Csütörtökön dől el, hogy Matolcsyék 250 milliárdja elveszíti-e a közpénz jellegét

POLITIKA
2016 március 29., 18:04
comments 78

Várhatóan csütörtökön dönt az Alkotmánybíróság Áder János indítványairól, amelyekben a köztársasági elnök előzetes normakontrollt kért a Magyar Nemzeti Bankról és a postai szolgáltatásokról szóló törvények módosításáról. 

Az Országgyűlés kormánypárti többsége március 1-jén szavazta meg a két törvénymódosítást. Az MNB-törvény kivételes eljárásban elfogadott módosítása akár tíz évig korlátozná a jegybank tulajdonában álló gazdasági társaságok és alapítványok adatainak megismerhetőségét. 

A jegybank alapítványainál az előterjesztő Bánki Erik ezt azzal indokolta, hogy azok létesítésével a vagyon olyan mértékben különül el, ami miatt az alapító által juttatott vagyon elveszíti közvagyon jellegét. 

A módosítás egyébként az MNB vezetőinek fizetését pedig megduplázná. 

Az MNB-törvény módosítása miatt még Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője is felvetette az alaptörvény-ellenesség lehetőségét. A postatörvény megváltoztatása a Magyar Postának a piaci alapú szolgáltatásaira vonatkozó adatszolgáltatását korlátozta. 

Áder azért küldte a törvényeket az Alkotmánybíróság elé, mert szerinte az MNB-törvény módosítása nincs összhangban a közpénzekkel gazdálkodást és a közérdekű információkat érintő alkotmányos rendelkezésekkel, valamint a változtatás visszamenőleges hatálya szemben áll a jogbiztonság alkotmányos elvével. A postai szolgáltatásokról szóló törvény legutóbbi módosításának előzetes normakontrollját pedig a visszamenőleges hatály tilalmára hivatkozva kérte. 

Ha az Alkotmánybíróság alkotmányellenességet állapít meg, a jogszabályt újra kell tárgyalnia a parlamentnek, ha viszont elutasítják Áder indítványát, akkor azonnal alá kell írnia a törvényeket. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.