herman van rompuy

2019. június 17.
2019. május 15.
2014. július 17.
2014. június 30.
2014. június 14.
2014. március 16.
2013. október 10.

Magyar győzelem #1 - Lenyomjuk Brüsszelt

Andor László egy kicsi és új tagország kevésbé jelentős biztosa, mégis sikerült elérnie, hogy Jose Manuel Barroso és Herman Van Rompuy is eljöjjön hozzá beszélni. Ez olyan, mintha a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára együtt kampányolhatna Orbán Viktorra és Áder Jánossal is.

2013. október 3.
2013. szeptember 5.
2013. június 5.
2013. május 28.
2013. május 22.

Rezsicsökkentés az EU-csúcson!

Forrás: utexas.edu

Hogy Magyarország jobban teljesít, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a mai EU-csúcson a rezsicsökkentés lesz az egyik téma! No azért, az Európai Bizottságban nem szeretik a hatósági árképzést, ki is akarják vezettetni (miközben Magyarországon,  Bulgáriában  Dániában, Franciaországban, Lengyelországban, Litvániában, és Szlovákiában a gáz és a villamosenergia árát is jogszabály határozza meg), de az unió vezetői azt belátták, az EU-n belül óriási különbségek vannak az energiaárak területén. A széttördezett és államilag támogatott energia piac miatt azonban az Unió nem követi a globális trendeket, és az energiaárak versenyhátrányba hozzák az európai cégeket amerikai, vagy japán versenytársaikhoz képest. Szóval nem biztos, hogy a magyar árszabályozás csodáiban vesznek majd el a Brüsszelben összegyűlő uniós állam-, és kormányfők, hanem azon törik majd a fejüket, hogyan lehetne minél előbb működő belső piacot létrehozni végre az energiapiac területén (a cél 2014), hogy az, és ne a kormányok szabályozzák az árakat.

Ezt többek között mindenféle régóta porosodó uniós jogszabályok betartatásával, befektetésekkel, minél több piaci versenyző, szolgáltató részvételével, az energiahatékonyság növelésével reméli megoldani Herman Van Rompuy, az Európai Tanács állandó elnöke. 2015-re kiépítenék teljes mértékben az összekötő hálózatokat (interkonnektorok), amelyek lehetővé teszik, hogy a tagállamok segítsenek egymáson, ha zavar lép fel a piacon. Ehhez persze rengeteg befektetés kell, amit a csúcs konklúziótervezete szerint elsősorban a piacról kéne finanszírozni, de megvizsgálják azt is, hogyan lehet bevonni a célzott állami támogatások rendszerét is. A dolog azért is izgalmas, mert Európa versenyképességének romlását ezen a ponton is meg lehetne fogni, vagyis legalább fékezni lehetne, nem is beszélve arról, hogy az uniós vezetők valószínűleg ijedten nézték végig például, hogy az energiaárak hirtelen megugrása miatt zavarták el a bolgár kormányt nemrég.


Nem lesz szó viszont palagázról, legalább is nem mond ki róla az EU-csúcs végleges ítéletet. Abba sem lesz beleszólás, ki milyen hordozókkal oldja meg energiaellátását. És nem lesz szó az épülő, vagy épp nem épülő egymással konkuráló energiavezetékekről sem.

A csúcs másik témája egy másik közös ellenség, az adócsalók, adókerülők köré épül ki. Végre találtak az uniós politikusok egy közös ellenséget. Az ellenük hirdetett harcot mindenhol jól lehet kamatoztatni az otthoni közönség előtt, így teljesen szokatlan módon tényleg közös érdek az adókerülők kiskapuinak lezárása az uniós vezetők körében. Ráadásul nemzetközi lendület is támogatja az európai erőfeszítéseket az adócsalók elleni küzdelemben. Itt még Ausztriát és Luxemburgot kell teljes mértékben bevonni, a két, adótitkokat féltve őrző ország vonakodik még attól, hogy csatlakozzon az automatikus banki adatcsere rendszeréhez, de valószínűleg ma kapnak hideget-meleget is a tárgyalóasztal körül ezért.

Az EU-csúcs mindössze három órás lesz, és elvileg már kora este véget ér. A sajtóhírek szerint többek között azért, mert Angela Merkel német kancellár díjat vesz át az Európai Rabbik Konferenciájától a zsidó közösséggel való barátsága, és az európai antiszemitizmus elleni fellépése miatt.

2013. március 18.

Négy bársonyszék kiadó

Rompuy, Barroso, Schulz, Ashton.

Biztosnak tűnik, hogy a 2014-es év változást hoz az összes vezető uniós politikai tisztségében. Herman Van Rompuy vasárnap este jelentette be azt, amit már mindenki sejtett: 2014-ben, öt év európai tanácsi elnökség után visszavonul. A Der Spiegel című német hetilap értesülései szerint szintén megválik posztjától Catherine Ashton, az EU külpolitikai főképviselője, és tíz év után távozik az Európai Bizottság éléről a portugál José Manuel Barroso. Ráadásul a szokások értelmében 2,5 év után váltani kell az Európai Parlament elnökét is. A posztot jelenleg a német szocialista Martin Schulz tölti be.

A négy legfontosabb uniós vezető pozíció együttes megüresedése újabb, talán minden eddiginél nagyobb lehetőséget kínál a politikusoknak arra, hogy megint egy kicsit saját magukkal foglalkozzanak a választóik helyett. Lássuk, hogy milyen szempontok dönthetnek az új vezetők kiválasztásakor, illetve milyen nevek merültek fel eddig!

Az első szempont, amely a pozíciókról szóló alkudozások során felmerül - bármennyire is meglepő - a rátermettség. A 27 tagállam, a számtalan európai politikai frakció és párt által képezett politikai erőtérben esélytelen az a jelölt, akinek lövése nincs az európai politikáról. Még a jelenlegi négyes legtöbbet bírált (és leginkább kompromisszumos) tagja, Catherine Ashton kapcsán is elismerik, hogy a külpolitikai főképviselő szakmai kérdésekben képes kompetensen megnyilatkozni, önálló véleményt alkotni, és azt vállalható színvonalon kifejezni. Röviden összefoglalva: nem Szanyi Tiborok, Gurmai Ziták és Deutsch Tamások versenyéről lesz szó.

A következő szempont a földrajzi kiegyensúlyozottság érvényesítése. A főbb vezető pozíciókat igyekeznek úgy elosztani, hogy az EU nyugati, keleti, északi (skandináv) és déli országcsoportjai egyaránt részesüljenek az áldásból. Ebben a koordinátarendszerben a portugál Barrosot a déliekhez, a belga Van Rompuyt a nyugati blokkhoz, a brit Ashtont az északi csoporthoz, az EP előző elnökét, a lengyel Jerzy Buzeket a keletiekhez sorolhatjuk.

A pozíciók elosztásakor nem csak a földrajzi, de a politikai szempontból történő kiegyensúlyozottság is szempont. Eddig ezen a téren az európai kormányok élveztek privilégiumokat, hiszen a Bizottság elnökének, az Európai Tanács állandó elnökének, illetve a külpolitikai főképviselőnek a személyét egyaránt ők jelölték. 2014-ben azonban a Lisszaboni szerződés értelmében a Bizottság elnöke az EP választásokon győztes európai pártszövetség jelöltje lesz, az Európai Parlament elnökét pedig az intézmény maga választja meg, tehát elvileg itt is a politikai többség akarata érvényesülhet. Jelenleg a mérsékelt jobboldali pártokat tömörítő Európai Néppárt adja a legnagyobb európai parlamenti frakciót, és az európai kormányok többségét. Ők delegálták a két legfontosabb pozíciót betöltő jelöltet: Barroso bizottsági elnököt és Van Rompuy tanácsi állandó elnököt. A második legnagyobb politikai erő az Európai Szocialisták Pártja, akik Catherine Ashtont jelölték külpolitikai főképviselőnek, és 2011-ben megszerezték az EP elnöki pozícióját. Az örök harmadik helyen a liberálisok tanyáznak, az utánuk következő politikai erők pedig már nem nagyon tudnak labdába rúgni a posztok elosztásakor.

Végül az eddig felmerült jelöltekről. Tényként kezelt pletyka, hogy a szocialisták bizottsági elnökjelöltje a német Martin Schulz lesz. Schulz személye sok szempontból rendhagyó. Egyrészt az EU legnagyobb tagállamából származik, amit inkább hátrányként, mint előnyként szoktak értékelni a teljes kiegyensúlyozottságra törekvő európai politikai térben (bár tegyük hozzá, hogy a testület első, emblematikus elnöke a német Walter Hallstein volt). Másrészt a német szocialista kifejezetten konfliktuskereső, szókimondó, harcos típus, azaz tökéletes ellentettje az elnöki széket most elfoglaló Barrosonak. Mellette szól viszont, hogy a mindössze érettségivel rendelkező, a kisvárosi polgármesterségtől az EP elnökségig jutó politikus még ellenfelei szerint is az egyik legtapasztaltabb és legtehetségesebb politikus az európai mezőnyben. Ugyanerre a posztra a Néppárt részéről eddig két név merült fel. Az ’új tagállamból’ érkező Donald Tusk, jelenlegi lengyel miniszterelnök jelölése szimbolikus jelentőségű lenne, és valószínűleg a néppárti padsorokon túlról is hozna közép-kelet-európai szavazatokat a jelölt európai parlamenti megerősítésekor. Tusk legnagyobb vetélytársa az ambiciózus, és a jelenlegi elnök erőteljes támogatását élvező luxemburgi Viviane Reding lehet, aki 1999 óta tagja az Európai Bizottságnak. Személyében egyébként az első női elnököt üdvözölhetnénk.

Az Európai Tanács leendő állandó elnökeként a liberális dán Anders Fogh Rasmussen nevét emlegetik. Rasmussen vitathatatlanul rendelkezik a pozíció betöltéséhez szükséges tapasztalattal, hiszen korábban dán miniszterelnök volt, jelenleg pedig a NATO főtitkára. Amennyiben a liberálisok az ő jelöltségét támogatják, azzal a belga Guy Verhofstadt bizottsági elnöki jelöltségéhez kapcsolódó remények ismét elpárolognak. Kérdés persze, hogy kit jelölnek a posztra a néppártiak és a szocialisták.

Egy biztos. A 2014-et követően minden eddiginél nagyobb szerepe lesz a választási eredménynek annak meghatározásában, hogy kik, és milyen színekben versenyezve vezetik az Európai Uniót. Az EP választások tétje tehát nő. Az EUrologus szerint ezért jó lenne, ha ez végre a magyar pártok uniós politikáján is tükröződne.

2013. február 28.

Kérdezd meg Herman Van Rompuytól, miről beszélgetett Orbán Viktorral!

Az EUrologus úgy érzi, hogy MTI-ből és a HVR által kiadott közleményből épp a lényeg nem derül ki. Hogyan szeretne, vagy nem szeretne részt venni a magyar miniszterelnök  az egyre inkább kézzel fogható európai gazdasági kormányzásban. Miként viszonyul a nemzeti szuverenitás egy újabb szeletkéjének esetleges átruházásához? Mikor lesz (lesz-e) Magyarországon euró?

Ha a ti kebleteket is ilyen, vagy ehhez hasonló kérdések feszítik, akkor erre a linkre kattintva emailben, vagy videoüzenetben eljuttathatjátok az Európai Tanács elnökéhez, aki azt ígéri, hogy videoüzenet formájában reagál az összegyűjtött kérdésekre.

Nem ez az első alkalom, hogy az európai intézmények a választók közvetlen megszólításával igyekeznek közelebb kerülni az emberekhez. Tavaly ősszel, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke vállalkozott egy hasonló kérdezz-felelekre, amelynek témája az EU helyzetéről tartott éves értékelő beszéd volt.

2013. február 25.

Hallgat a magyar kormány Van Rompuy budapesti látogatásáról

Legalábbis furcsa, hogy a magyar kormány semmilyen formában nem tájékoztatta a sajtót arról, hogy Herman Van Rompuy, az Európai Tanács állandó elnöke Magyarországra látogat holnapután. Pedig feltűnő, hogy a Van Rompuy honlapján szereplő heti program szerint az elnök reggel találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd közös sajtótájékoztatót is tartanak. Ezután 10-kor találkozik Kövér László házelnökkel, majd 11-kor Áder János köztársasági elnökkel. Délben pedig már indul is tovább Lengyelországba, ahol Donald Tuskkal és Bronislaw Komorowskival folytatja a programot.

Ezzel szemben a kormany.hu eseménynaptárában mindössze egyetlen, bár nem kevésbé színvonalas esemény szerepel, a HungaroControl új irányító központjának ünnepélyes felavatása.

A nagy hallgatózásnak talán az lehet az oka, hogy az EUrologus információi szerint Van Rompuy az Európai Monetáris Unió, az euró, mint fizetőeszköz és az európai gazdasági kormányzás erősítéséről kíván szót ejteni Orbánnal. Márpedig a magyar miniszterelnök, akinek döntése nyomán Magyarország kimaradt az Euró Plusz Paktumból, nem támogatja a közös európai tranzakciós illeték bevezetését, és továbbra sem rendelkezik semmiféle euró-bevezetési céldátummal. Pedig a gazdasági kormányzás megerősítéséről szóló hatos csomagot Orbán Viktor saját értékelése szerint is a magyar soros elnökség vitte el a célvonalig, a lengyeleknek már csak be kellett pöccenteni a labdát.

Kérdés, hogy lesz-e más témája is a tárgyaló feleknek, például a túlzottdeficit-eljárás megszűntetése kapcsán. Különös tekintettel a múlt pénteken publikált európai bizottsági előrejelzésre, amely szerint a magyar gazdaság jelenlegi recessziója jövőre stagnálásba fordul. Vajon a találkozón ott lesz-e Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, és ha igen, akkor az EMU megerősítése mellett emelne szót, vagy a magyar gazdasági szabadságharc jelszavait skandálná. Az biztos, hogy Brüsszel és Budapest elmúlt két és fél éves kapcsolatáról hosszas eszmecseréket lehet folytatni.

Herman Van Rompuy egyébként több uniós fővárosba ellátogat a március 14-i, a témának szentelt Európai Tanácsülés előtt. Van Rompuy mindenestre nem gyakori utazásairól vált híressé elnöksége alatt, ezért a látogatásnak feltehetően nagy jelentőséget tulajdonít.

UPDATE - A hvg.hu rákérdezett a kormány sajtószolgálatánál a látogatásra, akik később ígértek tájékoztatást.

2013. február 11.

Uniós költségvetés - a java még hátravan?

Swoboda, a szocialisták, Daul, a néppártiak, Verhofstadt a liberálisok frakcióvezetője

Először röviden arról, amit már tudunk: múlt pénteken az állam- és kormányfők 25 órás iszapbírkózás után megállapodtak az unió 2014-2020-as keretköltségvetéséről, amelynek főösszege 7 évre 960 milliárd euró, tehát az EU fennállása óta először csökkent a korábbi időszakhoz képest. Magyarország kevesebb felzárkóztatási forráshoz jut, mint a jelenlegi időszakban, de egy főre számítva így is a második legtöbb uniós támogatást kapjuk. Hat vagonnyi húszezrest, csak győzzük majd felhasználni… “Deal done” - ahogy Herman Van Rompuy twittelte pénteken. Tényleg? Az EUrologus szerint korántsem. Aki kiváncsi arra, hogy miért, az olvasson tovább.

1. Az uniós költségvetési keret még nincs elfogadva, azt az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia, majd meg kell kötni a költségvetési keret végrehajtását szabályozó Intézményközi megállapodást. Az EP nincs elragadtatva az európai tanácsi változattól, az intézmény három legnagyobb frakciójának vezetője ezt egy közös nyilatkozatban már pénteken közzétette. Kérdés, hogy Joseph Daul, Hannes Swoboda és Guy Verhofstadt, az EP három legnagyobb frakciójának vezetője, valamint az EP elnöke, Martin Schulz hogyan igyekeznek majd feljebb tornászni az összeget. Az EP elvileg nem módosíthatja a költségvetést, de a vétóval fenyegetve további emelést csikarhat ki a tagállamoktól.

image

Az Hollande-Merkel-Schulz háromszög

2. Schulz mozgástere ráadásul a parlamenten is túlnyúlhat. A költségvetési főösszeg növelésében, illetve bizonyos tételek további emelésében partnere lehet például a szocialista pártcsaládhoz tartozó Francois Hollande, francia elnök. Hollande a megszorítások helyett a növekedésösztönzésre helyezné a hangsúlyt, amihez jól jöhet még néhány milliárd euró a közös büdzsében, különösen úgy, hogy a nagyját a többi nettó befizető dobná össze. A német baloldali Martin Schulz ugyanakkor a belpolitikai arénában szorongathatná Angela Merkelt, hiszen az utóbbi a német közvélemény, és elsősorban saját szavazótábora szemében presztízskérdést csinált az unión való takarékoskodásból. Ennek sikere jelentősen befolyásolhatja az ő és pártja megítélését a szeptemberi német választásokon. Hogy az esetleges Hollande-Schulz összjátéktól Merkel mennyire nincs elragadtatva, azt a fenti kép illusztrálja. 

image

…90 fokkal elforgatva

3. Kicsit a konteó kategóriába esik, de Schulz akár a másik oldalra is játszhat. Lehet, úgy gondolkodik, hogy ideje jó pontokat szerezni, arra az esetre, ha Merkel kancellár marad, és a Bizottság elnöki posztjáért folytatott versengésben Schulznak szüksége lenne a támogatására.

image

…minden lében két kanál

4. José Manuel Barroso, bizottsági és Herman Van Rompuy európai tanácsi elnök legszívesebben már túl lennének az egészen. Egyikük sem szeretné azzal beárnyékolni hamarosan záruló európai politikai karrierjét, hogy egy el nem fogadott költségvetéssel kuplerájt hagy maga után Brüsszelben. Ráadásul a hátralevő kevesebb mint másfél évben mindketten az EU gazdasági kormányzását kiteljesítő jogszabályok elfogadására kívánnak koncentrálni. Elvégre ez lenne politikai karrierjük közös koronaékszere.

image

…mindenki másképp csinálná

5. Ne feledjük, hogy az Európai Parlamentet ezer és ezer érdek szövi át. A tagállamok EP képviselőiken keresztül igyekeznek majd hozzátenni pár tíz-, vagy százmillió eurót az egyes költségvetési tételekhez, vagy éppen elvenni azokból. Az európai profilt építő politikusok számára a költségvetési vita nagy lehetőség arra, hogy nyilvánossághoz jussanak, saját politikai agendájukat nyomják. Az (elsősorban brit) euroszkeptikusok újabb drámai kirohanásokat intézhetnek a nemzeti szuverenitást elszipolyozó brüsszeli behemót ellen. A föderalisták századszor is elmondhatják, hogy kevesebb pénzből nem lehet több Európát építeni. A költségvetési vita nagy show, és mint tudjuk, “the show must go on”, legalább még egy kicsit.

image

… a végső szó jogán

6. Ahhoz, hogy az éves költségvetési eljárást tartani lehessen, és a 2014-es költségvetést időben el tudják fogadni, az EP-nek tavasszal jóvá kellene hagynia a hétéves keretköltségvetést. A parlament ezt legutóbb, 2006-ban megtette, de már akkor is sokan követelték az Európai Tanács által megvágott  keretszámok elutasítását. Azóta hatályba lépett a Lisszaboni szerződés, amely új költségvetési jogosítványokat adott a parlamentnek. Sok képviselő érzi úgy, hogy az állam- és kormányfők továbbra sem veszik elég komolyan az EP-t. Ezért aztán azt a lehetőséget sem lehet kizárni, hogy az EP elutasítja a költségvetési alku eredményét, új megállapodásra kényszerítve ezzel a tagállamokat. Ez persze másfél évvel az EP választások előtt, a gazdasági recesszió mezsgyéjén tántorogva hazárdjáték lenne, ezért nem is túl valószínű. De ki tudja? Az Európai Parlament okozott már néhány kellemetlen meglepetést a közelmúltban. Ráadásul az intézmény azzal érvel, hogy az uniós feladatokból fakadó pénzügyi kötelezettségvállalások, és a ténylegesen vállalt kifizetések között tátongó sokmilliárdos lyuk az Európai Unió teljes működését veszélyezteti. 

2013. február 7.

EU büdzsé tárgyalások: rétestésztát valaki?

Kiffulladásig tárgyalnak

Az ülés várható kezdete 20:30 - pörög egy ideje az EU csúcs sajtótermének gigantikus kijelzőin. Vagyis öt-hat órás csúszásban van a program, hiszen a hivatalos menetrend szerint délután 3-ra már meg kellett volna érkeznie az összes vezetőnek és fél négykor, túlesve a Martin Schulz EP elnökkel lebonyolított egyeztetéseken és a “családi fotón” belecsaptak volna a levesbe a csúcsfejek.

Az ok a kiszivárgó információ morzsák alapján prózai: megy a frakciózás. Annak ellenére, hogy a  szeánszt celebráló Herman van Rompuy boszorkánykonyhájából kikerült tervek szerint előbb megszületett volna a főösszegről szóló alku, s utána már könnyebben haladt volna a matek, a keretösszegen belül dobálózva a millió és tízmillió eurókkal.

Ehhez képest a tweeteken az pörög, hogy a minél brutálisabb büdzsévágásért ágáló britek, hollandok, svédek és dánokkal szemben falanxba rendeződött a francia-lengyel-olasz-spanyol országtömb. S persze az egymásnak feszülő felek közt középen Merkel óvó néni próbál rendet tartani elkerülendő a kakaós bögrék eltörését és a kiflicsücskökkel dobálózást.

Merkel közben persze nem tétlenkedik, az utóbbi órákban tárgyalt Barrosóval, van Rompuyal, Hollande-al és Cameronnal is. A tárgyalások tehát nem futottak le, amit egy név nélkül nyilatkozó uniós tisztségviselő azzal egészített ki, hogy “több idő kell egy kompromisszumos javaslat létrejöttéhez mint tervezték”.

Úgy látszik nem tett jót a mai startnak, hogy a britek által erőltetett 886 milliárd eurós összeg. Az egyre kíméletlenebb költségvetési vágást az új tagállamokat és a regionális támogatásokban érdekelteket tömörítő kohézió barátai formáció ellenzi a leghevesebben, élükön a lengyelekkel. Úgy látszik viszont, hogy az Európai Parlament és a franciák sem hajlandóak ilyen mértékű csökkentésre.

Eközben a magyar delegáció “számoló” szakembereit délutáni alvásra utasította a magyar kormány illetékese, de már Orbán Viktor is a delegációs szobában várja, hogy meginduljon a nagy numerikus ütközet. S végül egy szösszenet a kilátásainkról: a német kormány belső forrásai szerint az ő “számoló” szakembereiknek minimum 4-5 óra kell miután kiosztották van Rompuy legfrissebb büdzsé javaslatát. Utóbbit, mint reggel írtuk háromra várták, de még mindig nem érkezett meg.

Hosszú éjszaka elé néz az EUrologus, a Tanácsban üldögélő párszáz diplomata és hasonszámú újságíró…

Brüsszelben bingóznak a kormányfők

Ki üti meg a főnyereményt?

 Az EU fővárosát egy jó ideje, de a legutóbbi hetekben végérvényesen hatalmába kerítette a közös hétéves költségvetés számainak tippelgetése.A bingót mától a kormányfők tárgyalóasztalánál a Justus Lipsius tanácsépület ötödik emeletén is elkezdik, ahol nagyban pörög a zseton. Ezer milliárd eurót a tét bár hallani már 900 milliárd közeli számokat is ha az ember túl sok brit újságírót hallgat.

A találgatás azonban az egész uniós negyedben eluralkodott, s tendenciaszerűen megfigyelhető, hogy minden ország fiai és lányai a saját számaikat ismételgetik önbeteljesítő jóslatként.

Lesz megállapodás az uniós büdzséről - adott bizakodásának hangot a magyar uniós biztos, Andor László aki azt is elismerte, hogy nemhogy az Európai Bizottság eredeti 2011-es javaslatánál, de a novemberi a közös büdzsének szentelt első csúcson felvetettnél is kisebb lesz a boríték. Vagyis a novemberi 972 milliárd eurónál 15 milliárddal kevesebb, 957 milliárd lenne a főösszeg. Ez 35 milliárd euróval kevesebb mint a jelenlegi 2007-2013-as időszak büdzséje.

Ezek a számok azonban találgatások délután 3 óráig maguknak a kormányfőknek is, mert ahogy egy diplomata megfogalmazta: nem akarják van Rompuyék, hogy Twitteren előbb legyen elérhető a javaslat dokumentuma, mint a kormányfők asztalán.

A tanácselnök célja a kiadások lefaragását nyomató britek és németek beleegyezésének megszerzése. Másrészről persze ott vannak az uniós intézmények elsőként az EB, mely nem nézi jó szemmel, hogy a közösségi projektekből akarnak lefaragni a tagállamok. Hasonló a helyzet az EP-vel, melynek ráadásul a beleegyezése a Lisszaboni szerződés óta még fontosabb. Megy is az ágálás az EP képviselők közt, hogy csak méltányos ajánlatot fogadnak majd el. Ezzel együtt nehezen eladható politikai portéka sok tagállam EP képviselői számára a nagyobb büdzsé követelése, ha közben a szavazóik a válság terheit nyögik és tesznek az kohéziós politikára meg a francia parasztra.

Magyarországról nézve eközben  - relatíve - megnyugtatólag hathat, hogy Andor szerint valószínűtlen a nekünk fontos kohéziós keret kárára történő további vágás. Igaz hazánk számára az eredetileg 8 milliárd mínusz volt az ajánlat, s most némi kompenzáció után 5 milliárd körüli számokról hallani. A felzárkóztatási pénzek mellett diplomaták szerint érintetlen marad várhatóan a közös agrárpolitikára szánt pénz, melyek együtt a büdzsé 70 százalékát teszik ki.

De például megnyeshetik az amúgy a közösségi infrastruktúra fejlesztési - s ezáltal versenyképességi - szempontból fontos európai energia-, távközlési-, közlekedési-, és egyéb hálózatokat összekötő eredetileg 50 milliárd eurós alfejezetet.

Lesz viszont például mindössze a minap van Rompuy varázscilinderéből előhúzott ifjúsági foglalkoztatást segítő alap. Andor szerint erre az EB körülbelül 8-10 milliárd eurót adhat, míg a pénz másik felét a tagállamoknak kell bedobni, hogy négy hónapig kaphassanak pénzt az álláskereső frissen végzettek.

Nagya robaj még a közös adminisztratív tervek alias eurokraták fizetése és az uniós intézmények működése körül. A populista retorika szerint drága az EU, ami persze a legtöbb tagállami közigazgatásával összevetve távolról sem fair kijelentés. Mindenesetre nagy a nyomás, hogy a válság kurtításából vegye ki a részét az EU adminisztrációs gépezete is, mely nyilván felmerül majd a kormányfők tárgyalóasztalánál is.

A történet folytatását elolvashatja a következő napokban az EUrologuson!

2012. december 13.

Unalmas lesz-e az évzáró EU csúcs?

Nem és igen mondaná a rafkós székely. Nem, mert a pánikozás ellenére csütörtök hajnalra összekalapálták az egységes bankfelügyeletről szóló megállapodást az euró pénzügyminiszterei, mely a fundamentumát képezi a csütörtökön kezdődő csúcsnak. S igen, mert a tagállami diplomaták addig sírtak, míg Herman van Rompuy visszavett az elöltetett menetből és átírta a további gazdasági integráció menetrendjét.

Nincs ezen semmi meglepő, ősz óta csökkent a piaci nyomás az eurózónán, kevésbé van tele a gatya és ezzel a harci kedv is számottevően mérséklődött. A múlt heti az EUrologus által látott első csúcs konklúzió tervezethez képest, a második verzió jól értesült újságírók szerint elhagyta a tervezett három lépcsős haladási tervet, lazább szövegezéssel helyettesítve azt. Így a fiskális kapacitásnak becézett közös pénzügyi rugalmassági mechanizmus, a nemzeti költségvetések kapcsán javasolt “közös döntéshozatal” és a “gazdasági szuverenitás progresszív egységesítése” mind abortálva lett a második verzióból. Ezek kapcsán később veszik fel a fonalat a kormányfők.

Nem kell azonban ettől még temetni a csúcsot, hiszen az utóbbi hetek izgalmai nyomán csak sikerült közös fedél alá hozniuk az eurózóna bankjainak felügyeletét. A csúcs előtti éjjel megszületett megállapodás szerint a 200 legnagyobb európai bankot az Európai Központi Bank felügyeli majd közvetlenül a jövőben. Az európai bankunió legfontosabb elemének tekintett megállapodással, kikényszeríthetővé válik a bankok prudens pénzpolitikája, melynek hiányát teszik mindenekelőtt felelőssé az eurózóna válságáért.

Az új 2014-től érvényes szabályok szerint, a 30 milliárd eurónál nagyobb tőkével bíró pénzintézeteket közvetlenül felügyeli az EKB, de a képes lesz a kisebb hitelezők és kölcsönt felvevők kapcsán is azonnali beavatkozásra. Ráadásul azon túl, hogy az EKB - mely a terv kritikusai szerint túlzott hatalmat ad Frankfurt kezébe - a szabályokat be nem tartó bankok bezárásáról is dönthet a közös valuta stabilitásának megőrzése érdekében.

A szakik emellett annak fontosságát is hangsúlyozzák, hogy egyre közelebb kerül az eurózóna ahhoz, hogy a közös mentőalapjából (ESM) közvetlenül is kisegíthessék a bankokat. Brüsszel szemében pedig az igazi bónusza a formálódó Egységes Felügyeleti Mechanizmusnak (SSM), hogy annak első lépcsője reményeik szerint az uniós alapszerződés módosítása nélkül kivitelezhető.

Utóbbi azonban valamikor 2014. derekán elkerülhetetlenné válik, amennyiben a tanácselnök Herman van Rompuy tervei válósággá válnak és a tovább mélyül az eurózóna integrációja. Az ehhez szükséges időigényes és politikailag is óriási kihívásokat rejtő Lisszaboni szerződés módosítás nyomán lehetne csak a szerződéses kereteket adni az Európai Bizottság azon jogának, hogy megóvja a kormányokat a gazdasági reformok elódázásától. A szerződésmódosítás ahhoz is elengedhetetlen végül, hogy létrejöjjön a kontinens pénzügyi stabilitását biztosítani hivatott eurózóna büdzsé. Diplomaták szerint a büdzséből olyan szolidaritási eszköz kerekedne, mely az eddigi programalapon hosszú távra adott hitelek helyett, gyors és rövid lejáratú hiteleket adna az eurózóna országok gazdaságának stabilitásához.

2012. november 30.

Nyugodjunk meg, lesz folytatás!

A Európai Unió 2014 utáni 7 évének költségvetéséről kellett volna megállapodni a 27 tagállam vezetőinek egy hete. Nem sikerült. Hiányérzetünket fokozta, hogy az ilyenkor szokásos következtetések is elmaradtak, helyette egy szűkszavú közleményt kapunk csak, „Hajrá, Kovács néni!” szellemben. A fájó űrt betöltendő az Eurologus kénytelen volt a csúcs után levonni a maga következtetéseit:

A kompromisszumokat előbb megkötik, aztán foglalják írásba.

Erről elsőként a ciprusi elnökség feledkezett meg, még hetekkel a csúcs előtt, amikor különösebb egyeztetés nélkül terjesztette elő kompromisszumos javaslatát. Bizonyos értelemben egy olyan kompromisszum is eredmény, amivel a 26 másik tagállam egyike sem elégedett, de ezt igazából nem tudjuk: miután az ellenzők között Cameron brit miniszterelnöktől kezdve Merkel német kancelláron át Barroso, az Európai Bizottság és Van Rompuy, az Európai Tanács elnökéig az összes nagyágyú felsorakozott, nem sokan foglalkoztak vele érdemben.

Pénzről azok tárgyalnak, akiknek van.

Persze a fenti baklövés, vagy akár a ciprusi elnökség teljesítményéről alkotott negatív kép önmagában nem lett volna elég ahhoz, hogy – eltérően az eddigi csúcsoktól – az elnöki szerepet betöltő tagállam teljesen háttérbe szoruljon. Az is kellett, hogy Ciprus pont a hétéves költségvetésről szóló tárgyalások alatt kerüljön csődközelbe és kérje az Unió segítségét. De a Kohézió Barátait, vagyis a szegényebb tagállamokat összefogó blokkot is a válságot gazdasági visszaesés nélkül átvészelő Lengyelország vezette.

Pénzről tárgyaltak, de nem a pénzről volt szó.

Mielőtt teljesen őrültnek tartanak tisztelt olvasóink, egy kis matematika: a végén a hét éves költségvetésből mintegy 30 milliárd euró hiányzott a megegyezéshez. Ez az Európai Unió kb. 12 500 millárdos GDP-jének kevesebb, mint 0,03%-a. Aki szerint tényleg ekkora összegen múlik az EU 2014 és 2020 közötti éveinek költségvetése, az nyugodtan tarthat minket őrültnek.

A kompromisszum mindig a végén születik meg.

Hogy Van Rompuy elnök stábja erről a szabályról feledkezett-e meg, a tárgyalások gyors lezárásában bízott, vagy csak a nyulat akarta kiugrasztani a bokorból, talán sosem tudjuk meg. Egy biztos: a kompromisszumnak szánt megállapodás túl korán érkezett, amikor az álláspontok még nem voltak elég közel a megállapodáshoz: péntek hajnalban.

Ha a német-francia tengely nem működik, fennakadások lesznek.

A 80-as évek óta először fordult elő, hogy ilyen csúcs közös német-francia álláspont nélkül kezdődjön. Hogy Francois Hollande francia miniszterelnök fejében mi járhatott, amikor előzetesen Berlin helyett Varsóba utazott, csak találgatni tudjuk. Az agrártámogatások, ahol a két ország érdeke leginkább ütközik? A hagyományosan jó brit-lengyel kapcsolatok, vagy a kevésbé hagyományos de annál intenzívebb német-lengyel együttműködés ellensúlyozása? A francia jobboldal botránya? A francia baloldal botránya?

Ha nem tudsz megállapodni, ne erőltesd, és ne is veszekedj.

Ahogy a lengyelek fogalmaztak: annyira nyilvánvaló volt, hogy nem lesz egyezség, felesleges lett volna durvulni. Péntek délre a tárgyalóteremben már mindenki számára egyértelmű volt, hogy nem lesz megállapodás, inkább csak arról volt szó, hogyan lehetne ezt úgy eladni, hogy ne tűnjön kudarcnak. Ez sikerült is, a hírre állítólag csak néhány távol-keleti tőzsde reagált, emelkedéssel (hogy ők ott mit gondolhatnak Európáról, azt az Eurológus találgatni sem meri).

Álló hajót nem lehet lekésni.

Igen, a bennfentesek kedvéért: Jean-Claude Juncker, az Eurogroup (az eurozóna pénzügyminisztereinek tanácsa) elnökének szavaira reagálunk. Már a csúcs előtt is látható volt, ha nem is nyilvánvaló, hogy a Cameron ha akarna, sem tudna megállapodni, annyira sikerült pártja euroszkeptikus táborát feltüzelnie. Amikor megkérdezték Junckert, aggódik-e, hogy a britek lekésik a közös európai hajót, csak annyit felelt: “A britek tudnak úszni”.A csúcson azonban kiderült, hogy a többi nettó befizető hiába állt rugalmasabban a kérdéshez, a britek nem maradtak teljesen egyedül. Van Rompuy elnök vagy Merkel kancellár pedig kísérletet sem tett elszigetelésükre.

Lehet, hogy a közös hajó áll, de akkor is mindannyian ebben evezünk.

A britek iránti “megértést” és általában a meglepően kellemes hangulatot nem csak az motiválta, hogy az egymással marakodó politikusok képe tovább növelte volna az amúgy is növekvő euroszkepticizmust. A csúcs után került sor fontosabbnak talán nem, de mindenképpen sürgősebbnek tartott témákra: a görög mentőcsomag következő részletére (erről hétfőn sikerült megállapodni), és a bankunió könnyűnek legkevésbé sem ígérkező decemberi fordulójára. Az Unió tagállamai túlságosan egymásra vannak utalva ahhoz, hogy összevesszenek.

2012. november 26.

Elakadt a Párizs-Berlin tengely?

Az EUrologusnál is benn-fentesebbek három-, sőt akár négynaposra is jósolták a költségvetésnek szentelt múlt heti EU csúcsot. Az ülés azonban pénteken délután gyorsan, fájdalom-mentesen és eredménytelenül véget ért.

Az első meglepetés, hogy a szakértők és diplomaták által magabiztosan kívülállóként és elszigetelődött páriaként jellemzett Nagy-Britannia korántsem került a partvonalra. Sőt, David Cameron úgy térhet vissza a brit parlamentbe, hogy Brüsszelben csatát nyert. Ezt Angela Merkelnek köszönheti, mindjárt megírjuk, hogy miért.

A második meglepetés, hogy az uniós döntéshozatal klasszikus motorjának számító német-francia együttműködés már az első nap végére megszűnt. Francoise Hollande beszorult a költségvetési szigort pártoló ‘északiak’, illetve a bőségesebb uniós forrásokért lobbizó periféria országok közé. Egyszerre próbálta védeni saját agrártámogatásait, megőrizni a növekedésösztönzést és a felzárkóztatást szolgáló kohéziós forrásokat, miközben igyekezett a költségvetési szigort pártoló északiak táborától sem eltávolodni túlzottan.

Forrásaink szerint a francia álláspontnak megfelelt volna a Herman Van Rompuy által előterjesztett 973 milliárd eurós költségvetési javaslat, amely kismértékben növelte volna az agrártámogatásokat és a felzárkóztatást szolgáló kohéziós politika eszközeit. Franciaország így otthon győzelemként adhatta volna el a megállapodást, a mediterrán országok és a közép-európaiak körében pedig jó pontokat szerezhetett volna a kohéziós támogatások megnövelésével.

Ekkor azonban Angela Merkel behúzta a vészféket. A német kancellárasszony közölte, hogy a költségvetési megállapodás nem sürgős, ráérünk azt elfogadni 2013 februárjában is. Merkelt több tényező is motiválhatta e döntésében. Egyrészt a németek lehetőséget adtak David Cameronnak, hogy a brit parlamentbe visszatérve győzelemként tálalja a csúcson előterjesztett Van Rompuy-féle javaslat bukását. Cameron arra is esélyt kap, hogy jövőre új és az európai szövetségesek számára is elfogadható tárgyalási mandátummal térjen vissza Brüsszelbe. Másrészt azzal, hogy Merkel nyitva hagyta az uniós költségvetés kérdését nyomást tud gyakorolni egyrészről Franciaországra, másrészről Nagy Britanniára az ezzel párhuzamosan zajló, a bankunió létrehozásáról szóló vitában. A közvélemény előtt kevésbé ismert, jórészt technikai szabályozást jelentő bankunió pénzügyi hatása sokszorosa az uniós költségvetésének. Harmadrészt a németek jelzést küldtek Francois Hollande-nak, hogy mielőtt Franciaország az osztó szerepét szeretné játszani az európai kártyapartiban, nem ártana összerendezni saját lapjait. Merkel meggyőződését a pénzügyi elemzők is osztják, akik szerint Franciaország strukturális problémái, gyenge versenyképessége, remegő lábakon álló bankrendszere, és hatalmas államadóssága időzített bombaként ketyeg Európa közepén.

A múlt heti csúcs kudarcát ezek fényében érdemes értékelni. Az európai GNI alig 1%-át kitevő uniós költségvetésről jövő februárban, késhegyre menő küzdelmek után, az utolsó pillanatban lesz majd megállapodás, ahogy az hét éve történt. Addig azonban a büdzsé körül folyó tárgyalás az európai nagypolitika része marad és más témákban is elősegítheti a megegyezést. Az EUrologus szerint túl értékes volt ahhoz a költségvetési megállapodás, hogy most megköttessen.

2012. november 23.

Végre élesben mennek a büdzsé-tárgyalások

Éjjel egykor amikor a 27-ek közül egyedüliként lejött a sajtóhoz némi önpromóra Francois Hollande francia elnök, a Tanácsban felbőgtek a kalkulátorok. Az EUrologus úgy tudja, van Rompuy tanácselnök csapata keményen szivatta a nemzeti delegációkat, akiknek digitális másolat helyett csak papíron adták oda a legfrissebb számokat.

Az éjszakai szorobánozás eredményeként pirkadatra új tárgyalási pozíciók íródtak, melyekkel aztán péntek délben megindultak a valódi tárgyalások. A legfrissebb leszivárgó információmorzsák szerint jelenleg az 1000 milliárd euró alatt meghúzott költségvetési főösszegről egyeztetnek. Német diplomáciai értesüléseink szerint azonban, ha nem lesz délutánra érdemi közeledés az álláspontokban és új javaslattervezet, akkor Berlin egy későbbi csúcsra halasztaná a megállapodást abban a reményben, hogy a britek támogatását is meg lehet szerezni a közös költségvetéshez. Ebben az esetben január-februárban újabb költségvetési tárgyalások elé néznek az állam- és kormányfők.

Végül a csúcson az újságírók közt reggel óta kézről kézre járt javaslat másolata igazi ínyenceknek.

Korai zárás után pénteken folytatódik az EU-csúcs

Csütörtök este 8 helyett éjfélkor került a tárgyalóasztalra a legújabb, Herman van Rompuy jegyezte költségvetési javaslat, mely az eddigiekkel megegyezően 80 milliárdos vágás mellett 972 milliárd eurós főösszeggel számol. A trükk a belső arányok finomhangolásában és egymáshoz viszonyított kiegyensúlyozásában rejlik. Merkel szerint lesz pénteken megállapodás, de megeshet hogy kell még egy csúcstalálkozó egyes kérdések tisztázására. Cameron továbbra is harcol a főösszeg további vágása mellett, miután a brit parlament alsóháza 886 milliárd alá tornászná le nem kötelező érvényű határozata szerint a bűvös számot. Hollande francia elnök az agrár pénzek miatt aggódik, de kompromisszumkereső és EU párti húrokat pengetett péntek hajnali egykor tartott rövid sajtótájékoztatóján.

Az EUrologus által látott friss dokumentum fő számai  tehát a következőek:

  • A növekedésre, foglalkoztatásra és versenyképességre 13 milliárddal kevesebbet szánnak. Ennek a legnagyobb vesztese az európai energia és közlekedési infrastruktúra összekötését segítő támogatás lesz.
  • A Magyarországnak és a kohézió barátainak legfontosabb 1B boríték, a felzárkóztatási pénzek 10,6 milliárddal nőnének.
  • Természeti erőforrások megóvása és védelme költségvetési fejezet alatt 8 milliárddal több jutna főként a piaci alapú kiadások és direkt támogatások növelésén át.
  • Az EU biztonságra, igazságügyre, határvédelemre és bevándorlási ügyekre 1,6 milliárd euróval kevesebbet szán.
  • A misztikus az EU mint globális szereplő címszó alatt kőkemény 5 milliárd euróval kevesebb kerülhet elköltésre.
  • Az EU intézményeinek működésére és köztisztviselőinek fizetésére marad az eddig tervezett összeg, annyit azonban hall az EUrologus, hogy az alku szerint az eddigi heti 37,5 óra helyett a jövőben 40 órát munkahetet kell teljesíteniük a sokak által irigyelt eurokratáknak.
  • Végül ugyan a költségvetésen kívül szerepel, de 700 millióval kevesebb jut a természeti katasztrófák okozta károk enyhítésére felállított Európai szolidaritási alapra.

Találkozunk pénteken déltől, amikor is végre eldől a Huszonhetek közül kinek mennyi lesz az annyi!

2012. november 21.

Akinek elfelejtettek szólni: José Manuel Barroso

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke nagyjából úgy van a tagállami vezetőkkel, mint Virgil Starkwell az egykori fegyenctársaival: mindenkinek megmondták, hogy a szökést le kell fújni, de ő valahogy mégsem értesült róla.

Fogd a pénzt és fuss részlet


Mintha Európa állam- és kormányfői elfelejtettek volna szólni a bizottsági elnöknek, hogy a kedvenc témáit egy ideje már ejtették: a foglalkoztatottság, a növekedés, az innovációs politika most nem menő az EU-ban. Talán meg lehet velük próbálkozni újra egy következő ciklusban, mire a franciák és a németek megegyeznek a közös euró büdzséről, és fél Dél-Európát sem kell majd háromhavonta olcsó hitelekkel pumpálni.

Egyelőre a pénzügyi kármentés folyik, és a Bizottság, habár a háttérmunkát serényen elvégzi, a fontos döntésekből, fájdalom, kimarad. Ez részben annak köszönhető, hogy Barroso-t kinevezése óta nem övezi különösebb tisztelet a Tanácsban.

Eleve úgy kerülhetett a helyére 2004-ben, hogy Európa vezető politikusai nem tudtak dönteni a két fő esélyes, a karakteres arcélű ámde karizmatikus liberális Guy Verhofstadt és a brit konzervatív, ezért örök kívülálló Chris Patten között. Aztán kiderült róla, hogy habár tele van energiával és nagyon meggyőzően szónokol, sokszor keveredik önellentmondásba és bátor szófordulatai mögött ritkán van tartalom („az EU alakuljon nemzetállamok szövetségévé!”). 2009-ben összekülönbözött Angela Merkellel, amikor a német kancellár, állandó francia partnerével, Nicolas Sarkozyvel karöltve arra kényszerítette, hogy második hivatalba iktatásának feltételeként készítsen részletes programot a következő öt évre szóló elképzeléseiről, és ismertesse azt az Európai Tanáccsal. Állítólag azóta sem felhőtlen közöttük a viszony.

Barroso nem gazdasági szakember, ezért sokak szemében nem tud hitelesen a válságkezelés élére állni. Ezt a szerepet átveszi tőle az eurózóna pénzügyminisztereit havonta egy zártkörű partira összerántó Mr Euro: Jean-Claude Juncker (mellesleg örökös luxembourgi miniszterelnök), illetve a karikaturisták kihagyhatatlan kedvence, az Európaitanács-elnök Herman Van Rompuy. Mindkét testületben a tagállamoké a főszerep, és a legfontosabb válságkezelő találmányok, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF), az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) és az Európai Pénzügyi Paktum mind kormányközi megegyezésen alapulnak.

A Bizottságra nézve szomorú, hogy az egy hónap alatt tartott sajtótájékoztatóira összesen sem kíváncsi annyi újságíró, mint ahány a most már havonta tartott Európai Tanács üléseken egy éjszakára összegyűlik. Aligha lehet a Bizottságot az EU kormányának nevezni: világos, hogy ki az erő legnagyobb ismerője Brüsszelben.

 Hiszen a Bizottság saját projektje, az Európa 2020 stratégia eközben észrevétlenül haldoklik. A program túlságosan szerteágazó: célokat tűz ki a foglalkoztatottság növelésében, a szegénység elleni küzdelemben, az oktatásban, a klíma- és energiapolitikában a kutatás-fejlesztésben. Sajnos ezek közül több is az Unió hatáskörén és jogi lehetőségein kívül esik. Viszont mindegyikhez sok pénz kell, amiről a tagállamok időről időre világossá teszik, hogy nincs. Ugyanakkor, a stratégia hangsúlyos célkitűzései közül hiányoznak azok, amelyek az integráció jövője szempontjából kifejezetten életbevágó területekre, a közös piacra és a versenypolitikára vonatkoznának.

Akárcsak a program, a biztosok kollégiuma is gyenge, széthúzó és nem kapcsolódik szervesen a tagállamokhoz. Először is rengetegen vannak: 27 fő egy gimnáziumi osztályban is bőven elég hozzá, hogy egymást messziről kerülő klikkek alakuljanak ki benne. Barroso is létrehozta a saját csapatát és meglehetősen centralizálta a Bizottság működését, ami azt eredményezte, hogy az intézmény vezető testülete egyre kevésbé használható egységes érdekérvényesítő csapatként. A biztosok inkább a hozzájuk közelálló tagállami fejeseknél lobbiznak egy-egy, nekik fontos projekt finanszírozásáért. Már akiknek vannak ilyen kapcsolataik. A biztosok közül viszonylag kevesen voltak közel a tűzhöz saját országukban a kinevezésük előtt, a három nagy tagország biztosai pedig éppen nincsenek jóban a saját kormányaikkal. A német Günther Oettingert állítólag egyenesen azért küldte Angela Merkel Brüsszelbe, hogy megszabaduljon tőle, a francia Michel Barnier-t és a brit Catherine Ashtont pedig még korábbi, ellentétes színezetű kormányok nevezték ki. (Lady Ashtontól persze még az EUrológus sem várhatja el, hogy az Európai Bizottságot ÉS a világot is megmentse egyszerre.)

Az Európai Bizottság és annak elnöke elszigetelődni látszanak a nagypolitikától. Az EUrológus hallotta, amikor egy vezető brüsszeli diplomata nemrég úgy jellemezte az intézményt, ahogy egy köztiszteletnek örvendő nyugalmazott tábornokot szokás: „már jó ideje nem az Unió politikai irányítója, de professzionalizmusa és technikai tapasztalata nélkülözhetetlen. És hű maradt a közös európai eszményhez.” Mégis, Barroso mintha próbálná énekelni a saját számát a tagállami miniszterek kórusában, azok viszont nem nagyon értik, hogy szegény mit szeretne. A vége pedig valószínűleg az lesz, hogy szomorúan becsukja majd maga mögött az ajtót 2014-ben.

2012. november 16.

Kié lesz mindannyiunk Nobel-békedíja?

Minden brüsszeli újságíró kedvence, Jose Manuel Barroso EB-elnök szóvivője, Pia Ahrenkilde Hansen szerdán bejelentette, hogy a Nobel-békedíjjal járó csaknem egymillió eurót olyan projekteknek adományozzák, amelyek háborús-, vagy konfliktuszónában szenvedő gyermekeket támogatnak.

Ez nagyon nemes cél, de az EUrologus mégis úgy gondolja, elhibázott az EU döntése. Sokkal jobban tették volna, ha görög ingyenkonyháknak, vagy spanyol munkanélküli fiatalok elhelyezkedését segítő programoknak adják a pénzt, például. Hogy miért?

Az EU elsősorban azért kapta a díjat, mert az európai kontinensen hozzájárult a béke és a jólét megteremtéséhez. Csak másodsorban kapta azért, mert egyébként a világ legnagyobb adományozója. Ezért a pénzjutalomnak is inkább az elsőre kellett volna reflektálnia, főleg egy olyan történelmi időben, amikor az EU a legnagyobb gazdasági, politikai és szociális válságát éli meg. Befelé kellett volna figyeli. A szóvivő bejelentése ráadásul pont egybeesett Európa szakszervezeteinek legnagyobb megmozdulásával, melynek során Spanyolországtól Lengyelországig a válság emberi áldozataira hívták fel a figyelmet a tüntetők. Ebben a közegben a háborúban szenvedő gyerekek - és szenvedésüket, hányattatásukat egyáltalán nem akarjuk ezzel kisebbíteni, vagy kétségbe vonni - irrelevánsnak tűnnek.

Az EU népszerűsége saját polgárai körében mélyponton van. Nem elég, hogy a díjat a három intézmény feje, Herman Van Rompuy, Barroso és Martin Schulz, illetve a hozzájuk csatlakozó uniós állam-, és kormányfők veszik át, akiknek vajmi kevés közük van hozzá, a pénzt sem sikerült úgy eladományozni, hogy azzal az EU megmutassa: nincs teljesen elrugaszkodva a valóságtól és a hétköznapi élettől. És még egy nem túl kreatív megoldás: az EU szerdán rajz-, és fogalmazásírói versenyt hirdetett 8 és 12, illetve 13 és 24 év közöttieknek (!), a beküldők közül kiválasztanak NÉGY fiatalt, akiket meghívnak Oslóba az átadásra. Miért négy, miért rajzverseny? No comment.

Akinek megjött a kedve, itt nevezhet!

2012. október 18.

Tényleg Merkel hitelkártyájára és PIN kódjára hajtanak csak a tagállamok?

Fontos közbülső csúcs lesz a ma kezdődő Európai Tanács - mondják Brüsszelben az EUrológusnak azok, akik tudják miről beszélnek. Ez azt is mutatja, hogy a téteknél már csak a várakozások nagyobbak, így borítékolható a szokásos csúcs utáni csalódás (cs.u.cs.). Konkrét döntésből nem sok várható, de már az is komoly eredmény, ha a politikai irányvonalakban közös nevezőre jut a 27 vezető.

Az alaptéma megint az EU mélyebb gazdasági együttműködése. A vezetők asztalára Herman Van Rompuy, az Európai Tanács állandó elnökének nevével fémjelzett jelentést készítik be, a vita e körül forog. HVR terve az unió gazdasági integrációjának még szorosabbá szövéséről szól. Ehhez négy építőkockát vázolt fel júniusban: pénzügyit, költségvetésit,  gazdaságpolitikai integrációsat és az ehhez illeszkedő demokratikus kontrollt. Azóta megszondáztatta az elképzeléseket a tagállamoknál és kiderült, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű. Az országok össze-vissza játszanak a kockákkal, farigcsálják őket, meg kicserélik kisgolyóra, ami sehogy sem illik a képbe.

Pedig Van Rompuy építménye tág teret enged a továbbgondolásnak. Egyrészt felsejlik benne az úgynevezett “fiskális kapacitás”. Hogy ez pontosan mit jelent, azt senki nem tudja, csak annyi bizonyos, hogy egy újabb kódnév több pénzre. Állítólag a franciák ihlették a dolgot. A sajtó az “eurózóna költségvetéseként” utal rá, de valójában - azon kívül, hogy az eurózóna tagjainak rendelkezésére állna. Van Rompuy szerint az aszimmetrikus sokkok kiigazítására kell - erről sem lehet tudni, hogy pontosan mit jelent, de azt rebesgetik, hogy ezen a tagállami strukturális reformok finanszírozását kell érteni. A tanácselnök ugyan mindenhova beleírta a jelentésbe, hogy ennek az új eszköznek semmi köze az unió hétéves pénzügyi keretéhez, többek között Magyarország is attól tart, hogy a téma bekavar a büdzsé tárgyalásokba, amiket novemberben kellene lezárni.

Izgalmas kérdés az is, hogy a jelentés felveti, az országspecifikus ajánlásokat, amelyeket a gazdaságpolitikákat összehangoló európai szemeszter keretében javasol a tanács a tagállamoknak, szerződéses formába kéne önteni. Mert így gyorsabban és hatékonyabban számon kérhetőek. Ez persze német ötlet. Bár az uniós alapokmány kitételei miatt “önkéntes” szerződésekről lenne szó, de kötelező erejét jól érzékeltette egy diplomata, aki szerint “az országspecifikus-ajánlás lesz a Bibliánk!”

Többszintes Európa? 

A HVR-jelentés kincstárjegyek tekintetében felveti az adósságok minimális közösségivé tételét, de szerda este úgy tűnt, Berlin még ezt a szolid utalást is kinyírja. A németek nem véletlenül attól rettegnek, hogy a nagy és jól csengő européer szólamok mögött mindenki igazából a pénzükre utazik. Ezt támasztja alá az is, hogy például a bankunió keretében felálló európai bankbetétgaranciával kapcsolatban többen azt szerették volna - például a franciák -, hogy jöjjön létre egy európai szintű alap, amibe persze majd ők csak minimálisan raknak bele, de ha baj van, akkor majd a többiek (értsd Németország) perkálnak. Egy uniós diplomata egyenesen alpárinak nevezte a különböző mechanizmusokról szóló vitát (mindenki a pénzre utazik, nem az EU építésére), és felidézett egy sztorit, mely szerint David Cameron brit kormányfő valamelyik csúcson kerek-perec kimondta azt, ami körül mindenki csak toporgott: “Szóval azt akarjátok, hogy Angela egyszerűen adja oda a bankkártyáját, és még a PIN-kódot is adja meg, jól értem?”

S ha már szóba került: bankunió. Erről sem lesz döntés. Az Európai Bizottság szeptemberi javaslatával rengeteg gondja van az eurózónán kívüli tagállamoknak, mintha elfelejtkeztek volna róluk a tervezet megírása közben… Az övezeten kívüli államok egyrészt szeretnének legalább az Európai Központi Bank (az egységes bankfelügyeletért felelős szerv lenne) felügyelőbizottságába bekerülni, és hozzászólni, ha őket is érintő döntés előkészítése zajlik. A másik fő gond: az európai mentőalap elvileg újratőkésítheti a bankokat, amely komoly versenyelőnyt jelentene az eurózónán kívüli bankoknak, melyeknek ez a forrás nem áll rendelkezésére. Az övezeten kívüliek egyelőre azt szeretnék, hogy az Európai Tanács mondja ki, gond van, meg kell oldani. Elvileg a hatékony bankfelügyeletnek az év végéig be kéne indulnia - ez körülbelül lehetetlen.

Ráadásul az EKB kapacitásával kapcsolatban komoly kérdések merülnek fel. Egyrészt, vajon bölcs dolog minden feladatot a frankfurti szervezet nyakába varrni? 1600 szakértő kéne csak a rendszerszintű bankok felügyeletére, miközben a tagállamok folyamatosan az EU bürokrácia létszámának csökkentéséért sírnak. Ráadásul az EKB szakemberei jegybankokra koncentrálnak, míg az új feladatkörhöz kereskedelmi bankokkal foglalkozó szakértőkre lenne szükség. Mindezek tetejébe ha az EKB felügyelete alatt valami gáz lesz bármelyik bankkal - ami, tekintve, hogy a jelenlegi javaslat szerint 6000 bank felett kéne bábáskodni, elkerülhetetlen - akkor az az EKB, mint központi bank hitelességét is kikezdheti.

Nem kevés feladat egy szolid vacsorához, meg egy éjszakai szeánszhoz: az uniós vezetők várhatóan ismét hajnalig tárgyalnak csütörtökön, hogy péntekre már csak olyan “könnyed” témák maradjanak, mint Kína, vagy Szíria.

Az EUrológus végig ott lesz.

2012. október 15.

Újabb csúcskísérlet

Huszonkilenc fotel, egy asztal, Barrroso, van Rompuy és a kormányfők - mindenki más kizárva… Csütörtökön és pénteken megint összeülnek Európa fejesei. Odakint a Schuman téren lassan megszokottá válik a közlekedési káosz, miközben a Justus Lipsius épületben felpörögnek az EU csúcsszintű politikai rotorjai. Az EUrologus pedig vidáman lubickol az uniós körökben terjedő pletykák tengerében, és igyekszik emberi fogyasztásra alkalmas módon beszámolni az eseményekről.

A csúcs elsőszámú célja a bankunió néven emlegetett csomag elfogadása, amely egységes európai bankfelügyeletet, betétgarancia alapot és bankszanálási tervet eredményezne. A németek azt szeretnék, ha az Európai Központi Bank látná el az EU-s szuperfelügyelet szerepét, de arra nincs ötletük, hogy az EKB miként működhetne egyszerre független jegybankként, és az európai bankrendszer vasszigorú bírájaként. A britek a tavaly létrehozott, londoni székhelyű Európai Bankfelügyeletre bíznák a melót, de a közös valutát elutasító és erősen euroszkeptikus ország javaslatát a szánalmas próbálkozásoknak kijáró félmosollyal söpörték le az asztalról. A déliek (főként a spanyolok és az olaszok) csak akkor támogatják az egész ötletet, ha az ő pénzintézeteik közvetlenül meríthetnek az október elején felállított Európai Stabilitási Mechanizmus 500 milliárdos mézes bödönjéből. A németek, a finnek és a hollandok közölték, hogy ha valamit, akkor ezt aztán nem, legalábbis amíg a déliek nem állítanak fel normális nemzeti betétbiztosítási alapokat (nálunk ’93 óta van). A célról (bankunió) tehát egyetértés van a tagállamok között, de az odavezető út kanyarjaiban páran könnyen kisodródhatnak. Például a nem-eurózóna tagok, akik Nagy-Britannia lelkes támogatása mellett távolodnak a mag-Európától (ebben a kupacban vagyunk mi is, valahol legalul). Persze ha már az euróövezet ilyen szépen előrehaladt a gazdasági egységesülés útján, miért ne lehetne neki saját költségvetése? Ebből lehetne finanszírozni a zónán belüli országok munkaerő-piaci, és szociális reformjait, vagy ez a költségvetés szolgálhatna biztosítékul a közösen kibocsátott eurókötvények fedezetéül. De mi lesz vajon az EU-27-ek/28-ak költségvetésével akkor, ha az összes nettó befizető ország átigazol a másik ligába? Drukkoljunk, hogy nem így lesz, de a korábban fantáziátlansággal vádolt európai politikusok mostanában nem szűkölködnek a kreatív ötletekben.

És ez még csak a kezdet. Az EU 2014-2020 közötti büdzséje a hivatalos napirendről kiszorult, így a pénzügyi alkudozás a közös étkezések nyugalmát zavarhatja meg. Hamarosan azt is megmondjuk, hogy miért. A hét végén pedig Túl a csúcson rovatunkban elemezzük, hogy jóslataink mennyiben váltak valóra.