Három éve eltiltották a papot, aki molesztálta, de az egyház azóta sem kért bocsánatot

Magyarországon a klerikusok által molesztált kiskorúak közül eddig egyetlen ember mondta el részletesen a történetét. Ha megnézzük, hogyan kezelte ügyét az egyház, akkor nem nehéz elképzelni, miért választja szinte mindenki a hallgatást.

A. először kamaszfiúként, 2003-ban jelentette, hogy zaklatta egy pap. 13 éven keresztül kellett harcolnia az igazáért, mire végül a zaklatóját 2016-ban eltiltották a papi hivatástól. Ha ő nem küzdi végig magát az eljárások labirintusán, az Index pedig nem írja meg alaposan ezt a folyamatot, akkor még sokkal kevesebbet tudnánk arról, hogyan reagál a magyar katolikus egyház, amikor egy áldozat hozzájuk fordul.

De A. története ezzel még korántsem ért véget. Kétségbeesésében az elmúlt hetekben odáig jutott, hogy videóra vette egy püspökkel folytatott beszélgetését, és röplapokat szórt szét a Szent István Bazilikában.

Első kör: a tapogatástól a püspökségig

A. hetedikes volt az egyházi általános iskolában, és ministráns a külső-pesti plébánián, ahol Snell György plébános amolyan apafigurája lett a nehéz családból érkező fiúnak. Az ő egyik kispapja volt az, aki A. elmondása szerint 1999 és 2003 között rendszeresen molesztálta. Benyúlt a pólója alá és a nadrágjába, megérintette, nyomkodta a nemi szervét, csókolgatta a nyakát.

Az Indexnek nyilatkozott a pap másik áldozata is, ugyanabból a körből, amelynek A. is tagja volt:

„Kérdezett a családunkról, a mamám elvesztéséről. Elsírtam magam, ölelgetett, és akkor volt, hogy simogatott, a nadrág alá csúszott a keze. Nekem nem fogta meg a nemi szervem, de már ez is sok, bőven több volt a normális vigasztalásnál.”

Négy év után, 16 éves korára A.-ban tudatosult, mi történt vele, és a felismerés súlya alatt megroggyant. A korábban máshová helyezett pappal megszakította a kapcsolatot, de otthon nem tudott erről beszélni. Először egy hozzá közel álló tanárnak mesélte el, aki látta, hogy baj van, és kitartóan kérdezgette. A tanár azt javasolta, forduljanak az igazgatónőhöz. Ezzel kezdődött A. hosszú küzdelme a katolikus egyház intézményeivel, amely 2003 óta nem tud nyugvópontra jutni.

Az igazgató szkeptikusan hallgatta a történetet, és átkísérte a síró fiút a plébánoshoz. A hozzá közel álló pap megdöbbent, és a Főegyházmegyei Hivatalhoz irányította.

Ekkoriban az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye általános helynöke és vagyonkezelője, Erdő Péter helyettese Udvardy György volt. Aki A. emlékei szerint nem hogy megértő nem volt, hanem egyenesen rátámadt, kilátásba helyezte a pszichiátriai vizsgálatot és a zaklatójával való szembesítést, amitől a 16 éves fiú megijedt. Úgy jött el a budai Várban lévő Prímási palotából, hogy ezt ő nem csinálja. Udvardy később kereste telefonon, de A. elzárkózott. „Úgy döntöttem, magamban próbálom feldolgozni a velem történteket, féltem, hogy senki nem hinne nekem.”

Második kör: jönnek a rendőrök

A. a következő öt évben próbált nem foglalkozni az üggyel, míg egy nap rendőrök törtek rájuk, és vezetőszáron vitték el a testvérét. A. ekkor szembesült vele, hogy a testvére egy ideje azzal zsarolta a zaklató papot, hogy kitálal a médiának, és pénzt követelt a hallgatásáért. A. nem tudott testvére akciójáról, és az ügy miatt azóta sem beszél vele.

A megzsarolt pap - mint az egy friss levélből kiderült, Udvardy György tanácsára - feljelentést tett. A. testvére végül felfüggesztett börtönt kapott, de a mi történetünk szempontjából fontosabb, hogy a nyomozás során felvették A. vallomását. Sőt,

a rendőrök pszichológus szakértőhöz is elküldték, aki írásba adta, hogy A. története életszerű, őt pszichés sérülés érte, és megállapítható a pap kötelességszegése.

A pap ellen az illetékes kerületi kapitányságon indult büntetőeljárást mégis megszüntették, miután egyértelmű lett, hogy az akkori Btk. szerint az utolsó cselekmény is pont elévült.

A 2008-as pszichológiai szakvélemény szerint az egyébként jó képességű A-t a sérülések érzékeny, kritikus korban érték, és kimondta azt is, amit bárki józan ésszel beláthat: sokat rontott a helyzeten, hogy amikor fel akarta tárni a vele történteket, nem kapott hatékony segítséget.

A segítő hozzáállást nem csak 2003-ban hiányolta, hanem akkor is, amikor a testvére zsarolási pere után telefonon beszélt Erdő Péter irodaigazgatójával, a nem sokkal később érseki helynökké előléptetett Süllei Lászlóval. A. tisztán emlékszik a válaszra: „a bíboros urat semmiféle szakértői vélemény nem érdekli”. Következő alkalommal Süllei már nem vette fel a telefont.

Harmadik kör: a papot eltiltják

A. természetesen figyelemmel kísérte a katolikus egyház amerikai és nyugati gyerekmolesztálási botrányait, és amikor az első igazán nagy nyilvánosságot kapott itthoni esetről, a pannonhalmi M. atya ügyéről olvasott 2015-ben, elszánta magát az újabb körre az egyházi bürökráciával. Azt mondta, a többi áldozatnak akar segíteni, illetve az újabb molesztálásokat akarja elkerülni.

„Olvastam, hogy más országokban mennyien lettek öngyilkosok, akik hozzám hasonlóan nem kaptak segítséget, és úgy gondoltam, ez nem maradhat így. Nekem az egyházam nagyon fontos. Úgy éreztem, érettebb, erősebb vagyok, végig tudom csinálni, nem fogok megtörni”

- nyilatkozta az Indexnek. A lap részletesen leírta a folyamatot, ahogy nekiveselkedett az egyházi eljárásnak. Süllei László helynök újabb és újabb pszichológiai vizsgálatokra küldte, jöttek a válasz nélkül maradt tértivevényes levelek, a titkolt jegyzőkönyvek és az egyre ingerültebb fiatalember telefonos hadjárata. Úgy érezte, ki akarják fárasztani.

Amikor már nem bízott az egyházmegyében, akkor a pápai állam nagykövetségét kereste meg. Itt a nuncius fogadta, és ígéretet kapott, hogy a leveleit elküldik Rómába.

Egy ponton A. felment a várba, leült a Prímási palota várójába, és kijelentette, hogy akkor ő megvárja Erdő Pétert. Akit nem csak elérni nem tudott, de a beosztottjai azt is következetesen titkolták, hogy szóltak-e a bíborosnak. Végül rendőrt hívtak A-ra, aki eredmény nélkül távozott, és pár hónappal később megkereste az Indexet.

A lap kérdéseket küldött, illetve interjúzni szeretett volna Erdő Péterrel vagy más felelős vezetővel. Akik nem reagáltak a levélre, de két nappal később az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye kiadott egy közleményt a pap eltiltásáról. „Egyházmegyénk egy aktív és eredményes lelkipásztori munkát végző papja ellen kifogások merültek fel egyes kiskorúakkal kapcsolatos, az Egyházi Törvénykönyv szerint büntetendő cselekmények ügyében, amelyek az erotikus jellegű, túlzott bizalmaskodás körébe tartoznak. (...) A felmerült tények alapján, a Kongregáció rendelkezéseinek megfelelően, közigazgatási büntetőeljárás került lefolytatásra, amelynek eredményeként az illetékes egyházi hatóság az érintett papot mindennemű papi tevékenységtől eltiltotta. Az érintett pap a döntést elfogadta.”

Ez a döntés 2016 augusztusában született a Vatikánban, de erről se a nyilvánosságot, se a bejelentést tevő A.-t nem tájékoztatta senki, amíg a médiához nem fordult.

Az Index úgy értesült akkor, hogy a vizsgálatot lefolytatók nem tekintették hiteles tanúnak A-t, a konfrontatív természete és a testvére zsarolási ügye miatt, és az ügyben az döntött, amikor a vizsgálat során tudomást szereztek más áldozatokról is.

A papot először csak felfüggesztették állásából, a vizsgálat idejére. Ennek ellenére A. olyan képeket is látott a neten, amelyek ekkor készültek, és a pap miseruhában áll gyerekek között. Az egyéves vizsgálat alatt gyerektáborokat is szervezett és papként nyilatkozott a médiának. A vatikáni döntés után viszont a jelek szerint valóban felhagyhatott a papi tevékenységgel.

Senki nem kér bocsánatot

Három évvel ezelőtt A. elmondta, mit szeretne elérni:

• valaki ismerje el, hogy igazat beszél,
• az ügynek legyen következménye,
• és kérjenek tőle bocsánatot.

A papot ugyan eltiltották 13 év után, de A-t eleve nem ez motiválta. „Az a célom a történetemmel, azért küzdöttem ennyit, hogy a rendszer, amely sok, hozzám hasonló gyerek életét tehette tönkre, nyomoríthatta meg, épüljön le, alakuljon át, újuljon meg.” Azóta elhatalmasodott rajta az érzés, hogy ebből nem lett semmi. Nem csak bocsánatot nem kértek tőle, de még hivatalos értesítést sem kapott az egyházmegyéből vagy a vatikáni követségtől, ahol szintén foglalkoztak az ügyével.

A Szentszék Magyarországi Nagykövetsége nem válaszolt kérdéseinkre, de a megkeresésünk után felhívták A-t, és neki azt mondták, hogy nem kötelesek értesíteni a vizsgálat eredményéről.

Múlt héten Budapesten járt a Vatikán egyik vezető szakértője, Ferenc tanácsadója a gyerekmolesztálási esetek elleni harcban. Hans Zollner a 444-nek adott interjúban elmondta, hogy a Vatikán valóban nem írja elő kötelező jelleggel az áldozat értesítését vagy a bocsánatkérést. A római Gyermekvédelmi Központ igazgatója ezt a szabályozás „aggasztó” hiányosságának nevezte, annak ellenére, hogy a püspökök maguktól dönthetnének úgy, hogy bocsánatot kérnek. Ahogy sokan meg is tették, Benedek és Ferenc pápákkal az élen, de a magyarországi példák jól mutatják, hogy ez nem általános gyakorlat.

„Az áldozatnak sajnálatos módon nem biztosított a joga, hogy információt kapjon. Ahogy az sem része az eljárásrendnek, hogy a püspök vagy a tartományfőnök köteles bocsánatot kérni” - magyarázta a 444 kérdésére a jezsuita szerzetes, és hozzátette: ha bizonyított, hogy egy pap visszaélést követett el, akkor ettől még az egyházi vezetés részéről

„természetesen abszolút normális, emberi és keresztényi tett lenne, ha bocsánatot kérne.”

Bár összefoglaló cikkünkben két tucatnál is több ügyről írtunk, a molesztálással vádolt magyar papok tetteiért igazán bocsánatot eddig csak egy amerikai tartományfőnök és a hazai egyházi világban kívülálló pannonhalmi apátság kért.

Kiújulnak sebei

A. azután keresett meg, hogy olvasta ezt a márciusi cikket. Egy kávézóban elmesélte, hogy a leírt esetek megint emlékeztették arra, milyen rosszul kezeli a magyar katolikus egyház a zaklatási ügyeket. Azt érezte, ezen ő úgy tud változtatni, ha rákényszeríti a felelősöket a hibáik fel- és beismerésére, amitől a jövőben ezek nem ismétlődhetnek meg újra.

Legtöbbet a 2003-as első körről beszélt. Azért erről, mert akkor még az ügy nem évült el, tehát ha bárki,

• az iskolaigazgató,
• az apjaként szeretett plébános vagy
• az üggyel hivatalból foglalkozó helynök feljelentést tesz,

vagy a 16 éves, traumatizált fiút a feljelentés felé tereli, akkor a világi igazságszolgáltatás is érvényesülhetett volna. Egyik legkínzóbb gondolata, hogy ha akkor sikerrel jár, ha segítséget kap és elindul bármilyen vizsgálat, akkor a pap nem molesztálhatott volna gyerekeket még hosszú évekig. Mesélt arról a két kamaszról, akik az indexes cikk megjelenése után felkeresték, és akikkel elmondásuk szerint ugyanazt csinálta ugyanaz a pap.

A 2003-as történet három fenti szereplőjét mind megkereste. Az egyházi iskola vezetőjének rögtön a 2016-os cikk megjelenése után tett szemrehányást: „pont azok nem álltak mellettem, akiknek lehetett volna” - írta egy emailben. A válaszlevelet érdemes végig idézni, mert bár egy esetből nem szabad általánosítani, azért tanulságos, hogyan ír az elkövetőről és hogyan az áldozatról egy budapesti egyházi gimnázium igazgatója. Mindezt azután, hogy értesült a Vatikánban kiszabott büntetésről.

„Értelmes és hiteles dolgok mellé szívesen állok! Ez nem az! Végtelenségig megaláztál egy olyan papot, akinek sokan nagyon sokat köszönhetnek. Te is! Arról nem Ő tehetett, hogy kamasz korodban, mikor még az identitásodat kerested, akkor volt Hozzád olyan gyengéd, mint a szüleidnek kellett volna lennie. Rettenetes, hogy ezt összekeverted az általad már kialakulóban lévő saját nemedhez való vonzódással. Ez utóbbiban nincs is semmi borzasztó, hiszen sokan élnek így becsületesen, tisztességes emberként. Neked ez nem sikerült.

Ha annyira biztos voltál az igazadban, miért nem vállaltad annak idején Udvardy püspök atya által felajánlott klinikai pszichológus vizsgálatát?

Sok minden sántít a történetedben! Sajnos csak egy a biztos: értelmetlenné tetted az életét egy olyan embernek, akitől csak szépet kaptál.

Szörnyű lesz majd Neked ebben a tudatban élned, amiért sajnállak.

Kérlek, hogy ne írj nekem soha többet!

Isten bocsásson meg Neked........... én nem tudok!”

A már egy ideje máshol dolgozó igazgatónőtől emailben megkérdeztem, szerinte megtett-e mindent az iskola és az egyház az ügy kivizsgálása érdekében, de nem válaszolt.

Negyedik kör: hallgatás, meghazudtolás

A 2003-as történetben A. és az igazgatónő először Snell György plébánoshoz ment, aki Udvardy György helynökhöz küldte a fiút. Erre utal a fenti levél is. Csakhogy egészen eddig az egyházmegye azt sem volt hajlandó elismerni, hogy a 2003-as találkozó megtörtént. Sőt, az Index úgy értesült, hogy a vizsgálat során gyanút keltett, hogy semmilyen jegyzőkönyvet erről nem találtak.

A. alapvetően két célt tűzött maga elé, amikor újra nekilátott az egyházi hivatalokkal való levelezésnek.

• Hivatalos megerősítést akart arról, hogy a 2003-as találkozó megtörtént, illetve magyarázatot arra, miért nem készült róla jegyzőkönyv.
• A másik cél pedig az volt, hogy informálják a három éve lezárult vizsgálat eredményéről, és valaki kérjen tőle bocsánatot.

Ezek segítségével nem csak a saját békéjét akarja megtalálni, hanem a magyar katolikus egyház hozzáállásán akar változtatni. Évekkel ezelőtt beszélt ügyvéddel is, aki egyáltalán nem tartotta lehetetlennek, hogy sikerrel járjon egy kártérítési perben, de nem vágott bele, mert hívőként segíteni akar az egyháznak. Hogy mennyire nem a „botrányokozás” az elsődleges célja, arról én is meggyőződhettem, amikor többhetes előkészületek után A. egyszer csak kilátásba helyezte: letiltja minden nekem tett nyilatkozatát és a hangfelvétel használatát. Merthogy egy pillanatig úgy érezte, van remény a követelései teljesítésére, a püspöki kar elkezd máshogy kommunikálni az áldozatokkal és a nyilvánossággal.

Következetes gondolkodása és eltökéltsége mellett A. tud nagyon indulatos is lenni. Amikor pedig évtizedes várakozás után megkapta Udvardy György levelét, elszakadt benne valami.

Udvardy a várbeli találkozásuk után egy évvel nagyot lépett előre az egyházi hierarchiában: érseki helynöki pozíciója mellett püspökké szentelték 2004-ben. Miután a Pécsi Egyházmegye vezetése ellen gazdasági és szexuális bűncselekmények gyanújával nyomozás indult (a püspökség gazdasági vezetőjének börtönbe is kellett mennie), Mayer Mihály püspök pedig lemondott, rövid átmeneti időszak után Udvardy György lett a megyéspüspök.

Az érintett pap eltiltása után két évvel, 2018 májusában A. levelet írt a pécsi püspökségnek, amelyben a 2003-as találkozóról faggatta Udvardyt. A kérdéseket nyilvánvalóan az indokolta, hogy ennek a kulcsfontosságú beszélgetésnek még a létét sem ismerte el az esztergomi egyházmegyéből senki. 15 évvel később A. ezt írta a püspöknek:

• Emlékszik-e rám, emlékszik-e az adott esetre?
• Tett-e Püspök atya a bejelentésem után feljelentést a rendőrségen, ugyanis ekkor élt még a feljelentési kötelezettsége Püspök atyának?
• Miért nem készített Püspök atya jegyzőkönyvet a közel 3 órás beszélgetésünkről?

Udvardy titkárságvezetője annyit válaszolt, hogy ne emailt küldjön, hanem levelet postán. Idén márciusban újra nekiveselkedett, és ezúttal már postán küldte el a levelet. Érdemi választ így sem kapott. Közben a 444 is elküldte ugyanezeket a kérdéseket egy másik ügyre vonatkozó megkereséssel együtt. Nem kevés várakozás után annyit írtak: „Ismételten kérjük, amennyiben a Pécsi Egyházmegye papjaival, világi munkatársaival vagy az Egyházmegyében szolgálatot teljesítő más egyházi személlyel kapcsolatban bármilyen törvénysértés vagy bűncselekmény megalapozott gyanújára vonatkozó információval rendelkezik, haladéktalanul tegyen feljelentést a világi és az egyházi hatóságoknál.”

Amikor ezt megírtam A-nak, remegő hangon hívott fel, hogy ha a püspökségen ennyire fontosnak tartják a feljelentéseket, akkor ezt akár Udvardy is megtehette volna 2003-ban.

Annyi értelme volt a levelezésünknek, hogy megígérték: legalább A-nak válaszolni fognak. Aki szokás szerint elkezdte hívogatni a püspökséget, ahol újabb és újabb kifogásokkal álltak elő (konferencián van a püspök úr, elutazott, sok a dolga stb.), míg végül szinte napra pontosan egy évvel a kérdések elküldése után befutott Udvardy válasza.

Különös módon ezt a levelet nem fejléces papírra nyomtatta és nem is püspökként írta alá Udvardy, sőt a borítékon is csak a neve szerepelt, de a 444 álláspontja szerint ettől még hivatalos levélnek tekinthető, idézünk is belőle.

Udvardy a levélben elismeri, hogy nem készített jegyzőkönyvet. Ami felveti a kérdést, hogy vajon hány olyan eset lehet, amikor az áldozatok bejelentéseinek nem maradt nyoma.

„Jegyzőkönyv a mi találkozásunkról, telefonbeszélgetésünkről nem készült, hiszen nem fogalmazódott meg olyan állítás vagy alapos gyanú, ami ezt indokolta vagy szükségessé tette volna” - írja az akkori helynök. Ennek némiképp ellentmond, hogy Udvardy a levele szerint többlépcsős vizsgálatot kezdett az ügyben, bár ezek szerint kerülve minden írásos feljegyzést.

Kerestük az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyét, amely hónapok óta nem válaszol semmilyen kérdésre, így többek között arra sem, hogy utánajárt-e bárki a 2003-as kihallgatás során esetleg elkövetett szabályszegéseknek. Vagy arra, hogy mennyire tekinthető általános gyakorlatnak az ilyen bejelentésnél, hogy nem jegyzőkönyvezik.

A püspök válasza azzal kezdődik, hogy kétségbe vonja A. emlékeit a találkozás hosszáról és időpontjáról, majd sorolni kezdi a 16 évesen elkövetett mulasztásait. „Megkeresésekor semmilyen bűncselekményről vagy annak alapos gyanújáról nem számolt be: birkózás közben a póló alá csúszott az atya keze és tovább maradt ott, mint kellett volna. Tanút vagy tanúkat kérésem ellenére sem jelölt meg. A felajánlott pszichológusi segítséget sem akkor, sem egy későbbi telefonbeszélgetés során nem fogadta el. A következő, telefonon egyeztetett személyes találkozóra előzetes jelzés nélkül nem jött el. Sérelmével kapcsolatban sem akkor, sem később, sem Szülei, sem ön följelentést nem tettek. Minden olyan személyt fölkerestem és meghallgattam, aki lényeges információval rendelkezhetett a nevezett személy és az Ön kapcsolatáról, az Ön sérelméről. Az atya viselkedéséről sem önnel, sem másokkal kapcsolatban ilyen tartalmú föltételezés, gyanú vagy állítás nem fogalmazódott meg bennük. A nevezett atyával is találkoztam, aki határozottan visszautasította ezt a föltételezést.”

Arra a kérdésre, hogy Erdő Pétert tájékoztatta-e az ügyről, Udvardy nem ad egyértelmű választ, ahogy eddig soha senki nem ismerte el hivatalosan, hogy a bíboros tud az ügyről. Egykori helyettese annyit ír, hogy egyházkormányzati hatalommal rendelkező általános helynökként, vagyis „ordináriusként, saját hatáskörömnél fogva magam jártam el az Ön megkeresésével kapcsolatban.”

„Magam részéről a konkrét esetet lezártnak tekintem, nem megfeledkezve arról a tényről, hogy a szóban forgó atya későbbi, más cselekedete miatt egyházi büntetés alatt áll” - zárja rövidre a kérdést a pécsi püspök, kiemelés tőlem.

A levéltől A. szélsőséges lelkiállapotba került, és amióta elolvasta, már nem tértivevényes levelekkel akar változást elérni, hanem radikálisabb módszerekkel.

Felzaklatta, hogy Udvardy együttműködés helyett támad, hogy nem tartja problémásnak a jegyzőkönyv hiányát, hogy megkérdőjelezi az állításait. Hogy nem csak felhánytorgatja a testvére zsarolási ügyét, hanem úgy fogalmaz, az ügyben A. is „érintett”, miközben a bíróságon fel sem merült ilyesmi. Nem értette, hogy ha a vatikáni vizsgálat szerint is szexuális visszaéléseket követett el a pap, akkor őt, aki először jelentette, miért kezelik úgy, mintha hazudott volna.

Miután ezeket elmondta, autóba ült, és elhajtott a Szent István Bazilika melletti plébániára.

Ötödik kör: a hangfelvétel

Az őt szinte apaként nevelő pap, Snell György ugyanis szintén magasra jutott: segédpüspök lett, a papság személyi gondozásával megbízott püspöki helynök és az ország egyik legnevezetesebb templomának plébánosa, a Szent Jobb őre. Erre a plébániára kopogott be A. május 20-án, aznap este, amikor Udvardy levelét megkapta. Amikor közölték vele, hogy Snell nincs bent, az ajtót rugdalta dühében.

A püspöktől alapvetően azt várta volna, hogy erősítse meg, amit Udvardy kétségbe vont. Azt, hogy ő már 2003-ban részletesen mesélt a molesztálásáról, nem csak a póló alá csúsztatott kézről, hanem a nemi szervének - még inkább bűncselekménynek látszó - fogdosásáról is. Továbbá szerette volna hallani az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye négy püspökének egyikétől, hogy érdekli, hogyan küldözgette őt újabb és újabb pszichológiai vizsgálatokra az érsekség általános helynöke.

Bár azt mondták neki, hogy Snell három napig kórházban lesz, A. másnap mégis elment a plébániára. Megcsörgette Snell otthoni telefonját, amit a püspök vett fel. Közölte vele, hogy az ajtaja előtt áll, és beszélgetni szeretne. A püspök beengedte.

A rejtett kamerás felvételeket bemutató lengyel dokumentumfilm hatására A. úgy döntött, hogy a beszélgetést felveszi a telefonjával.

A 40 perces videó elején A. átadja a püspöknek Udvardy György levelét, de Snell azt mondja, „ezt nem lehet kommentálni”. A. ezek után többször is rákérdez, emlékszik-e a pap arra, hogy az iskolaigazgatóval együtt felkeresték. Snell folyamatosan azt ismételgeti, hogy nem emlékszik ő már a részletekre, csak annyi maradt meg benne, hogy az iskolaigazgató és a fiú nála jártak. Többször is egyértelműen kijelenti, hogy nem emlékszik arra, miről beszélgettek, csak feltételezni tudja, hogy a molesztálásról volt szó. 10 perccel később, miután A. figyelmezteti, hogy korábban még emlékezett, a pap végül ráhagyja.

Ezek után A. az eljárás több pontjáról próbál megerősítést kapni, de a püspök rendre olyanokat mond, hogy „én nem tagadom, mert elképzelhető, de állítani sem merem, mert nem emlékszem.” Snell végig hangsúlyozza, hogy neki az egészhez semmi köze, de aztán elismeri, hogy beszélt Udvardyval az ügyről, miután A. megkereste a pécsi püspököt.

A. azt mondja, hogy eddig „meg akarta kímélni” Schnellt, aki valóban nem szerepelt névvel az Index cikkében, de most már nyilvánosságra akarja hozni a szerepét.

A püspök azt fejtegeti, hogy Süllei László érseki helynök azért véthetett ennyi hibát, mert nem ért a kánonjoghoz, sőt Schnell szerint „a 16 püspökségből 2 sincs, amelyik annyira ismeri a dolgokat”. A püspök szerint általános jelenség a társadalomban, hogy ha valakit kineveznek valaminek, „az nem biztos, hogy annak a magaslatán van.” De ha az egyházmegye vezetése nem kompetens, akkor püspökként nem kellene tennie valamit? - hangzik a kérdés, mire Snell, hogy az ő pozíciója „semmit nem jelent”. Még azt se tudná elintézni, hogy Erdő Péter fogadja.

A. a fejére olvassa, hogy Udvardyval együtt tudott róla, mi történt, mégsem tettek semmit 13 évig, és a pap így tovább molesztálhatott kiskorúakat.

A lenti hangfelvétel felénél hallható, ahogy A. közli a plébánossal, hogy a beszélgetést felveszi. Snell erre direkt módon nem reagál, és a beszélgetés későbbi pontján kijelenti, hogy őt nem érdekli, ha A. a médiához fordul. Amikor tehát Snell azt mondja, hogy ő a molesztálási ügyekkel nem foglalkozik, akkor már tudja, hogy a szavait rögzítik.

(A felvételen az áldozatok, az iskola igazgatónője és a molesztálással vádolt pap beazonosítására alkalmas neveket és helységneveket kisípoltuk.)

link Forrás

Az egyes erős mondatokon és a személyes indulatokon túl a beszélgetés azért drámai és tanulságos, mert két eltérő felfogás feszül egymásnak. Az egyik a tájékozott áldozaté, aki ismeri a Vatikán iránymutatásait és a nyugati egyházak reakcióit, és ezekből indul ki. A másik pedig a felháborodott püspöké, aki a magyar egyházi kultúrából érkezik, és őszintén nem érti, mi köze neki ahhoz, hogy a kispapja molesztálta az egyik ministránsát. Mi köze ahhoz, hogy ez a pap utána még 13 évig a helyén maradt és további gyerekeket molesztált? Mi köze ahhoz, hogy az egyházmegye, amelynek ő az egyik főpásztora, hogyan kezelte az ügyet?

Snell Györgynek felajánlottuk, hogy értelmezze saját kijelentéseit, de a plébánia címére küldött levelünkre nem reagált.

Mivel „Gyuri atyára” gyerekkorától felnézett, ezért A-t különösen megviselte a beszélgetés. Indulatait az elmúlt napokban többek között azzal vezette le, hogy szórólapokkal hintette be a Szent István Bazilikát. Eddig háromszor ragasztotta ki ezeket a templom különböző tereiben, legutóbb már angolul is. A lapokon változást követel a magyar katolikus egyház élén, és Erdő Péter, Snell, Udvardy és Süllei László egymás mellé tett fotói fölé a hangfelvételről és máshonnan származó idézeteket írt.

Itt tart most.

20 éve csúsztatta be először a kezét a nadrágjába egy pap. 16 éve jelentette először a történteket. 3 éve tiltották el a papot. Idén újra nekifutott, leveleket írt, hangfelvételt készített és szórólapozott. De még mindig senki nem ismerte el, hogy a katolikus egyház hibázott, még mindig senki nem kért tőle bocsánatot, még mindig nem látja, hogy az egyház az áldozatoknak akarna segíteni.

Azt kérte, a cikk végén hadd üzenjen a többi áldozatnak: „Tudod, mi a legnagyobb, akár előtted is kirajzolódó különbség a magyar katolikus egyház és Jézus valódi egyháza között? Ő egy keresztet cipelt fel a hegy tetejére. Érted. Értünk. Néhány püspök ehhez képest a mellkeresztjét hanyagul az ingzsebébe dugja, elrejti, mert zavarja a lifegése, súlya. Szerencsére nem ők váltottak meg bennünket. Ne féljetek!”