Orosz hackerek a Windows hibáit kihasználva kémkedtek a NATO ellen

Orosz hackerek a Microsoft Windows operációs rendszerek egyik biztonsági rését kihasználva kémkedtek több nyugati kormány és a NATO meg Ukrajna ellen – írta meg a New York Times az iSight Partners, egy dallasi székhelyű biztonsági cég friss jelentésére hivatkozva.

A BBC szerint egyelőre nem tudni, milyen adatokhoz férhettek hozzá a hackerek, de a jelentés készítői azonban azt feltételezik, hogy az ukrajnai helyzettel kapcsolatban kutattak.

A NATO szeptemberi walesi csúcstalálkozója alatt például az ukrán kormány és legalább egy amerikai szervezet számítógépeit törték fel. A célpontok között európai energetikai, telekommunikációs és hadiipari vállalatok is voltak, de egyebek mellett a pozsonyi Globsec biztonságpolitikai fórum résztvevői ellen is kémkedtek – derült ki a 16 oldalas jelentésből.

Bár az iSight Partners szerint az orosz hackerek már jóval korábban is aktívak voltak, a szóban forgó „nulladik napi támadások” csak idén augusztusban kezdődtek. A „nulladik napi támadás” egy olyan biztonsági fenyegetés, ami egy számítógépes alkalmazás olyan sebezhetőségét használja ki, ami még nem vált nyilvánossá, a szoftver fejlesztője nem tud róla, vagy nem érhető még el rá a biztonsági javítás. A jelentés szerint ezt a biztonsági rést egyedül orosz kalózok használták ki.

A Microsoft közölte, hogy kijavítja a hibát. Az egyik szóvivője elmondta, hogy ma automatikus frissítést adnak ki a Windows Vista, a Windows 7, a Windows 8 és a Windows 8.1 operációs rendszerekre. Bár nem tudni biztosan, hogy a hackerek kapcsolatban álltak-e az orosz kormánnyal, egy elismert informatikai szakértő szerint Moszkva állhatott a támadássorozat mögött, a hackerek célja ugyanis csak az információszerzés volt.

A Kreml egyelőre nem kommentálta a kémkedésről szóló sajtóhíreket. Szakemberek szerint az ukrán válság kirobbanása óta jelentősen megnőtt a kémkedési célú számítógépes kalózkodás mértéke. (MTI)

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.