link Forrás

Herceghalmi polgármester: "A feleségem magánember, jó ügyet szolgál"

POLITIKA
2016 február 24., 10:45
comments 360

Szerda reggel felbolydult a kétezer fős Pest megyei falu, Herceghalom élete. A népszavazási botrány egyik kulcsszereplőjéről, a Rejtélyes Idős Asszonyról ugyanis az Index megírta, ő Erdősi Lászlóné, a herceghalmi polgármester felesége.

Erdősi ugyan régi fideszes, de, ahogy megírtuk, összeveszett a párttal, és 2014-ben már függetlenként indult. Úgy tudjuk, kifejezetten rosszban vannak a Fidesszel.

Most a fél magyar média a településen nyüzsög. Erdősi Lászlónét nem találni, a helyiek pedig jellemzően nem is értik, hogyan történt, hogy egy ekkora ügy főszereplőjeként látták a hírekben, miközben ez egyáltalán nem jellemző rá.

A polgármester sem akart nyilatkozni - telefonon azt mondta nekünk, a felesége önálló ember, az ügyeiről így őt kell megkérdezni, arra pedig nem akart válaszolni, mit tud ezekről az ügyekről.

Teljesen viszont nem tudott elbújni, a hivatala mellett több stábba is belefutott. Azt mondja, a felesége nem Fidesz-tag, nem kapott pénzt az akcióért (ezen a kérdésen fel is háborodott), magánemberként "jó ügyet szolgál". Megkérdeztük, hogy került a felesége aláírásával ellátott papír a kopaszokhoz, de erre nem válaszolt.

update: Úgy tudjuk, délutánra rendkívüli képviselő-testületi ülést hívtak össze a herceghalmi önkormányzatban.

update 2: A Blikk időközben kutyasétáltatás közben megtalálta Herceghalmon Erdősi Lászlónét, de nem kívánt válaszolni egyetlen kérdésre sem. 

Botos Tamás - Plankó Gergő

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.