• Lesz benne spoiler.

Amerikában nagyon sokat számít egy film pénzügyi sikere szempontjából a korhatárbesorolás. Egy csomó mozi eleve nem tűz műsorra olyan filmet, amit csak felnőttek nézhetnek, ez pedig nagyon rontja az üzleti siker esélyeit. Ezért a filmkészítők igyekeznek a besorolásról döntő MPAA bizottság kedvében járni, előfordul, hogy újravágnak egy jelenetet, hogy ne kerüljön "csak felnőtteknek" kategóriába a film.

A besorolásnál főleg két dologra, a szexuális tartalomra és az erőszakra figyelnek. Az erőszakkal jellemzően toleránsabbak, a szexszel kevésbé.

Ez néha teljen bizarr döntéseket eredményezett.

Ha egy nő leszopott egy férfit, akkor az a legtöbbször "R" (Restricted) besorolást kapott. Ez azt jelenti, hogy 17 év alattiak csak felnőtt kíséretében mehetettek be az előadásra. Ezzel szemben ha a filmben egy férfi nyalt ki egy nőt, az általában a legszigorúbb "NC-17" besorolást kapta, azaz 18 év alattiak egyáltalán nem mehettek be a moziba. Ilyesmi még az elmúlt pár évben is történt.

És itt az orális szex imitálásáról van szó, nemi szervet egyik esetben sem mutatnak. A Daily Beast összeállításából kiderül, hogy a női orgazmus általában is tiltott dolognak számított, volt film, ahol az MPAA azért lépett közbe, mert szerintük

"túl hosszú ideig élvezett el a női főszereplő".

Ebben az értelemben a Gone Girl óriási győzelem. A film első szexjelentében Ben Affleck kinyalja Rosamund Pike-ot, aki ezt láthatóan nagyon élvezi, a film mégis megúszta az "R" besorolással. Az meg az erőszakos jelenetek miatt amúgy is simán járt neki.

Ettől függetlenül a filmet sok feminista szerző ártalmasnak gondolja. Főleg a főgonosz Amy Dunne karaktere miatt.

Amy, alaptalanul vádolja partnereit nemi erőszakkal, gyilkossággal, visszaél szexuális vonzerejével, érzelmileg zsarolja férjét. A végén hidegvérrel meggyilkolja Neil Patrick Harris karakterét. A nő konkrétan egy pszichopata.

Rebecca Traister írőnő a Financial Timesnak arról beszélt, hogy  nem szerencsés, amikor a nőket szexuálisan manipulatív szerepben mutatják be. A Guardian arról ír, hogy nagyon ritka az olyan eset, amikor egy nő alaptanul vádol meg egy férfit szexuális erőszakkal, a film pedig káros módon éppen ezt a sztereotípiát erősíti, és azt üzeni, hogy az erőszakról szóló beszámolókban nem lehet megbízni.

Velük szemben Maureen Dowd a New York Times-ban viszont azzal érvel, hogy szükség van ilyen nőábrázolásokra is. Neki van igaza.

Amy egyértelműen gonosz, a film nem mentegeti, amit tesz, vagy állítja be követendő példaként. Attól, hogy a végén nem kerül börtönbe, még senki sem gondolhatja ép ésszel: helyeselni kell, amit csinál.

Ráadásul teljes tévedés is azt gondolni, hogy minden film, minden női szereplőjének valamilyen feminista szimbólumnak kell lennie. Attól, hogy egy filmben egy gonosz nőt mutatnak be, az nem jelenti, hogy minden nő gonosz. Ahogy egy filmben megjelenő erőszakos férfiszereplők sem üzenik, hogy minden férfi úgy bánna a nőkkel, ahogy ők.

A film nőábrázolása ha nem is úttörő, de az átlagtól mindenképpen eltérő abban az értelemben, hogy Amy az, aki kiterveli a bűncselekményeket, aki túljár a férje és más férfiak eszén, és aki a végén megússza. Ő irányít, mozgat mindenki mást.

A passzív női mellékszereplőkkel szemben  - minden gonoszságukkal együtt - sokkal izgalmasabbak az olyan karakterek, mint Amy.

(Update: Beleírtam az elejére is a spoilert, hogy aki a címlapon, vagy a Facebookon nem látta, az se lepődjön meg.)