Elton John a melegjogokról akar beszélgetni Putyinnal

külföld
2015 szeptember 13., 05:47
comments 126

Sir Elton John mostanára elég befolyásos melegjogi aktivistává vált, világszerte több országban kampányolt az elfogadásért és a megértésért, és több politikussal is találkozott, hogy melegjogok mellett lobbizzon. Most épp Ukrajnában van, ahol ez ügyben találkozott Porosenko elnökkel is. Ukrán vállalatok vezetőit pedig arra kérte, hogy ne különböztessék meg hátrányosan a melegeket.

A BBC-nek viszont azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is leülne egy ilyen tárgyalásra.

A sztár szerint Putyin hozzáállása a melegjogokhoz

„egyszerűen nevetséges”.

És még úgy is szívesen tárgyalna Putyinnal, hogy tudja, az orosz elnök talán teljesen idiótának nézi majd, és kiröhögi a háta mögött. Ettől függetlenül az énekes úgy érzi, hogy a saját lelkiismeretének tartozik annyival, hogy legalább megpróbálja meggyőzni Putyint.

Oroszország több emberijogi szervezet szerint sem tud megfelelő biztonságot és megkülönböztetéstől mentes életet garantálni meleg lakosainak. Hatóságaik nem üldözik megfelelően a homofób bűncselekményeket, és maga Putyin is többször tett a melegeket megbélyegző kijelentéseket. Tavaly például arról beszélt az elnök, hogy a melegek gyerekek körében is el akarják terjeszteni a viselkedésformájukat. 2013-ban el is fogadtak egy törvényt, ami tiltja ezt.

Elton John szerint viszont ez hülyeség, és ha valaki Oroszország elnöke, nem mondhat ilyen baromságokat.

És végül:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.