Erre költik a pénzt az országgyűlés vezetői

  • Közérdekű adatkérést küldtünk az Országgyűlés Hivatalának (OGY) január közepén.
  • Arra voltunk kíváncsiak, hogy 2011. és 2013. között mennyi pénzt, és mire költöttek a parlament vezetői.
  • Az OGY határidőn belül részletesen válaszolt.
  • 126 szerződés adatait néztük át.

Összesen 98 millió forintot költöttek megbízási szerződésekkel az országgyűlés vezetői 2011 és 2013 vége között. Ez csak töredéke annak a 6,4 milliárd forintnak, amit a frakciók költöttek, de a tavalyi kutatásunkhoz hasonlóan most is találtunk pár érdekes megbízást. Most nem a megbízott személye, hanem a megbízás tárgya volt igazán érdekes.

Összesen havi 6,3 milliós keret szakértőkre és tanácsadókra

Az OGY tájékoztatása szerint Kövér László házelnök havi 1,5 millió forintos kerettel rendelkezik tanácsadói, szakértői munkák megrendelésére. Ebbe nem számít bele az elnöki titkárságon dolgozó 8-10 ember bére, hanem azon felül jár.

A parlamenti alelnököknek jobban meg kell nézni, hogy mire költik a pénzt. Nekik havi 1,22 millió forintjuk van, de ebből kell fizetniük titkársági alkalmazottaikat is.

Így összesen havi 6,38 milliós (1,5 millió az elnöknél, összesen 4,88 millió a 4 alelnöknél) kerete van az országgyűlés vezetőinek szakértői és hasonló szerződésekre. Ez azt jelenti, hogy 3 év alatt  229 millió forintot költhettek volna ilyen szerződésekre.

A keretet egy vezető sem költötte el teljesen.

A megismert szerződések száma és végösszege politikusonként így alakul:

  • Kövér László: 47 millió forint; 35 szerződés
  • Lezsák Sándor: 18 millió forint; 52 szerződés
  • Jakab István: 16 millió forint; 24 szerződés
  • Ujhelyi István: 8 millió forint; 14 szerződés
  • Balczó Zoltán: 152 ezer forint; 1 szerződés

Unalmas és kreatív költekezők

Az 5 politikus közül Balczó Zoltán jobbikos és Ujhelyi István szocialista alelnökök listája a legunalmasabb.

Balczó a parlamenti adatok szerint 3 év alatt 1 darab szerződést kötött fordításra 152 ezer forintért. Ujhelyi ennél lényegesen többet, 8 milliót költött szerződésekre, de legtöbbször "kommunikációs tanácsadás" vagy "közszereplésre való felkészítés" szerepel tárgyként, nincs igazán szórakoztató tétel.

Jakab Istvánnak 3 év alatt 24 szerződése volt, összesen 16 millió forintért. A MAGOSZ-os politikus a külsős szerződéseknél sem ment a komfortzónáján túl, szinte kizárólag agrár témájú megállapodásokat kötött.

Kis agrárszakértés, kis agrártanácsadás, és a kötelező kommunikációs felkészítések, mert azt ugye nem lehet elvárni egy politikustól, hogy magától tudjon profin kommunikálni.

Kommunikációban egyébként Jakab biztosra ment, és minden alkalommal Bőle István HírTv-s szerkesztőt kérte fel szakérteni, összesen 800 ezer forintért.

Lezsák Sándor parlamenti alelnök és Kövér László házelnök listája viszont bőven kárpótol mindenkit.

Lezsáknál

a pár százezres megbízások a jellemzőek, de a jogcímek így is nagyon érdekesek.

Az alelnök

  • költött közpénzt filmelemzésre.
  • Közvélemény-kutatási adatokat dolgoztatott fel egy eredetileg kerámiákkal foglalkozó vállalkozással, az Agyagvirág Bt-vel.
  • Megbízásából egy édesvízihal-gazdálkodással, és erdei gyümölcs gyűjtéssel is foglalkozó cég, az Errejó Kft. vizsgálta meg a parlamenti képviselők honlapjait.
  • Kutattatta a népi írók időszerűségét is. Sajnos az adatkérésre kapott válaszból nem derül ki, hogy időszerűek-e.

A szerződésekből kiderült, hogy Lezsák Sándornak mi fontos. Például a magyar termékek. Hét alkalommal kötött szerződést

"A magyar értékek és hungarikumokkal kapcsolatos törvény gyakorlati megvalósításához javaslatok"

tárgyban különböző magánszemélyekkel és egy vállalkozással, a törvényt magát pedig másik két alkalommal véleményeztette. Összesen 1,6 millió forint ment el erre,

Hasonlóan járt el Mindszenty József bíborossal kapcsolatban. A róla szóló filmet elemeztette 250 ezer forintért, és két tanulmányt is csináltatott róla összesen 404 ezer forintért.

Az alelnök a lakitelki mozgalmat és a régi MDF-es harcostársakat sem felejtette el, több mint 10 olyan megbízást találtunk, amik a településhez vagy a mozgalomhoz kötődnek.

Lezsák az országgyűlési feladatait is komolyan vette, saját közfunkcióival kapcsolatban például a világ legmenőbb honlapjával rendelkező  Trikolor könyvkiadótól kért jogi és szakmai tanácsokat három év alatt összesen 8 millió forintért.

Kövér László házelnök Lezsáknál általában nagyobb összegekkel dolgozik, de a kifizetések nem kevésbé zavarba ejtőek.

Kövér

valószínűleg sok levelet kap. Nagyon sokat. Erre onnan lehet következtetni, hogy összesen több, mint 4 millió forint ment el

válaszlevél-tervezetek

készítésére. Csak remélni lehet, hogy a drága tervezetek alapján végül valaki válaszolt is.

A házelnök keretéből szépen költött Nyírő József, a Szálasival együttműködő fasiszta író emlékére, három szerződéssel összesen 6 millió forintot.

Természetesen az országgyűlés elnökének is kell néha egy kis kommunikációs tanácsadás, erre 5,6 millió forint ment el, az egyik cég 20 ezer forintos óradíjjal számlázott.

Ehhez képest apróság 100 ezer forintért tanulmányt íratni a magyar parlament olaszországi nyilvános kapcsolatairól.

Találtunk még néhány tételt, amik még ezeknél is szórakoztatóbbak, ezeket Fülöp kolléga szedte össze errefelé.

A szerződésekkel kapcsolatos adatokat itt tudja letölteni, ha talál valami érdekeset, amit mi kihagytunk, akkor írjon a szerk@444.hu emailre.

UPDATE:

Teljesen elfeledkeztünk Latorcai János KDNP-s országgyűlési alelnökről. Ennek az az oka, hogy a parlament adatai szerint ő 2011 és 2013 között nem kötött "külsős szerződést", a rendelkezésére álló keretet feltehetően a titkárságára költötte.