A februári Budapest Science Meetup-on Szabó Tamás (MTA TTK Anyag- és Környezetkémiai Intézet) korrózió és algásodás -gátló festékbevonatok előállításának folyamatát és működési alapjukat mutatta be.
Az előadó összefoglalója:
A festékbevonatok célja a felületek megóvása a környezet hatásaitól: mechanikai sérüléstől, a korróziótól és a biológiai korróziótól. Munkám során mikrokapszulákkal, mint adalékokkal kívántam növelni a szokványos festékbevonatok fenti jelenségekkel szembeni ellenállását. Ezek a mikrométeres nagyságrendbe eső, gömb alakú szerkezetek lehetővé teszik különféle hatóanyagok tárolását, és adott hatásra történő leadását. Így segítségükkel öngyógyító, algagátló stb. bevonatok hozhatók létre.
Miközben Orbán Viktor nyaral, és zajlik az orbánizmus decentralizációja, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének megválasztását és a közmédia felügyeletének átalakítását övező káoszról is beszélgettünk a 444 stúdiójában.
Megválasztották Unger Annát a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének, Magyar Pétert az újonnan felálló hivatalról kérdeztük.
„Badarság azt gondolni, hogy itt 6 év alatt jogerős ítéletek lesznek” – mondta Unger Anna, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal egyik vezetőjelöltje. Ligeti Miklós pedig arról beszélt, hogy őt az motiválja, hogy csinálják meg az elszámoltatást, ha már '90-ben elmaradt.
A Tisza Szigetek tagjai közül sokan úgy érezték, hogy magukra hagyták őket a választások után. Magyar Péterék most megpróbálják felrázni a mozgalmat.
Belső vizsgálatok zajlanak, és számos ügyben vizsgálják, hogy a feljelentés szükséges-e – mondta a 444-nek Vitézy Dávid, akit arról is megkérdeztünk, keresték-e Lázár Jánost.