Heten próbáltuk ki, mennyire gyors közlekedési alternatívát kínál a 4-es metró. 12:10-kor indultunk a Kelenföldi végállomásról, egyikünk a 4-es metróval ment, másikunk busszal, a többiek villamossal, biciklivel, vonattal és autóval.

Két dolgot néztünk meg:

1. Hazai pályán megveri-e bármilyen más közlekedési eszköz az új metrót. Azért nevezzük hazai pályának, mivel a start és a cél a metró két végállomása volt, ehhez igazítottuk a többi járművet (jóllehet a metró utasainak nagy része nem végállomástól végállomásig utazik.)
2. Megnéztük azt is, ami közlekedésileg sokkal fontosabb kérdés, hogy azokon az irányokon, tud-e jobb alternatívát adni, amin a már meglévő járatok is közlekednek. Tehát Budán a Móricz Zsigmond-Gellért tér környéke, Pesten pedig a kiskörút (Kálvin tér, Astoria) és a nagykörút (Blaha Lujza tér) vonala voltak a végpontok.

Azért ezt a két dolgot, mert amikor a metrót tervezték, nagyjából ezeken a viszonylatokon számolgatták, hogy lesz-e elég utasa. Bár az első tanulmányok szerint a 4-es metrónak napi 470 ezer utasa is lehet, ma már nem ilyen optimisták a számok, 180 ezerre tippelnek. Mindezt azért, mert a metró feltehetően nem nyújt eléggé versenyképes alternatívát a párhuzamos járatokhoz képest.

Hazai pályán győzött a 4-es metró, de az autó és a bicikli is komoly versenytársa az új járatnak, kisebb forgalomban az autó verhetetlen.

1.) 4-es metró: 18 perc

2.) Autó: 18 (21 perc elbénázott parkolással)

3.) Bicikli: 22 perc

4.) Piros (gyors) 7-es busz: 24 perc 

5.) 4-es metró és 47-es villamos: 31 perc

6.) 4-es metró és 4-6-os villamos: 26 perc

7.) Vasút és 2-es metró: 37 perc

Itt már sokkal jobban kidomborodnak a 4-es metró belvásori konkurensei, a 47-es villamos szinte verhetetlen, ahogy a piros 7-es, az autó és a bicikli is, de a 4-6-os is veri a metrót, ha pl. a dél-budai központból a nagykörút vonzáskörzetébe megyünk.

1.) 4-es metró (Újbuda központ - Kálvin tér és Rákóczi tér): 12 perc és 14 perc

2.) Autó (Gellért tér - Kálvin tér): 7 perc (dugó)

3.) Bicikli (Gellért tér - Kálvin tér): 4 perc

4.) 7-es busz (Gellért tér - Blaha Lujza tér): 9 perc

5.) 47-es villamos (Újbuda központ - Astoria): 11 perc (3 perces vásárlással!)

6.) 4-6-os villamos (Újbuda központ, Allée - Blaha Lujza tér): 14 perc

7.) Vasút (Kelenföldi állomás - Astoria): 30 perc

Úgy éreztem, magasan előzők majd mindenkit, miközben magabiztosan siklottam az eddig ismeretlen alagutak sötétjében, és honfitársaimmal együtt szívtam magamba a fővárosi történelem föld alatt is suhanó illatát. A Kelei pályaudvarnál, a napon rohadva, kollégáim kaján vigyora azonnal lerántott a való élet, az emberi halandóság és a tömegközlekedési középszerűség mocskába. Csupán másodpercekkel előztem be vetélytársaimat (autóst és biciklist - a szerk).

Ha ez a Forma-1 lenne, ennek is örülnék. De ez nem a Forma-1. Ez a kibaszott valóság. Ez a kibaszott BKV. A nap további részére megszűntem létezni és megszűntem érezni. Ne keressenek!

Kicsit féltem a a legendás pénteki dugótól, de nem volt vészes, a Vámház körutat leszámítva. A legtöbb szabályt betartottam, pirosba nem mentem, buszsávba sem. A Közgáz előtt még egy biciklist is elengedtem, de csak miután meggyőződtem róla, hogy nem a Haszán Zoli az. A forgalom a közepesnél gyengébb volt, el tudom képzelni, hogy egy esős péntek délután kétszer ennyi. Motorral, robogóval viszont forgalomtól függetlenül a 12 perc sem lehetetlen ugyanezen az útvonalon.

Az autó előnyei: letekerhetős ablak (már akinek - a szerk), ablakon kikönyöklési lehetőség, pirosnál nők stírölése, füttyögés, beszólogatás. Rövid gyorsulási versenyek, a gyengébbek megleckéztetése, az erősebbek figyelmen kívül hagyása.

A verseny miatt a kényelmesebbnél kicsit erősebb tempó, egy ideig bicikliút, aztán buszsáv, nem életveszélyes útvonal. 13 piroslámpa próbálta az utamat állni, ebből tizet elég nagyvonalúan kezeltem, de természetesen sem más, sem a saját testi épségemet nem veszélyeztettem, és új autós ismerőseim sem lettek. Ez elég sokat számított, mert délelőtt kényelmesen, piroslámpáknál megállva 13 perc alatt értem a Gellértre, most 9 és fél alatt.

A bicikli előnyei: lebarnult az alkarom, nem basztattam a telefonomat, nem kellett várni semmire, nem idegesített senki menet közben. Persze megnézném majd a 4-es metrót, majd valamikor télen, hidegben.

12:12 Etele tér: a tényleges start, hat középiskolással utazok a kivénhedt régi szaron. Az egyik Drehert iszik, ez amúgy se tesz neki jót, es tilos is a BKV-n. Természetesen leültem, és seggrázós d'n'b-t hallgatok, Wilkinsont, hogy legyen utazás- meg haladásélményem. Az ülőhelyet végig meg akarom őrizni. Buszozni utálok, mindig sokan és közel vannak az emberek. Tétényi út: A srác barna Drehert iszik, szerintem rossz döntés ilyen napos időben sötét sört inni.

Kosztolányi Dezső tér: Simicskó István szépen kiplakátozta magával a környéket, nekem meg eszembe jut, hogy egyszer részegen átúsztam a Feneketlen tavat. Móricz Zsigmond körtér: A jó csajok nem használják a piros hetest. Ez most már biztos. Duna-part: Az Erzsébet hídon mindig sírnom kell. A panoráma olyan, hogy bűn a föld alatt közlekedni. Nem hiába Budapest Magyarország legszebb fővárosa. Blaha Lujza tér:  tömegnyomor, le akarok szállni.

Nekem jutott a legfölöslegesebb útvonal, mert épeszű embernek nem jut eszébe átszállni a négyes metróról a 47-es villamosra. Csak Tbg-nek (Kerner nem értette a feladat közlekedésszakmai vonatkozásait, ezúton kérünk elnézést az olvasótól - a szerk).

A közlekedés egyébként teljesen úri volt, kivéve talán az amerikai turistát, aki a villamoson arról beszélt mellettem, hogy Szaúd-Arábia kívülről rosszabbnak tűnik. Mert hogy mindenhol vannak visszaélések, nem csak ott. Vesztettem három percet az energiaital megvásárlásával, de az volt a szabály, hogy mindenki úgy utazik, ahogy egyébként szokott. A szabályt én találtam ki. Szóval miközben sétáltam le a mozgólépcsőn az energiaitalommal és a hangoskönyvemmel, elment előttem a metró. Az a metró, amin Herczeg kolléga ült, ezzel az utolsó előtti helyre taszítva engem. Zuglói suttyó.

Egyik járművön sem voltak se sokan, se kevesen, akaraterő kérdése, hogy jut-e hely az embernek. 26 perc alatt tettem meg a távot, és sokkal jobb lett volna végig a 4-es metrón maradni, bár 450 milliárdos jegyet nem vennék rá. Viszont azon legalább nem kéne minden idők legundorítóbb közlekedési eszközén, a Combinón 10 percig ezt bámulnom:

Végül aztán úticélunk végére értünk, sikerült a tervünk. Vége egy kalandnak.

Elképesztő a kontraszt a csilivil új metróállomás és a régi, ütött-kopott Kelenföldi pályaudvar között, az utóbbi felé veszem az irányt. Szerencsére a vágányok alatt jelzik, hol, mikor, milyen vonat megy, sajnos egyenesen a Keletibe nem megy éppen, de a Délibe 7 perc múlva indul. "Van már metró" - mondja a MÁV-os pénztáros, amikor veszem a jegyem.  Két percet késik csak a vadiúj Flirt, amin wifi is van, ebben pl. jobb bármelyik BKV-járműnél.

A Délinél tűnik fel, hogy mennyire hülye módon oldották meg az átszállást vasútról az új metróra Kelenföldnél: hát kétszer-háromszor annyit kell vándorolni szerencsétlen utasnak, mint a Déli pályaudvaron a piros metróig, ráadásul szellemében nem sokban különbözik a szovjet megoldástól (pl. Örs vezér tér, HÉV-metró-átszállás), még tető sincs az utas feje felett.

Én arra voltam kíváncsi, hogy egy vidékről vasúttal érkező valakinek, aki a belvárosba vagy a Keletibe igyekszik, érdemes-e átszállnia a 4-esre. Ha nem nagyon siet, akkor nem, ha pedig a vonat egyenesen a Keletibe megy, akkor pláne nem.