Tállai 33 ezer forintnyi szesszel lett szegényebb

gazdaság
2016 február 01., 00:50
comments 54

Idén is eljött a február 1-je, a nap, amikor a parlament honlapján elérhetővé válnak a képviselői vagyonnyilatkozatok. Többször megírtuk már, hogy a nyilatkozattételi rendszernek a jelenlegi formájában nincs sok értelme, és a magyar politikusok ezt több soron be is bizonyították (például Rogán Antal a következmények nélkül növekvő lakásával).

De most nem is ez a lényeg, nézzük inkább, hogy idén mit vallottak be a fontosabb képviselőink a vagyonukból.

Orbán Viktor miniszterelnök képviselőtársainál hamarabb nyilvánosságra hozta a saját vagyonnyilatkozatát, abban annyi volt, hogy a kormányfő 5,5 millió forintot szerzett tavaly könyvkiadásból, de szinte semmi mást. Egyebekben nem változott a vagyoni helyzete. Erről itt írtunk bővebben.

Szijjártó Péter

A külügyminiszternek még mindig megvan az a győri háza, amit még 1994-ben vett. Megvannak a balatonedericsi ingatlanjai is, bár ezekből annyi van, hogy nem is nagyon lehet követni őket még a mostani és a tavalyi bevallást összehasonlítva sem. A Balaton-parti faluban amúgy mindenféle szőlőt meg réteket birtokol Szijjártó. Dunakeszin is vannak ingatlanjai,

de az egyik itteni házát eladta. Az árából 15 milliót törlesztett a szülei felé fennálló tartozásából, ezért mér nem 45 millióval tartozik nekik, hanem csak 30-cal.

(MTI)

A fődiplomatának nincsenek gépjárművei és műkincsei sem, de értékpapír-vagyona nőtt a tavalyi állapothoz képest, az előző bevallásban még csak 104 959 forintnyi értékpapír szerepel, a mostaniban pedig már 627 352 forint.

Szijjártó biztosítási eszközalapjai azonban megcsappantak, míg az előző bevallása szerint több mint 2,8 milliós vagyona volt ilyen formában, most csak 421 ezer forint. A bankban lévő pénze 1,2 millióról 1,8-ra nőtt.

Lázár János

Aki esetleg azon aggódott, hogy megvan-e még Lázár János töltése és kivett mocsara, az megnyugodgat: Lázár nem adott túl egyik ingatlanján sem, sőt,

új földeket szerzett Hódmezővásárhelyen, egy 6 hektáros erdőt és egy 16,5 hektáros szántó, erdő, legelő művelési ágú területet.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a műtárgyait is megtartotta (megvan még gróf Széchenyi Zsigmond karosszéke is), sőt 2015-ben új műtárgyakat is szerzett, de azt nem tüntette fel, hogy pontosan mit és mennyiért.

Lázár kötvényvagyona 34-ről 42 milliósra nőtt.

Megvan még a 6,8 milliós életbiztosítása és a 6 milliós törzsrészvénye is, megvan 45 milliós banki hitele, és 36 milliós, magánszemély felé fennálló tartozása is.

Lázárnak a miniszteri fizetésén kívül a földjeiből is van jövedelme, és osztalékot is fizetnek a céges érdekeltségei. Ez a kiegészítő jövedelem nőtt tavaly: tavaly előtt még csak évi 6,5 millió volt, a mostani bevallás szerint viszont már 8 millió.



A miniszter céges érdekeltségei sem változtak, 2 százalékos tulajdonrésze van a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt-ben, és 100 százalékos tulajonosa egy romániai kft-nek, a kolozsvári ERD Conditor Srl-nek.

Juttatásai között idén megjelent két új tétel: két irodabérlet. Az egyik Makón, a másik Hódmezővásárhelyen. Mindkét iroda bútorozatlan, de a bérleti értéküket Lázár nem írta bele a nyilatkozatába.

Rogán Antal

A Miniszterelnöki Kabinetirodát (Miniszterelnökség II.) vezető miniszternek a mostani vagyonnyilatkozata szerint pont ugyanannyi ingatlanja van, mint eddig: a pasaparki lakás, az ahhoz tartozó tároló, egy nyaraló Balatonlellén és a fél határ Szakonyfalun, mindenféle erdőkkel és rétekkel.

Merülőfélben van azonban a miniszter takarékbetétkönyve, míg korábban 3,5 millió volt rajta, most már csak 507 ezer forint van.



Rogán a 30 milliós hiteléből tavaly több mint 1 milliót visszafizetett, már csak 28,8 millióval tartozik a banknak. Egy magánszemély felé is törlesztett, az előző nyilatkozata szerint még 16,8 millióval tartozott egy jóakarójának, a mostani szerint viszont már csak 15,2-vel.

A miniszter amúgy továbbra is egy A3-as Audival jár, amit tartós bérleti szerződéssel bérel, és megvan a két nagy értékű festménye is: egy Iványi-Grünwald és egy Bak Imre kép.

Kósa Lajos

A Fidesz frakióvezetője 2015-ben örökölt egy 2,5 hektáros szántót a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szamosszegen. Az egyik motorján azonban túladott a politikus, nincs már meg a 2004-ben vett BMW RT 1150-ese. Nyugalom, a másik motorja, a BMW G650-es, tartósan bérelt Mercedes Viano kisbusza és negyedrészt tulajdonolt orrkiülős motorcsónakja megmaradt.



A bankszámláján 1,8 millióról 1 millió 850 ezerre nőtt az egyenleg, de Kósa devizaszámláján meg 900-ról 750 ezerre csökkent a pénz.

Az előző bevallásában szereplő 14 milliós hitelből 1,5 milliót törlesztett tavaly, magánszeméllyel szembeni 20 milliós tartozásából pedig 1 milliót faragott le.

Varga Mihály

A nemzetgazdasági miniszter vagyoni helyzetében annyi változás történt, hogy már nem csak 800 ezer forintnyi, hanem 3,1 milliónyi államkötvénye van, és ezek mellé szerzett befektetési jegyet is, 1,1 millióért. 2014-ben még 7 milliós banki hiteléből tavaly 333 ezer forintot törlesztett.

Simicskó István

Simicskó ősszel külön vagyonnyilatkozatot adott le, mert kinevezték honvédelmi miniszternek. Ahhoz képest a mostaniban alig változott valami.



Simicskó nevén még mindig nincs egy ingatlan sem,

autója pedig egy Ford Focus C Max. A honvédelmi miszternek van egy 19,5 milliós kincstárjegye, 13,5 millió értékben államkötvénye, de ősz óta 20 millióért vett papírokat az OTP Prémium Tőkegarantált Pénzpiaci Alapból is. Utóbbit valószínűleg takarékbetétje rovására vette, ott ugyanis ősszel még 26 millió forint volt, most meg csak 7 van.

Balog Zoltán

Az emberi erőforrások minisztere 2015-ben vett egy beépítetlen, 1480 négyzetméteres telket Bükkszentkereszten, és felosztotta a faluban már 2007-ben megvett üdülőtelkét. Eközben csökkent a miniszter kincstárjegy-vagyona: 6,6 millióról 747 ezerre, és a bankban sem 3,5 millió van már lekötve, csak 2,6.

Balog elköltött valamire 30 ezer eurót is (valamivel több mint 8,6 millió forintot), hiszen a korábbi bevallásában még 51 ezer eurós devizavagyon szerepel, a mostaniban viszont csak 21 ezer eurónyi. A korábbi bevallásában szereplő félmilliós befektetése jegy helyett azonban már 1,1 milliónyi befektetési jegye van.

Budai Gyula

Budai Gyula egyre kevésbé bízik a bankokban: 2 millió forintot tart otthon készpénzben, banki készletei pedig csökkennek. Az elősző bevallása szerint még 15 ezer eurót (kb, 4,2 millió forintot) parkoltatott az OTP-nél, a mostani nyilatkozata szeint viszont már csak 5000 eurót és 1,5 millió forintot.

Fotó: Budai Gyula / Facebook

Budainak továbbra is megvan a két sportlova, amik összesen 3 milliót érnek, és megmaradt az 5 millióslakáshitele is. Autóját, egy Seat Alteát továbbra is lízingeli.

A miniszteri biztos juttatásai között új elem, hogy 2015 szeptembere óta 186 ezer forintért bérelnek neki lakást.

Farkas Flórián

Farkas Flóriánnak a vagyonnyilatkozata szerint továbbra sincs semmije, csak egy háza Szolnokon és némi pénze a bankban. Igaz, bankszámlája hízott 2015-ben, az egyenlege 3,4 millióról 5 millió 262 ezerre nőtt. 4,5 milliós banki hiteléből pár százezer forintot törlesztett, de megánszemélynek továbbra is 11 millióval tartozik.

Kövér László

A házelnök szerényen él egy 654 négyzetméteres telken, Szigetszentmiklóson, ezen kívül egy 2014-es vásárlású Skoda Superbe van, illetve 4,5 millió forint biztosításban, jövedelme nincs, vagy ide nem írta be. (Tavaly 1,7 milliót keresett házelnökként havonta.)

Tuzson Bence Balázs

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára vagyona némiképpen gyarapodott, továbbra is ötmilliót tart készpénzben, de 17 milliót pénzintézetben a tavalyi 4,6 helyett.

Továbbra is százmillió fölötti pénzkövetelése, pénzügyi vagyona van Tuzsonnak, ám ez tavaly újabb tíz millióval csökkent akárcsak azelőtt, 128 milió forint volt 2015 decemberében.

Mátraszentimrén és Tihanyban birtokol két nagyobb telket, kisebb üdülővel. Állampapírban 20 millió forintja van. Egy Phaeton és egy Piaggio robogó tulajdonosa.

Tállai András

Az államtitkár úr tavaly elfogyasztott 33 ezer forintnyi bort és pálinkát, tavaly decemberben már csak 15 ezer forintnyit birtokolt italból, míg egy évvel korábban 48 ezer forintnyi alkoholt vallott be. Negyvenmilliós megtakarítása van értékpapírokban, Mezőkövesden 5, Bogácson, Görbeházán egy-egy lakóháznak tulajdonosa, Bükkzsércen pincével rendelkezik. Komoly gyarapodás nem észlelhető.

photo_camera

Kubatov Gábor

Az autószerelő pártszervező immár tíz éve változatlanul tulajdonosa a „8. számú autószerelő műhelynek”, több veterán Opel Kadettnek, ügyvezetője a Polgárok Háza Kft-nek. Csak egy kis üdülőt birtokol Farkasgyepűn. 6 millió forint, ötezer euró és négyezerhétszáz dollár készpénze van, és pár milliós megtakarítása, ahogy tavalyelőtt végén.

Fazekas Sándor

A földművelésügyi miniszter vagyona sem gyarapodott tavaly, földárverés ide vagy oda, továbbra is 11 hektár körüli szántója van, és néhány ingatlana lakóházzal Karcagon.

L. Simon László

Összesen 7,5 hektár szőlője van L. Simon Lászlónak, a költő-polihisztor államtitkárnak Gárdonyban, ahol lakóingatlannal is rendelkezik. L. Simon összevonta a földeket, tavaly még 25 darabban szerepeltek a nyilatkozatban. Eltűnt 28 millió forint adósság. Néhány milliós megtakarítás mellett,

tízmillióra csökkent viszont pénzügyi vagyona a tavalyelőtti húszhoz képest. Csökkent tulajdonrésze a Simon és Simon Kft-ben is: 57-ről 24%-ra.



Teremhetett a szőlő! Tavaly már százezer forint bevétele volt a mezőgazdaságból (előtte semmi), továbbra is 3 millió körül kap haszonbérleti díjból is.

Gyurcsány Ferenc

Nem zárt olyan jól Gurcsány, mint tavalyelőtt. A volt miniszterelnöknek, jelenleg a Demokratikus Koalíció frakciótlan vezetőjének 94 millióval kevesebb osztalékot fizetett 2015-ben az Altus Befektetési Zrt., mint 2014-ben: 75 milliót. A cégnek teljes mértékben tulajdonosa. Gyurcsány különc, mert géppel tölti ki, vagy tölteti ki a nyilatkozatot, talán éppen azok egyikével, akiket a Garzon-3 kerekesszék mellett szerepeltet, mint „tevékenységet segítő személyek”. Kötcsén és Pápán van ingatlana.

Tóbiás József

A szocialista frakcióvezető Érden él, 165 négyetméteres házban. Itt, Halásztelken és Szentendrén bérel irodát, 13,5 milliós tartozása van. Megjegyzi még, hogy előszerződést kötött egy ingatlanra, amelyet egy „a tulajdonukban álló ingatlan eladása” után vennének meg, hogy ez az érdi házra vonatkozik-e, nem derül ki. Mindez tavalyelőtt is így volt, bár akkor irodabérlésekről még nem nyilatkozott.

Tóbiás és Mesterházy várják az eredményeket az ajkai MSZP-irodában. (MTI Fotó: Nagy Lajos)

Vona Gábor

A legpuritánabb képviselő lehet Vona, mindössze egy 730 ezres OTP-s megtakarítás van a nyilatkozatban a gyereken, a feleségen és a Garzon görgős székeken kívül. Najó, két irodabérlés is feltűnik Recsken és Verpeléten. Tavalyelőtt decemberben 800 ezer volt a megtakarítása.

Gulyás Gergely

Az alkotmányíró Gulyás két ingatlannal rendelkezik a XI. kerületben (kb. 150 nm, fele részben), ezen kívül szót érdemel 120 ezres tartozása svájci frankban, amelyet nem váltott át, törleszti. Ha jól értjük, 2008-ban volt ennyi a hitel, mert a tavalyi vagyonnyilatkozatban is ugyanez szerepel, tehát ugyanezt az összeget tünteti fel a felvétel óta.

Schiffer András

Az LMP társelnöke a XIII. kerületben tulajdonol egy 85 nm-es lakást, ezen kívül övé a Schiffer és társai ügyvédi iroda is félig, ebből viszont nincs bevétele. Győrben és Budapesten bérel irodát.

Matolcsy György

A Magyar Nemzet Bank elnöke Balatonakarattyán tulajdonosa egy ingatlannak. Bankelnökként 2,3 milliót keres, a Magyar Gazdaságfejlesztési Intézettől 43 millió osztalékot kapott tavaly (2014-ben 20-at).

Pénzügyi vagyona (számla és pénzkövetelés) 61 millió forint, ez tavalyelőtt csak 14 millió volt.

A Pallas Athéné alapítvány két formában is díjazza Matolcsyt, kuratóriumi elnökként 8,8, tagként 6,3 milliót fizetett neki tavaly, ennek nettóját (összesen 10,2 milliót) jótékony célra utalta át s.k.  Idén nem részletezte, hova mentek ezek a pénzek, tavaly a Minden Gyerek Lakjon Jól! és a Államadósság elleni alapítványoknak utalt.

Áder János

A köztársasági elnök tavaly kábé 4 millió forinttal gyarapodott. Ezt a pénzt nem is igen tudta hová tenni, jelenleg is a bankszámláján van. Ajándékokat is kapott, de sajnos nem részletezte, hogy miket és mekkora értékben. Életbiztosítása most 110 ezer eurót ér, ez nagyjából 1 millióval több a biztosítás 2014-es értékénél. A köztársasági elnöknél nem változott más: megvan a II. kerületi és a kisoroszi ingatlanja, van államkötvénye és befektetésialap-részesedése is.

Polt Péter

A legfőbb ügyész túladott egy 75 négyzetméteres regéci házon, amit felerészben birtokolt. Így is maradt egy rakás ingatlanja: egy lakás a Pasaréti úton, garázzsal, egy 30 négyzetméteres pince a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Fónyon, egy 708 négyzetméteres telek Lovason, és egy 2588 négyzetméteres szántó Bárdudvarnokon.

Polt Péter legfőbb ügyész és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés plenáris ülésén 2014. november 24-én (Fotó: Kovács Attila / MTI)
photo_camera Polt Péter legfőbb ügyész és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés plenáris ülésén 2014. november 24-én (Fotó: Kovács Attila / MTI)

Polt kamatozó kincstárjegye 2015-ben 4 millióról 4,6 millióra növelte az értékét. 2,5 milliónyi készpénze van, ez 1 millióval több, mint amennyi az előző bevallásában szerepel. A bankban is több pénze van, mint 2014-ben, akkor még 3,2 millió volt, a mostani bevallásban viszont már 10,5 millió szerepel.

A legfőbb ügyésznek banki hitele nincs, csak magánszemélynek tartozik a házastársával, de annyira jó évet zárt, hogy ebből is törleszteni tudtak: a 2014-es bevallásban még 23,6 millió a tartozás, a mostaniban meg csak 18,8.

Polt tavaly 5,7 millió forintot kapott az OTP-től devizahitel-visszatérítésként, és több mint 1 milliót a Népszavától, kártérítésként.

Karácsonyra 20 ezer forint értékben kapott könyveket, szóróanyagokat és italt.

(Sarkadizs - Tbg)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.