A 2022-es választás esélyeinek latolgatásakor nem lehet eléggé hangsúlyozni annak a jelentőségét, hogy milyen alapvető változások történtek a magyar nyilvánosság szerkezetében az elmúlt tíz-tizenkét évben.

1990 óta az összes kormány tett kísérleteket arra, hogy saját politikai érdekei szerint formálja át az ország médiatérképét, de egyiknek sem volt akkora tere, hatalma és főleg ambíciója, mint a kétharmaddal hatalomra lépő Fidesznek.

Orbán Viktor, aki már a 2002-es vereség okait is elsősorban a baloldali médiatúlsúlyban találta meg,

2010 óta úgy tekint a médiára, mint katonai terepasztalra, tele ellenséges csapatokkal és elfoglalásra váró bástyákkal. Az ellenállás letörését és a legfontosabb hadállások meghódítását tűzte ki maga elé, és azzal a szándékkal kezdte a kormányzást, hogy végérvényesen megnyeri a magyar médiaháborút.

A miniszterelnök ebben a harcban kulcsszerepet szánt Simicska Lajosnak, évtizedes üzlet- és harcostársának, aki a párt alapításától kezdve menedzselte a Fidesz lapjait.

A sors és a Nemzeti Együttműködés sajátos fintora, hogy Orbán végül épp a Simicskával való leszámolás jegyében vitte végig a harcát a független magyar nyilvánossággal szemben.

Ez a háború aligha fog véget érni 2022-ben.

A jelenkori hatalom természete azt diktálja, hogy a küzdelem folytatódjék, amíg akár csak egyetlen ellenséges bábu van a táblán. A 2010 előtti korszakhoz képest a változás már így is történelmi léptékűnek mondható, ezért is érdemes összefoglalni, mely lépések sorozatával szállta meg Orbán Viktor és a Fidesz a magyar nyilvánosságot.

Médiafelügyelet