6300, elveszettnek hitt náci dokumentumot találtak egy budapesti lakás felújítása közben

6300 ívnyi, elveszettnek hitt náci dokumentum került elő a falból egy budapesti lakás felújítása közben. A papírok az 1944-es népszámlálási adatokat tartalmazzák. Ezt a népszámlálását a németek kezdeményezték a Margarethe hadművelet (azaz Magyarország megszállása) után, és az volt a célja, hogy feltérképezzék Budapest zsidó lakosságát, és azonosítsák azokat a házakat, amikben elszállásolhatják a főváros kb. 200 ezer zsidó lakosát mielőtt a haláltáborokba szállítják őket.

(AFP)

A most megtalált íveken házanként szerepelnek a lakosok neve, és az, hogy zsidók-e vagy nem. A házban élő zsidók arányát külön is feltüntették a lap alján. Magyar történészek szerint ekkor a budapesti zsidóság nagy része még nem tudta elképzelni, mi vár rá, ezért többnyire őszinték voltak a népszámláláson.

A dokumentumokat egy, a parlamentre néző lakás falába rejtett üregben találták meg. Az ingatlant tulajdonló pár férfi tagja az AFP-nek azt nyilatkozta, hogy mikor az egyik munkásuk a csavarhúzójával belenyúlt egy repedésbe a falon, és átszakított egy papírt, először azt hitték, hogy a szomszéd tapétáját rongálták meg, de a lyukba nézve kézírást láttak.

A falból végül 61 kilónyi papír került elő.

A 70 éves dokumentumok többsége olvasható maradt, és feltűnően jó minőségben maradt fenn, hiszen az elrejtésükre szolgáló lyukban kevés levegő volt, és a lakás előző tulajdonosa is intenzíven dohányzott. Utóbbi azért jó, mert a nikotin konzerválja az írást a papíron.

(AFP)

A felfedezés azért is egyedülálló, mert a II. világháborúban keletkezett dokumentumok szinte soha nem kerülnek elő ilyen jó állapotban. Ennek oka Budapest rommá bombázása, és az, hogy a háború utolsó éveiben többnyire nagyon rossz minőségű papírt használtak a hivatalnokok.

A most talált dokumentumokat a Budapesti Levéltár munkatársai először kivasalták, majd megkezdik a feldolgozásukat. A papírokból teljesebb képet kaphatnak majd a történészek Budapest zsidó lakosságáról, hogy pontosan kik éltek abban az időben a városban, és hogy mi lett velük. (Telegraph)