Vajna maga lett a TV2 igazgatója

Média
2016 január 08., 11:54
photo_camera Október 15: a nagy pillanat. 

Szerdán a cégbíróság befogadta Andy Vajna cége, a Magyar Broadcasting hétfőn beadott bejegyzési kérelmét, így a filmügyi kormánybiztos hivatalosan is átvette a TV2-t üzemeltető TV2 Média Csoport Kft. vezetését. (Közben Fonyó Károly cége, a Megapolis Zrt. azt állítja, hogy az üzemeltetőt tulajdonló holdingcégnek, a TV2 Média Holding Kft.-nek viszont ők a tulajdonosai, így a menedzsment és Vajnáék közötti tranzakció törvénytelen volt.) 

Átvezetés

Ezek után formálissá is kellett tenni a cégvezetés struktúráját, mert miután az eddig eljáró tulajdonosok, Simon Zsolt és Yvonne Dederick leköszönő igazgatók elhagyják a céget, valakinek alá kell írni a papírokat és fizetést kell utalnia a dolgozóknak. Az októberi sajtótájékoztatón Andy Vajna nagy durral bejelentette, hogy a cég következő igazgatója a német-spanyol Dirk Gerkens, az RTL Klubtól tavaly tavasszal távozott ügyvezetője lesz. 

A friss cégkivonatból viszont az látszik, hogy a várttal ellentétben nem Gerkens, hanem maga Vajna illetve Kovács Andrea Mária lettek a cég vezető tisztségviselői, azaz ők írják alá a vállalat szerződéseit. 

photo_camera Cégközlöny, 2016. január 8. 

Kovács Andrea Mária a Vajna érdekeltségeit összefogó AV Investments holding ügyvezetője. Az AV Investments alá tartozik nem csak a TV2-t üzemeltető cége, de a RadioPlus Kft. is, amely hamarosan a Roxy Rádió eddig használt frekvenciáján kezd majd sugározni. A holding részei továbbá azok a decemberben létrehozott Vajna-cégek is, amelyek valószínűleg a kormány ingatlanpiaci kedvezményeit igyekszenek majd meglovagolni. 

Állítólag csak ideiglenesen

Logikus következtetés lehetne, hogy Gerkenst az RTL Klubhoz fűződő szerződésében kikötött versenytilalmi korlátozások miatt nem iktatták formálisan, de információink szerint ezt a kitételt az RTL Klubnál végül nem érvényesítették. (Ennek az lehetett az oka, hogy a felek között nagyon súlyos anyagi vita bontakozott ki azok után, hogy az RTL menesztette az igazgatót, az ilyen versenytilalmi megállapodások érvényesítését pedig általában további kifizetésekhez kötik.) 

Kerestük Gerkenst, de nem kommentálta a hírt. Küldtünk levelet a TV2 sajtóosztályára is, hogy jelezzék, mi az oka az előzetesen bejelentett szerepek megváltozásának, de ők sem akarták kommentálni az esetet. A menedzsment környékéről mindenesetre azt az információt kaptuk, hogy a vártnál "lassabban zajlik Gerkens Magyar Broadcastinggal kötött szerződésének átvitele a TV2-höz", és hogy akár jövő héten átvezethetik a nevét a cégjegyzékbe. 

Azt többen megerősítették, hogy Gerkens bejár a Róna utcai székházba és a stáb felé azt kommunikálják, hogy ő a vezérigazgató. Jelen állapotban mindenesetre Vajna és Kovács utalják a fizetéseket, ők írnak alá mindent, és ők felelősek a cég szerződéseiért. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.