Ha Zuckerberg jótékonykodni akar, enyhíthetné a pénzből a károkat, amiket a Facebook a demokráciának okoz

Sokféle vélemény megjelent, mióta Mark Zuckerberg felajánlotta Facebook-részvényeinek 99 százalékát jótékony célokra, ami mostani árfolyamon 45 milliárd dollárt ér. Ünnepelték is, gyalázták is, álszentségnek is nevezték, mint adóelkerülési trükköt, de az egyik legélesebb, és talán legfontosabb kommentárt Anne Applebaum író-történész fűzte az esethez a Washington Postban:

Zuckerbergnek ebből a pénzből arra kellene költenie, hogy enyhítse a kárt, amit a Facebook a demokráciának okoz.

Olvasóinknak, akik túl vannak már a 444 

és

illetve

című cikkein, ez persze nem meglepetés, de azért nézzük, mit ír a szerző.

Applebaum szerint az olyan országokban, ahol nincs független, a tényeket ellenőrző média, ott a civilizált vita lehetősége eltűnik. Ha az emberek már abban sem tudnak megegyezni, mi történt tegnap, és hamis, manipulált hírek keringenek körülöttük, akkor az összeesküvés-elméleteknek könnyen akkora súlyuk lesz, mint a valóságnak. A hazug, manipulatív politikusoknak ez ideális helyzet. Mindezt a magyar olvasóknak talán nem kell már bemutatni.

Ha pedig a fejlett demokráciák azzal nyugtatják magukat, hogy ilyen csak gyenge rendszerekben történik meg, Applebaum figyelmeztet: elég arra gondolni, mennyien hitték el Donald Trump hazugságát arról, hogy szeptember 11. után muszlimok ünnepeltek az utcán. 

Hosszú távon pedig azért veszélyes a dezinformáció, mert apátiát és cinizmust eredményez. Ha nem lehet már tudni, mi igaz és mi nem, ha nem lehet elhinni szinte semmit, akkor egyszerűbb lesz nem foglalkozni a közügyekkel. Ez pedig nagyon káros. 

Nem tudjuk hova vezet ez, sőt, egyelőre még elég kevesen ismerték fel a súlyát, írja Applebaum. De Zuckerbegnek ezzel a pénzzel lenne lehetősége elindulni a jó irányba: akár az iskolai internetoktatás támogatásával, akár a források hitelességét ellenőrző rendszerek fejlesztésével, akár az összeesküvés-elméletek terjedésének kutatásával. 

;