Magyarországon elkeserítő mértékben nő az egyenlőtlenség

Ült a világ ebben a kapitalista piacgazdaságnak nevezett versenyautóban, és repesztettünk vele, mint az állat. Mikor pedig a szocializmus hanyatlásával és a jóléti piacgazdaságok megtántorodásával a nyolcvanas években mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy tényleg ez a versenyautó a legjobb versenyautó, ami csak létezik, még jobban rátapostunk a gázra.

Pár évtizedes szárnyalás után azonban 2007-ben jött a defekt, kilyukadt a tank, és minden összetört: akkorát kaptunk, mint a második világháború óta soha.

A válság kitörése óta kutatjuk, hogy pontosan mit is csináltunk rosszul, és mit kellene változtatnunk a kapitalizmuson (vagy kapitalizmusainkon) ahhoz, hogy a jövőben ne történjenek többé a mostanihoz hasonló balesetek. A válság lehetséges magyarázatai közül egy közös elem látszik kiemelkedni:

hogy a fejlett világban a 80-as évek óta folyamatosan nőttek a vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek.

Ha a gazdagoknak egyre több van, a szegényeknek meg egyre kevesebb, abból egyenesen következik, hogy csökken a fogyasztás, hiszen a gazdagok bármennyire is gazdagok, egy ponton túl már nem tudnak többet fogyasztani, a szegényeknek meg nem lesz miből. Ha nincs fogyasztás, akkor viszont a gazdaság is döcögni kezd. Ennek elkerülésére három módszer kínálkozik

  1. csökkenteni kell az egyenlőtlenségeket, hogy a szegényebbeknek legyen miből költeniük,
  2. állami költésekkel kell mind több és több pénzt nyomni a gazdaságba,
  3. el kell adósítani a szegényebbeket és a középosztályt, akik így hitelből bár, de egy ideig tudnak növekedő mértékben is fogyasztani.

Nyugat-Európa legtöbb országában és az Egyesült Államokban is a harmadik módszerrel pörgött a gazdaság, a megtakarítók számlákon nyugvó pénzei hitelekként a szegényebbek fogyasztásába áramoltak. Ez egy darabig jól működött, de hosszú távon nem volt fenntartható, hiszen az adósságok (főleg a szegényebbeké) irdatlan méretűre nőttek. És 2007-ben jött az összeomlás.

Ha tehát a 2007-08-as gazdasági válság fogyasztási és/vagy elosztási válság volt, akkor az egyenlőtlenségekkel kell kezdenünk valamit a kapitalizmus javítása érdekében.

A közgazdaság-tudomány az utóbbi években elő is vette ezt a témát, könyvek és tanulmányok tömkelege született az egyenlőtlenségről. Ezek közül messze a legnagyobb nemzetközi elismertséget a francia Thomas Piketty munkája, A tőke a 21. században című könyv vívta ki.

Na, ez a könyv – majd két évvel francia eredetijének megjelenése után – magyar nyelven is megjelent.

piketty_toke

Annak fejtegetését, hogy mekkora piaci igény van az esszé magyar verziójára ennyi idővel az eredeti után, mindenki kerülte a könyv keddi bemutatóján, pedig én mondjuk pont kíváncsi lettem volna rá. Piketty közönsége ugyanis pont olyanokból áll, akik követik az amerikai és nyugat-európai könyvpiacot, és angol nyelven sem röstellnek tudományos munkákat olvasni. Persze ez már mindegy, így sikerült.

A Kossuth Kiadó vezetője szerint a késlekedés legfőbb oka egyébként a 7-8 hónapig húzódó tárgyalások voltak Piketty ügynökével, aki igyekszik minél nagyobb pénzt csinálni a vagyoni egyenlőtlenségek ellen beszélő könyvből. Így a fordítás nem csupán későn jött, de ez volt az utóbbi évek legdrágább projektje is a Kossuth Kiadónál. El is kérik az árát, egy példányért 8500 forintot kell fizetni, persze a magyar viszonyok között ennek a fele a terjesztőhöz megy.

Az ár és a késedelem ellenére is megéri minél több embernek kezébe vennie a könyvet, nem árt, ha minél többet beszélünk a vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségekről.

Magyarország helyzete ugyanis ezen a téren az utóbbi években igencsak elkeserítővé vált, ahogyan ezt Andor László, az EU korábbi szociálpolitikai biztosa le is vezette nyitóelőadásában a könyvbemutatón. Andor az Európai Bizottság Foglalkoztatási Főigazgatóságának legfrissebb, 2014-es jelentéséből idézett, amiben a bizottság elemzői áttekintik, hogyan hatott a gazdasági válság az egyes jövedelmi kategóriákra, és az egyenlőtlenségre az egyes országokban.

Tbg grafikája kattintás után nagyobb lesz.

A 2008-as és a 2013-as adatokat összehasonlítva az látszik, hogy a Gini-index alapján Magyarország a válság előtt inkább a kevésbé egyenlőtlen országok közé tartozott, sőt Magyarországnál csak a skandináv államokban és Csehországban volt egyenlőbb a vagyon és a jövedelmek eloszlása.

Az utóbbi években azonban valami nagyon megváltozott a magyar társadalomban, a válság idején ugyanis az egyenlőtlenségeket mutató a Gini-együttható csak a brutális bankválságtól sújtott Cipruson emelkedett jobban, mint Magyarországon.

Tbg grafikája kattintás után nagyobb lesz.

Furcsa, hogy Andor Gini-indexekkel érvel Piketty fontossága mellett, amikor Piketty a könyvében határozottan elutasítja az általa adatvesztőnek bélyegzett Gini-együttható használatát, mert abból nem mindig látszanak a valós különbségek. Magyarországon azonban a Piketty által is használt jövedelmidecilis-grafikonok is növekvő egyenlőtlenségeket jeleznek, a felső tizednél egyre több, az alsónál pedig egyre kevesebb lesz. Ezeken a grafikonokon az is jól látszik, mennyire távolra került a két szélső decilis a köztes tizedektől.

Az Európai Bizottság szakértői azt is leírják a jelentésükben, hogy Magyarországon a jövedelmek alakulása 2008 és 2013 között önmagában messze nem indokolt volna ekkora változást az egyenlőtlenségben, ez pedig azt jelenti, hogy

a romlás szinte teljes egészében az állami transzferek, azaz főleg a segélyezési rendszer megváltoztatásának köszönhető.

További gond, hogy Magyarországon az elszegényedésnek és társadalmi kirekesztésnek kitett csoportok aránya elképesztően nagyot nőtt a válságban. Pedig 2015-re már szinte minden nemzetközi szervezet elfogadta, hogy a túlzott társadalmi egyenlőtlenségek fékezik a gazdasági növekedést.

Nagyjából ugyanezeket a témákat érintette a Felcsuti Péter, Surányi György bankárok, Szelényi Iván szociológus és Vértes András közgazdász-kutató részvételével megtartott kerekasztal-beszélgetés is. A résztvevők elmondták, hogy jelenleg a magyarországi egyenlőtlenségek minden bizonnyal fékezik az ország gazdasági növekedését, hiszen Magyarországon jelenleg is kereslethiány van, a szegényebbek nem fogyasztanak, a gazdagok fogyasztása pedig az Orbán-kormány politikusainak kezdeti érveivel szemben nem húzta magával a gazdaságot, sőt, érdemben nem is növekedett.

Tbg grafikája kattintás után nagyobb lesz.

Márpedig a vagyon gazdagokhoz való átcsoportosítására vonatkozó kormányzati akarat továbbra is töretlen: a fogyasztási adók magasak, az áfa még nőtt is, az eleve egykulcsossá tett személyi jövedelemadót viszont épp csökkenteni tervezi a kormány. Ebből a két folyamatból logikusan következik, hogy a szegények rosszabbul járnak az adórendszerben.

A könyvbemutatón felszólaló Ferge Zsuzsa szociológus és Csaba László közgazdász alapvetően méltatta Piketty könyvét. Csaba az amerikai kutatók által dominált közgazdaságtanban az európai közgazdaság-tudományi program jelentős művének nevezte a művet, és a könyv erényeként mutatta be, hogy végre nem az Egyesült Államok a kutatás fő modellje, hanem Franciaország és Nagy-Britannia.

„Végre egy könyv, ami azt bizonyítja, hogy az Amerikai Egyesült Államok egyedi és nem megismételhető, pedig a közgazdaságtan-szakokon évtizedek óta amerikai megfigyelések általánossá tételét oktatják.”

Tóth István György, a Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. vezérigazgatója kiegyensúlyozottabban értékelte a könyvet, az előnyeinek ismertetése mellet kritikai kérdéseket is feltett. Ő volt az egyetlen, aki felvetette, hogy vajon lehet-e kapitalizmusról, mint egységes fogalomról beszélni, mikor a kapitalizmuson belül is számtalan fejlődési vonal létezik, melyekre nézve együttesen nem lehet általános következtetéseket levonni. Tóth István György a Forbes-listák alapján érvelt amellett, hogy a világ dollármilliárdosainak többsége nem örökölt vagyonnal került a leggazdagabbak közé, hanem maga csinálta meg a szerencséjét. (Ennek ellenkezőjét persze Piketty sem állítja.) Fontos kritika volt az is, hogy Piketty könyvében a kapitalizmus legegészségesebbnek beállított szakasza épp a világháborús újjáépítés, hiszen a világháborúk és a vagyonelkobzások idején nagyban csökkentek a gazdasági egyenlőtlenségek, azonban ez semmiképp sem értékelhető pozitív fejleménynek, hiszen ezek a 20. század első felében lejátszódó krízisek mérhetetlen szenvedést zúdítottak az akkor élők nyakába.

piketty_toke_2

Ezt felhozta Bokros Lajos korábbi pénzügyminiszter is, aki a Piketty könyvével szemben legkritikusabb előadást tartotta. Bokros nagyrészt azokat az ellentmondásokat sorolta végig, amiket Piketty nemzetközi kritikusai is kiemeltek. Bokros a szélsőséges szabadpiac-pártiság szemellenzősségével ment neki a könyvnek, azt bizonygatta, hogy Piketty szocialista, és ez ugyan önmagában nem baj, de Bokros szerint nyíltan ki kellene mondania a szerzőnek.

Ezzel a kritikával az a baj, hogy a Wall Steeten, Athénban, az Európai Központi Banknál tüntetők és a magukat a kapitalizmus jelenlegi veszteseinek érző polgárok jelentős részének tök mindegy, hogy Piketty szocialista, kapitalista vagy épp anarcho-szindikalista, egyszerűen csak azt látják, hogy az ő gondolataikra rímelő módon elemzi a vagyoni egyenlőtlenségeket.

Bokros Piketty egyik alcímén is kifakadt, melyben a szerző azt írja, hogy

A járadékos a demokrácia ellensége.

A Bokros-csomag névadója szerint az nagyon erős és szörnyű állítás, hiszen a piacgazdaságnak pont a járadékossá válás lehetősége az egyik legfőbb jellemzője.

„A vagyont az teszi tőkévé, hogy újra be lehet fektetni a profit reményében”

- mondta Bokros, és ebben teljesen igaza is van, ahogyan abban is, hogy Piketty könyvének címében megtévesztően használja a tőke szót, hiszen az esszéjében jórészt nem tőkéről, hanem vagyonról beszél.

MTI

Ettől függetlenül sajnos Bokros egyik kritikája sem érintette a Piketty-értekezés lényegi elemeit, és pont azt bizonyította be, hogy a láthatatlan kéz és a turbóliberális piacgazdaság hívői nem tudnak érdemben vitatkozni Piketty és az egyenlőtlenségeket kutató közgazdászok rendszerkritikájával, hanem csak azt ismételgetik, hogy amiről ezek a közgazdászok írnak, az nem is probléma.

Thomas Piketty: A tőke a 21. században. Kossuth Kiadó, Budapest, 2015. - 8500 Ft.

(Táblázatok: Tbg, fotók: Botos Tamás)