Kövér szerint gyáván döntött a Kúria, ő másképp döntött volna

politika
2013 december 19., 19:33
comments 9

A házelnök a Hír Tv csütörtök esti műsorában értelmezte a Kúria hét eleji döntését, ami szerint nem ütközik jogszabályba, sem jó erkölcsbe, nem uzsorás és nem színlelt szerződés a devizaalapú kölcsönszerződés.

Szó sincs arról, hogy mindent megtett volna a bírói testület, húzza az időt, és nem döntött az egyoldalú szerződésmódosításokról, a kamatemelés és az árfolyamrés kérdéséről sem.

- mondta el Kövér, aki hozzátette, ő is azt gondolja, hogy a legfőbb bírói testület a bankok oldalára állt. És hogy ő bizony máshogy döntött volna a helyükben.

Kövér ezután finoman felismerte, hogy nem ő az a szereplő, akinek ezt a kérdést meg kell válaszolnia, de utána rögtön gyáva döntésnek nevezte a hétfői döntést, mert a legfőbb bírói testület _jogászkodó megoldást_ találva próbál kibújni a felelősség alól, és inkább megvárnák, miként dönt majd az Európai Bíróság.

Kövér szerint a devizahiteles-ügy az ország állatorvosi lova, hiszen megfigyelhető benne a politikai elit egy részének felelőtlensége, sunyisága, mert hisz a probléma az előző kormányok idejéből származik. És nem szabad elfeledkezni a bankokról sem, akiket az extraprofit hajtott, akik bármi áron pénzt akartak kiszivattyúzni Magyarországról.

Kövér azt is mondta, hogy az igazságszolgáltatás tagjai példát vehetnének a környező országokról, ahol a hasonló ügyekben a bíróságok a saját polgáraik oldalára álltak, nem pedig az idegen kézben lévő bankokéra.

A parlament elnöke szerint a "posztkommunista-balliberális" kormányok bűneként Magyarországon nincs magyar tulajdonú bankszektor, és az ország ki van szolgáltatva a nemzetközi bankvilág kényének-kedvének.

Kövér szerint ha nem lesz más lehetősége a kormánynak, akkor kénytelen lesz politikai úton rendezni a devizahitelesek kérdését, ennek azonban vannak kockázatai, hiszen a döntéseket különböző fórumokon meg lehet támadni.

Ha ezek a szerződések nem ütköznek a jó erkölcsbe, akkor ennek a törvényi helynek semmi értelme, mert akkor jó erkölcs nincs is Magyarországon

- mondta el Kövér.

Kövér beszélt az esetleges ellenzéki összefogásról, többek között a gonosztevő és a briganti szavakat használva.

Az egész egy szánalomtenger

- fogalmazott az országgyűlés elnöke, utalva arra, hogy a baloldali szereplők megint a határán vannak annak, hogy megegyezzenek Gyurcsány Ferenccel.

A hétfői döntés után szinte az összes magyar politikai szereplőt elkapta a hisztérialáz, ezeket a reakciókat itt gyűjtöttük össze.

A Kúria döntését követő reakciókra szerdán Darák Péter elnök reagált. Szerinte a devizahitelek összetett, súlyos társadalmi problémákat okoznak, amelyek a hagyományos jogi eszközökkel nehezen kezelhetők, a bíróságok azonban nem léphetnek ki a jogállami keretekből. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.