Soros György szerint az EU-nak segítenie kell az új Ukrajnát az új Oroszországgal szemben

külföld
2014 június 30., 19:32
comments 23

Soros Brüsszelben vett részt egy beszélgetésen Herman Van Rompuyvel, az Európai Tanács elnökével, valamint Pierre Moscovici volt francia gazdasági és pénzügyminiszterrel. És főleg arról beszélt, hogy Európai Uniónak segítenie kell a tavaly ősszel a kijevi Majdanon megszületett új Ukrajnát az egyre inkább az erő alkalmazására támaszkodó új Oroszországgal szemben.

A beszélgetést részben azért szervezték, mert most jelent meg Soros új könyve, Az Európai Unió tragédiája címmel, ugyanakkor a rendezvényen azt mondta, hogy most bizakodóbb az unió jövőjét illetően, mint korábban, és ennek oka részben a növekedés ösztönzése melletti, megnövekedett fokú német elkötelezettségben, illetve Matteo Renzi olasz miniszterelnök ezt szorgalmazó erőteljes fellépésében keresendő.

Ugyanakkor szerinte az EU működőképessége továbbra sem kielégítő, pedig arra nagy szükség lenne, például olyan európai gondok megoldása érdekében, mint amilyen a romakérdés, a migrációs nyomás, illetve az ukrán helyzet.

Soros szerint Európa számára hatalmas kihívást jelent, hogy Ukrajnában olyan fellelkesült várakozások fogalmazódnak meg Európa iránt, amelyeknek nagyon nehéz lesz eleget tenni. Úgy látja, hogy Oroszország, feltörekvő hatalomként az etnikai és az orosz ortodox egyház által támogatott  vallási nacionalizmus jegyében igyekszik kiterjeszteni a hatalmát. Ezzel a törekvéssel szemben az EU-nak támogatást kell nyújtania Ukrajna számára. A segítségnyújtás formái közt kitüntetett szerepet kell játszania a pénzügyi támogatásnak, egyebek közt a konkrét projektekre kibocsátandó eurókötvények formájában.

A pódiumbeszélgetésen a belga kereszténydemokrata Herman Van Rompuy többek között arról beszélt, hogy meggyőződése szerint az euróövezetnek az eddiginél szorosabb integrációra van szüksége. Ugyanakkor, utalva a múlt heti EU-csúcs kimenetelére, az EU-nak szüksége van az Egyesült Királyságra is.

Moscovici egyebek közt arról beszélt, hogy az uniónak hasznos, ha egy erős Németország és egy erős Franciaország együttműködik egymással. A francia szocialista párti politikus úgy vélekedett, hogy a most létrehozandó Európai Bizottságban az egyes biztosi tárcákat úgynevezett klaszterekbe kellene szervezni, vagyis egyes nagy területeken egy-egy bizottsági alelnöki jogállású biztos felügyelete alatt több, nem alelnöki jogállású biztos által irányított részterületet kellene összefogni. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.