Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) éves jelentése szerint Kelet-Európa ördögi körbe került, amelyben a válság a nyugati típusú átalakulás megtorpanását eredményezi, ami viszont tovább csökkenti a növekedési potenciált, ez pedig újabb visszalépéseket generál az átalakulásban. Az EBRD sok fontos megállapítást tesz, csak éppen a lényeget nem hangsúlyozza.

A legfontosabb jelenség ugyanis nem a régió közös lecsúszása, hanem sokkal inkább a régió differenciálódása.

Az elmúlt több mint húsz évben Kelet-Európa szinte valamennyi országa többé-kevésbé ugyanazon az átalakulási pályán haladt. Ki előrébb járt, mint például mi, ki hátrébb, mint például az ukránok. De az elképzelt cél ugyanaz volt, a külföldi szakértők ugyanazt javasolták és a külföldi befektetők rendszerint ugyanazt várták el, ezért aztán minden helyi sajátosság ellenére, a helyi politikai elitek nagyon hasonló fő irány mentén kormányoztak. Minél közelebb volt egymáshoz két ország fejlettségben, annál inkább. Így aztán például a visegrádiak nagyjából ugyanazt a gazdasági modellt valósították meg.

Elakadtak a reformok

Az EBRD-nek teljesen igaza van abban, hogy Kelet-Európában a Nyugathoz való felzárkózás jegyében bevezetett korábbi reformok sok helyen elakadtak, sőt van, ahol vissza is fordultak. Ennek legfőbb oka az, hogy a válság és a látványosan kudarcos európai válságkezelés kikezdte a nyugat-európai országok által kínált modell tekintélyét. Vitathatatlan tény, hogy a válságot eredményező vadhajtások egy jelentős része – Magyarország esetében például a devizahitelezés – a külföldi modellek és dogmák kritikátlan átvételének terméke volt. A pénzügyi rendszer szabályozásának elhanyagolása nyugati trend volt, amit egyszerűen átemeltünk, hogy aztán azóta is annak következményeit nyögjük.

Az is igaz továbbá, hogy akik ezen a felzárkózási pályán „hivatalosan” előttünk jártak – azaz Spanyolország, Portugália és Görögország – a válság legnagyobb vesztesei lettek. Joggal merült fel a kérdés, hogy mennyire jó ez a pálya, ha az előttünk járók ilyen borzasztó nagyot buktak rajta. Mára a régióban sem a politikai elit, sem a közvélemény nem gondol követendőnek egy reformot, csak azért, mert nyugatról ezt javasolják. És persze Nyugat-Európa sincs abban a helyzetben, hogy akár ostorral, akár mézesmadzaggal, de egy irányba terelje a régió országainak gazdaságpolitikáját.

A válság viszont gyors reakciót, érzékelhető változásokat követel a kelet-európai országok politikai elitjeitől. A megszokott világítótorony híján viszont mindenki elsősorban magára van utalva: az új típusú kihívások rögtönzésre kényszerítenek. Ilyenkor derül ki, hogy ki mit gondol a világról igazából.

Úgy tűnik, eléggé különböző dolgokat. Még a korábban hasonló berendezkedésűnek számító visegrádi régión belül is nagyon eltérő irányt vettek ugyanis az egyes országok.

Lengyel irány, magyar irány

Lengyelország az egyik véglet. Mint a válság egyik legnagyobb európai nyertese, arra fókuszál, hogy felküzdje magát az EU meghatározó államai közé. Az Unió írott és íratlan szabályainak döntő többségét elfogadja, és ezen kereteken belül próbál érdemi pozícióba kerülni.

Magyarország ennek teljesen az ellentéte. Mi már a válság előtt is bajban voltunk, aztán majdnem minket vitt el először a felfordulás. Nálunk végül úgy döntött a kormány, hogy teljesen megkérdőjelezi az elmúlt húsz év gazdasági berendezkedését, és ennek részeként szakít az EU által propagált modellel is. Ezen szembefordulás leglátványosabb és legfájóbb eleme a magántulajdon szentségének visszatérő megsértése. Ami a régió többi országát illeti, a csehek reakciója a lengyelekéhez áll közelebb, a szlovákoké pedig a magyarokéhoz, csak északi szomszédaink eurózóna tagsága sokkal inkább korlátozza a helyi politika szabadságfokait, mint minket uniós tagságunk.

Az eredmény az, hogy egyre kevésbé van értelme visegrádi régióról beszélni.

Nemcsak az egyes gazdaságok teljesítménye, de a gazdasági modelljeik is egyre inkább különböznek. Nem meglepő módon a nemzetközi megítélésük is hasonló módon távolodik egymástól. (Érdemes lenne végre tudomásul venni: nem azért vagyunk gyengék, mert folyton bántanak minket, hanem azért olyan könnyű bántani minket, mert gyengék vagyunk).

A válság a korábbinál lényegesen szabadabb kezet adott a régiós politikai eliteknek országuk kormányzására. Nagyon hamar kiderül, kinek van jobb, intelligensebb politikai elitje. Csak remélni tudjuk, hogy a megérzésünk ezúttal téves.