A többség már nem áll ki a Fidesz mellett, a pártban elitista fordulat történt, aminek zakó is lehet a vége. Ezeket nem az Amerikai Népszava, hanem a Pesti Srácok-os Huth Gergely írja a központi pártlapban.
Fekete-Győr András visszalépés-pápa közben már gratulált az egykor volt jelöltnek, akit „első fecskének” nevezett.
Barabás Richárd azt állítja, úgy készülnek, hogy a pártnak jövőre minden körzetben lesz jelöltje.
Lenyúltunk a hulladékért, az első betűtől az utolsóig végigolvastuk a minden magyar nyugdíjas postaládájába bedobott, Jókor című bulvárlap-kampányújság hibridet. Minket is meglepett, hogy a kormánynak már a nyugdíjasok dugipénzére fáj a foga.
Se egyéni jelölt, se lista – hacsak valahol nem az ő emberük lesz a legnépszerűbb ellenzéki.
Egy Szentendre környéki településen volt megbízott őrsparancsnok. Az egyesületet, amelynek a bilincsben elvitt férfi a titkára, több tízmillió forinttal támogatja a Miniszterelnökség.
Szerinte próbálnak új pozíciót felvenni, támpontokat keresnek Magyar Péter megjelenése óta.
Magyar Péter nem akart közösködni a Magyar Hang szerint.
Minden helyi lakost meg fognak kérdezni, mi számukra a legfontosabb ügy, majd szembesítik a válaszokkal a kormányzatot.
A Fidesznél BRÜSSZEL HAZA! lett a ruszkik haza üzenetből, miközben Magyar Péter annyira nem bízik az intézményekben, hogy inkább nem is akar szabályos népszavazást kiírni. Egy politikailag szétszakadt ország március 15-éje közvetlen közelről.
Az elemzés szerint csak a Mi Hazánknak van komolyabb esélye bejutni a parlamentbe.
De a főpolgármester szerint Magyar Péterék elsősorban nem az ellenzéki szavazókhoz, hanem a kiábrándult fideszesekhez beszélnek.
Beszélt az euró bevezetéséről is a lapnak, azt mondta, a pontos dátumot még ki kell dolgozni.
18 helyett 16 egyéni választókerület lenne Budapesten.
2022-ben is bejött és talán kevesen kötik össze napjaink megélhetési válságát az előző választás előtti költekezéssel.