egyedre a falkából. De hát José ilyen, így szeretjük szoktuk meg, és valljuk be: igazából már hiányozna is, ha egyszer valamivel kevésbé lenne arrogáns paraszt, amikor a saját hibái kerülnek szóba.
A Premier League negyedik fordulójában minden a manchesteri városi rangadó körül forog majd, és bár mi lennénk a legboldogabbak, ha a meccset felhúzhatnánk arra, hogy a jelenkor két legsikeresebb edzője (22 vs. 21 darab komoly trófea) feszül egymásnak az Old Traffordon, valójában inkább médiacirkusz lesz ez az egész, mintsem komoly sportértékkel bíró labdarúgó mérkőzés. Főleg, hogy az ehhez hasonló kéthetes szünetek általában baromira nem tesznek jót a csapatok formájának, szóval kíváncsian várjuk, ki, hol folytatja azt, amit az iskolakezdés előtt abbahagyott. Hajtás után természetesen Pep és José személyi aktáját fejtjük ki a legbőségesebben, de egy-egy mondattal minden meccsről igyekszünk megmondani a tutit.
A hétközi, angol csapatok által veretlenül megvívott Bajnokok Ligája forduló, és a kicsit gyengébb Európa Liga kör után folytatódik tovább a darálás a szigeten - megint itt a Premier League! Újabb fordulóhoz pedig ismét új szerző dukál itt a Britannián: álláshirdetésünk második szerencsés tehetséges felvételizője rögtön mélyvízbe ugrik a városi és regio rangadókkal telített hétvégén.Tovább után jön a hét meccse - egyértelmű, hogy melyik lesz az -, elmondjuk mi várható a Tyne-Wear Derby-n, és a londoni rangadót sem tévesztjük szem elől, melyen José mumusa, a West Ham a feltámadni látszó Chelsea-t fogadja.
A 14. forduló már a múlté, a tabella élén pedig még mindig ott trónol a Leicester a maga 29 pontjával, igaz, már csak holtversenyben a Manchester City-vel. Nyakukon a United, és egészen hihetetlen módon az Arsenal is csak két ponttal van lemaradva a listavezetőktől egy ilyen botrányos széria után – Wengerék nyugodt szívvel vezethetnék a bajnokságot, ha nem ajándékoztak volna összesen négy pontot a West Brom-Norwich duónak. Mint a talajvíz, jön fel a Spurs és a Pool, ellentétben a Newcastle és az Aston Villa gőzerővel hasítanak lefelé, a Chelsea pedig még mindig nem bír elrugaszkodni.
a jól megérdemelt európai aranycipőWayne Rooney a csúcson van a legmélyebben. Ez a látszólagos paradoxon viszonylag könnyen feloldható, ha vetünk pár pillantást a közelmúlt eseményeire. A bádogbödönfejű angol dokkmunkás archetípusa a múlt hónapban döntötte meg Sir Bobby válogatottsági gólrekordját, miközben egyébként talán élete legrosszabb formáját futja. A United szurkolók körében már egy ideje viszonylagos közmegegyezés van arról, hogy talán jobb lenne a csapat nélküle, a legutóbbi international break után pedig ugyanezen diskurzus a válogatott relációjában is kezd kibontakozni. Hajtás után némi szubjektív helyzetelemzés a lehetséges okokról.