Nem süt a nap Brazíliában

  • Néhány éve még hihetetlen sikertörténet volt a mára teljesen megroppant Brazília.
  • Van, aki már a katonai diktatúrát követeli vissza.
  • Egy korrupciós ügy a 12 éve hatalmon lévő baloldal elsöprésével fenyeget.
  • A cikk mellé ezt az egészen friss brazil zenei válogatást ajánlom.

Akár félmillióan is lehettek azokon a vasárnapi tüntetéseken Brazília nagyvárosaiban, amelyen sokféle ember sokféleképpen, de ugyanazt mondta: a most már 12 éve hatalmon lévő Munkások Pártja (PT), különösen pedig az ország elnöke, Dilma Rousseff, takarodjon. Az utcai demonstrációk mérete talán meglepő volt, az országban tapasztalható feszültség azonban egy ideje már nem. A közel egy évtizeden át ünnepelt Brazíliában, amely történelme talán legszebb, legjómódúbb, legnapfényesebb éveit élte, valami elromlott.

Tüntető tömeg Sao Paulóban. AFP PHOTO / Miguel SCHINCARIOL

Hogy pontosan mi és mikor, azon még megy a vita, abban azonban szinte mindenki egyetért, hogy mikor volt jó. A 2000-es évek közepén, amikor a gazdaság vágtatott, Brazíliát végre a világ is elkezdte komolyan venni, egymás után nyerték el a 2014-es focivébé és a 2016-os riói olimpia rendezési jogát, mindennek a tetejébe pedig 2007-ben hatalmas olajtartalékokat találtak az ország fennhatósága alá tartozó óceándarab alatt.

Brazília ezekben az években állt a legközelebb minden fejlődő ország álmához, hogy valamennyi állampolgárának legyen mit ennie. A koldusszegény gyerekből szakszervezeti vezetővé, majd 2003-ban államelnökké váló Lula olyan szerencsés helyzetben volt, hogy mélyen baloldali gazdaság- és társadalompolitikai elképzelései megvalósításához elég pénz állt rendelkezésre.

Így volt lehetősége beindítani a legváltozatosabb szociális programokat, köztük a leghíresebbet, a szegény családokat megegítő Bolsa Famíliát, miközben sikerült Brazíliába külföldi tőkét csábítani, és a gazdaság minden szinten pörgött. A fizetések (és persze az árak) emelkedtek, a munkanélküliség csökkent, és úgy tűnt, Brazília révbe ért.

50 év alatt először fordult elő, hogy kinyitottam az újságot, és jó hírek voltak benne -

írta a mostani megmozdulások hátterét magyarázó írásában a többek közt az Isten városát is rendező Fernando Meirelles.

Elszomorodó trópusok

A világ már éppen elkönyvelte volna Brazíliát sikertörténetként, amikor 2013-ban kiderült, hogy mégsem stimmel minden. A világ olyan nagyon nem szokott odafigyelni Brazíliára, de ebben az évben tartották a focivébé főpróbájaként a Konföderációs Kupát, és hiába akart a világ a meccsekre koncentrálni, a híradók tele voltak az utcai harcot vívó baloldali tüntetők és rendőrök képével.

Az előző néhány évben ugyanis sok minden megváltozott Brazíliában. A 2008-ban beütő globális gazdasági válságot még úgy-ahogy átvészelte az ország, de a növekedés üteme lassult, majd gyakorlatilag megállt. 2010-ben még 7,5 százalék volt, 2012-ben mindössze 1,0. A bérek nem emelkedtek tovább, az árak viszont nem csökkentek, és így

az ország egyszerűen megfizethetetlenné vált lakosainak jelentős része számára.

2011-ben Lulát saját maga által kiválasztott utódja, Dilma Rousseff követte, aki kevésbé ügyes és karizmatikus vezetőnek bizonyult elődjénél, és már nem is volt miből osztogatnia. Ráadásul eddigre utolérte Brazíliát a hirtelen felkapaszkodó országok átka: a szegénységből kiemelkedőket már nem tudja boldoggá tenni, hogy van kenyér (illetve esetünkben feketebab és rizs) az asztalon, hanem olyan középosztálybeli követeléseik támadnak, mint például a politikai elit transzparenciája és a versenyképes oktatási rendszer.

Lula még kívülálló volt, a szegények képviselője, az egyébként színtiszta baloldali gerilla pedigrével rendelkező Dilmát viszont egyre többen kezdték a minden rosszért felelős establisment részeként látni. Amely a nép helyett csak a saját fényezésére gondol, és az elesettek segítése helyett felesleges sporteseményekhez építtet stadionokat, azokat is lehetőleg a haverjaival.

Dilma takarodj és vidd az összes haverod! AFP PHOTO / NELSON ALMEIDA

2014-ben aztán minden, ami elromolhat, el is romlott Brazíliában. Július 8-án a futballválogatott egy történelmi jelentőségű meccsen, hazai közönség előtt 1:7 arányban kikapott a németektől. Erre nemcsak azért nem lehetett legyinteni, mert Brazíliában a foci bizony elég fontos dolog, hanem mert ismét felmerült a kérdés: minek kellett ennyi pénzt elszórni három-négy meccsért felépített stadionokra, ha még boldogságot sem tudtak hozni a nemzetnek?

2014 októberében Dilma ugyan másodszorra is megnyerte a brazil elnökválasztást, azonban jóval nehezebben, mint négy évvel korábban. Először az indián származású, környezetvédőként induló Marina Silva népszerűsége mutatta meg, hogy a braziloknak kezd elege lenni Dilma és a gazdasági elit egymásra találásából, aztán a második fordulóban, az ország jómódú, déli részének köszönhetően majdnem a centrista Aécio Neves lett a végső győztes. Az 51,5-48,5 végeredmény már a végső figyelmeztetés kellett hogy legyen Dilmának és a hatalomba egyre jobban beleszokó PT-nek, ám a pártnak és az elnöknőnek ekkor egy minden korábbinál nagyobb botránnyal kellett elkezdenie megküzdeni.

Forró olaj

A néhány évvel korábban még a brazil felemelkedés zálogának tartott kőolaj, illetve az annak kitermeléséért felelős Petrobrasról hirtelen kiderült, hogy egy csúnya, rohadt mangó. A cég, amelynek közel kétharmada a brazil állam tulajdona, Latin-Amerika legnagyobb cége, 87 000 alkalmazottal, és még Kelet-Európában is szokatlan súllyal az ország gazdasági életében, ami csak fokozódott az új olajmezők felfedezése óta.

2014 végén azonban kiderült, hogy a Petrobras felsővezetői közül sokan pénzért cserébe osztogattak megbízásokat különböző cégeknek, és az ilyen korrupt módon befolyt összegek egy része brazil politikai pártok, elsősorban a PT kasszájában végezte. A Petrobras méretéből adódóan nem kis pénzről van szó, a becslések valahova 4 milliárd dollár köré teszik a teljes összeget.

AFP PHOTO / NELSON ALMEIDA

Brazíliában a korrupciónak évszázados hagyományai vannak, a kreatív pártfinanszírozás sem új találmány, a Petrobras-ügy léptéke azonban minden korábbit felülmúlt, és a szegények pártján tetszelgő PT-nek különösen rosszul jött.

Hogy Dilma személyesen mennyit tudott a Petrobras és pártja sötét ügyeiről, az kérdéses, az viszont egyre kevésb tűnik valószínűnek hogy semmit. Még 2003 és 2005 között ő volt az ország energiaügyi minisztere, később is ott ült a Petrobras igazgatótanácsában, és

abban a valószínűtlen esetben, ha fogalma nem volt, mitől olyan vastag a pártkassza, akkor meg éppen az a baj, hogy nem tudta.

Az ügybe 2015 februárjában belebukott a Petrobras vezérigazgatója, aki sokáig Dilma legszűkebb környezetéhez tartozott, a brazilok türelme azonban ekkora már elfogyott, és a politikai felelősségrevonást is követelni kezdték. Dilma 15 éve a legnépszerűtlenebb brazil elnök, és ez vezetett a március 14-i tüntetésekhez, amelyek legnagyobbikán, Sao Paulóban körülbelül 200 000-en vonultak az utcára.

Jobboldali támadás

Az ország legnagyobb városában és a többi metropoliszban tüntetőkben a képek és a beszámolók alapján két közös dolog volt: elegük volt Dilmából és pártjából, valamint elég fehér volt a bőrük.

A fehér bőr Brazíliában jómódot jelent, így logikus a következtetés, hogy a mostani elégedetlenek nem a PT hagyományos, az átlagnál szegényebb szavazóbázisából kerültek ki.

Sokan a fehérséget Brazíliában automatikusan a jobboldalisággal és a konzervativizmussal is összefüggésbe hozzák, a helyzet azonban ennél jóval bonyolultabb. A 2013-ban tüntetők többnyire balról és a szélsőbalról támadták Dilmát, és ők is jóval fehérebbek voltak a brazil átlagnál.

Puccsot követelő tüntetők. AFP PHOTO / NELSON ALMEIDA

A fehérségen és az elégedetlenségen túl azonban már nem volt egyetértés a tüntetők közt. Valóban voltak köztük konzervatívok és jobboldaliak, például olyan is, aki a 30 éve megbukott katonai diktatúrát követelte vissza, de olyan libertariánusok is, akik az egészen megdöbbentő

“Kevesebb Marxot, több Misest!”

tábla alatt vonultak fel.

A kor követelményeinek megfelelően Facebookon és Twitteren szerveződő tüntetők azt szeretnék elérni, hogy Dilma ellen alkotmányos bizalmatlansági indítványt nyújtsanak be, erre azonban ma még nincs sok esélyük. De mindössze egy nappal az országos tüntetések után vádat emeltek a PT kincstárnoka ellen, Svájcban pedig a héten befagyasztottak néhány bankszámlát, amin feltételezhetően a Petrobras-ügyből származó pénzt pihentettek.

Lehet, hogy Dilma nem bukik bele ezekbe a tüntetésekbe, de a gondtalan, jómódú, balra húzó Brazíliának vége. Az alacsony olajárak, a brazil real zuhanása (csak 2015-ben 17% a dollárral szemben) mind a hatalom ellen dolgoznak. A még mindig népszerű Lula 2019-ben valószínűleg vissza szeretne térni az államfői székbe, de ehhez valahogy meg kéne állítani a PT népszerűségének zuhanását, hogy esélye lehessen a 2018-as elnökválasztáson.

Ráadásul a baloldal gondjai nemcsak Brazíliában, hanem az egész kontinensen sokasodnak. Argentínában a kirchnerizmus mélyponton van, és már gyilkossági ügybe is keveredtek. Uruguayban a karizmatikus Mújica visszavonult. Nicaraguában a szandinisták egy csatornáért eladták a hazát a kínaiaknak. Venezuela egyre közelebb van a teljes összeomláshoz, és minden jel arra mutat, hogy a kubai Castro-rezsimnek sincs már sok hátra.

Ha irányváltás jön Brazíliában, a kontinens legfontosabb, legnagyobb, legerősebb országában, csak abban lehet reménykedni, hogy az békés legyen.