Az Éden Hotel szereplője állítja, nem számíthatott a tévésekre, amikor szexuálisan zaklatták

Média
2015 július 15., 10:19
comments 329

Nem ér véget az Éden Hotel botrány. A tv2 műsorában áprilisban került adásba egy szerkesztett jelenet, amiben az egyik játékos, Gábor előbb a takaró alatt elkezdi fogdosni az egyik lányt, aztán csókolgatja, rámászik, miközben a lány tiltakozik. Amikor nem jön össze a szex, az erőszakoskodó játékos üvöltözve fenyegezetőzni kezd. A TV2 előbb megpróbálta elbagatelizálni a jelenetet, aztán mégis kivizsgálta és kiosztott két írásbeli figyelmeztetést. A Médiahatóság ennél szigorúbb volt, és 14 milliós bírságot szabott ki.

A Heti Válasznak interjút adott Stumpf Nóra, akit zaklatott a játékostársa. Egyelőre csak egy rövid részlet került ki a beszélgetésből, eszerint a lány személyiségi jogi pert indít a tv2 ellen. Azt mondta, azért nem állt eleinte mereven ellen, mert abban bízott, hogy Gábor lenyugszik anélkül, hogy közösülnének. De azért is volt passzív, mert a műsorban korábban előfordult hasonló helyzet, amiben nem kapott segítséget a tévésektől,

így másodszorra úgy gondoltam, szintén nem számíthatok rájuk”.

Hogy még miket nyilatkozott, az csak holnap derül ki, de a tv2 máris ellentámadásba lendült.

Közleményt adtak ki, hogy a játékos hamis állításokkal próbálja manipulálni a közvéleményt. A társaság visszautasítja volt játékosának vádjait és nem enged a zsarolásnak. 

"A TV2 ez idáig is komolyan vette az ügy kezelését, és a nem kellő érzékenységgel megszerkesztett áprilisi adás után a nézőktől bocsánatot is kért. A tévécsatorna hibájának elismerése és szerkesztési gyakorlatának felülvizsgálatán túlmenően azonban számos további olyan felvételt is visszatartott, azaz nem engedett képernyőre a későbbiekben sem, amelyek egyértelműen a műsor szereplőjét, Nórát hozták volna - a mostani nyilatkozatát is több ponton cáfoló - kellemetlen helyzetbe"

- írják, amjd tovább mennek. Mint írják, vannak felvételeik, amik cáfolják a lány állításait. Ők nyitottak voltak az érdemi párbeszédre, de "ennek ellenére csupán egy alkalommal sikerült Nórával és ügyvédjével találkozni, ekkor kizárólag egy egyösszegű kártérítés merült fel, mint igény. Nem kérték a műsor későbbi adásainak megvágását, korlátozását, sem pszichológus segítségét, pusztán anyagi követelést fogalmaztak meg - bár akkor még azt sem tudták, milyen jogcímen".

A tv2 azzal zárja a közleményét, "hogy a most elhangzott komoly vádak és a szándékosan manipulatív, hamis állítások a TV2 számára jelentős reputációs károkat okoznak, ezért nem tehetünk mást, minthogy saját érdekeink védelmében ha kell, bíróságon védjük meg álláspontunkat".

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.