vagyonnyilatkozat

Kérek egy A3-ast! Hatos lett, maradhat?

Rogán Antal a múlt hét végén leparkolta az autóját és kipakolta a cuccait. A kocsi azóta nem mozdult.

Király András
POLITIKA

Zsigó Róbertet Rogán Antal vagyonáról kérdezték – Simon Gáborról beszélt

Semmi különös nem történt, csak a Fidesz szóvivője válaszolt arra a kérdésre, hogy mi áll Rogán Antal vagyonnyilatkozat-módosítása mögött.

Herczeg Márk
POLITIKA

16 órakor a Fidesz tájékoztatni fogja a sajtót Rogán Antal vagyongyarapodásáról (ha kérdeznek róla)

Mondta Nyirtai az Origo szerint. Kiderült, a lap félreértette, amit Nyitrai mondott.

Herczeg Márk
POLITIKA

Vidéki ház is kimaradt Rogán vagyonnyilatkozatából

plankog
POLITIKA

Pótápi Árpád fideszes képviselő megfelezte telke méretét vagyonnyilatkozatában

Botos Tamás
POLITIKA

Rogán Antal adóhatósági vizsgálatot kér saját maga ellen

Nem, nem azért, mert már ő sem tudja segítség nélkül követni, hogy hogy lesz napról-napra egyre nagyobb a lakása, hanem azért, hogy tisztázza: becsületesen szerezte a vagyonát.

erdelyip
POLITIKA

Ma Varga Mihály módosította a vagyonnyilatkozatát

A gazdasági miniszter is kifelejtett ezt-azt a vagyonnyilatkozatából, mint Rogán Antal.

erdelyip
POLITIKA

A Rogán-ügy egy fontos művészeti interpretációja

Előzmények errefelé.

erdelyip
kultúra

Rogán, a felesége, az alpolgármestere, Varga Mihály mind a Schmidt Mária és Spéder Zoltán érdekeltségébe tartozó lakóparkban szereztek lakást

Isteni grillpartik lehetnek a Pasa Park nevű luxusingatlanban, ahol a jobboldali politikusokon kívül trafikos, gázcéges főnök, és híres tévészínész is lakik.

erdelyip
POLITIKA

Március 21-én megduplázódott Rogán Antal budai ingatlanvagyona

Még a január 31-én beadott vagyonnyilatkozata szerint is csak fele részben volt övé a Pasa Park lakóparkban egy 149 négyzetméteres lakás. Március 21-én javított, hogy mégis inkább száz százalékban az övé.

Király András
POLITIKA

Az Együtt-PM is látni akarja a felcsúti polgármester vagyonnyilatkozatát

Herczeg Márk
politika

A Ne-zavarj-épp-lopok törvény segít Mészáros Lőrincnek eltitkolni vagyonát

A bíróság is a felcsúti polgármesternek kedvez, hiába épült közpénzből is a politikus milliárdos birodalma.

erdelyip
POLITIKA

Nem indul vagyonnyilatkozati eljárás Szijjártó Péterrel szemben

Legalábbis ha a bizottság KDNP-s elnökén múlik, akit meggyőztek az adatok, amiket Szijjártó a rendelkezésére bocsátott.

Horváth Bence
politika

Eljárást akarnak Gyurcsányék Orbán vagyona miatt

Gyanúsan sok a miniszterelnök pénze.

Magyari Péter
POLITIKA

Simon Gábor új vagyonnyilatkozatot adott be, de abból is kihagyta a 240 milliót

Nem talált olyan rubrikát, amibe beírhatta volna.

Király András
POLITIKA