Megint botrány volt az Országos Roma Önkormányzatnál

POLITIKA
2016 április 21., 21:18
comments 122
  • Botrányba fulladt az Országos Roma Önkormányzat közgyűlése szerdán, mert a Farkas Flóriánhoz húzó képviselők nem jelentek meg.
  • Pedig a szabálytalanul elköltött pénzekről és az Emmi-nek visszafizetendő 1,6 milliárd forintról lett volna szó.
  • A korábbi vezetés emberei egy az egyben feloszlatnák a szervezetet.

Az Országos Roma Önkormányzat szerdai, rendkívüli közgyűlésén kellett volna kiderülnie, hogy a szervezet jelenlegi és korábbi gazdasági vezetői miért gondolták úgy, hogy 9,6 millió forintot utaltatnak át maguknak kártérítésként, amiért a Híd a munka világába projektben nem tudták kiváltani a megmaradt szabadságaikat.

Ezen túl a szervezetnek az is meg kellett volna tárgyalnia, hogyan fogják visszafizetni az EMMI-nek azt az 1,6 milliárd forintot, amit a Híd a munka világába projektben feltárt szabálytalanságok miatt követel vissza a kormány.

Balogh János, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke távozik a szervezet határozatképtelenség miatt elmaradt rendkívüli közgyûlésérõl az ORÖ budapesti, VII. kerületi székházában 2016. április 21-én...MTI Fotó: Kovács Tamás
photo_camera Balogh János, az Országos Roma Önkormányzat elnöke távozik a határozatképtelenség miatt elmaradt rendkívüli közgyûlésérõl - Fotó: MTI/Kovács Tamás

Csakhogy a rendkívüli közgyűlés el sem tudott kezdődni, mert a Farkas Flóriánt pártoló képviselők egyszerűen nem jelentek meg a kínos kérdéseket feszegető találkozón, így határozatképesség hiányában Balogh János ORÖ-elnök a közgyűlést már az elején lefújta.

Ezután Baloghnak szinte menekülnie kellett a helyszínen megjelent és teljesen kiakadt 16 képviselő elől, akik azt ordibálták neki, hogy ezzel beállt Farkas Flórián mellé, és elárulta a cigányságot. A februárban lemondott elnök, Hegedűs István emberei azzal vádolták Baloghékat, hogy lefizették vagy megfenyegették a távol maradó képviselőket, hogy ne tudják számon kérni őket az elmúlt hónapok gyanús kifizetéseivel kapcsolatban.

A közgyűlés helyetti ordibálás után Hegedűs Istvánék elmondták,

annak ellenére, hogy a szervezet az 1,6 milliárdos visszafizetési kötelezettsége miatt a csőd szélén áll, a jelenlegi vezetés minden eddiginél nagyobb tempóban kezdte el szórni a pénzt olyan vidéki irodák bérlésére, akiket velük kapcsolatban álló magánszemélyektől vagy cégektől bérelnek ki.

Az lenne a legjobb, ha feloszlatnák az ORÖ-t

Lakatos Oszkár, a Lungo Drom Heves megyei elnöke úgy látja, mivel a szervezet teljesen működésképtelenné vált, ezért a következő közgyűlésen kezdeményezni kell, hogy az Országos Roma Önkormányzat oszlassa fel önmagát. Szerinte a képviselők jelentős része nem méltó arra, hogy a cigányságot Magyarországon képviselje.

Hegedűs István azt mondta, hogy mivel az elnökség nem kommunikál velük, így személyesen még ő sem látta a minisztériumtól kapott fizetési meghagyást. Hozzátette, hogy ezen a közgyűlésen éppen azt kellett volna átbeszélniük, hogyan rendezzék ezt a helyzetet.

photo_camera Hegedűs István az ORÖ februárban lemondott elnöke - Fotó: MTI/Kovács Tamás
A volt elnök elmondta, hogy ismeretei szerint az ORÖ nincs abban a helyzetben, hogy az előírt határidőre visszafizesse az Emmi-nek az 1,6 milliárdot. Pedig egy április eleji Kormányinfón Lázár János is ragaszkodott ahhoz, hogy vissze kell adniuk a pénzt.

Ugyanakkor Hegedűs szerint a visszafizetésre nem is lenne feltétlenül szükség, mivel a programnak vannak olyan elemei, amelyek tényleg megvalósultak.

Farkas Flóriánt is elszámoltatnák

Nem értik, hogy a pénzt visszakövetelő minisztérium miért nem ismeri el, hogy a program megvalósítása során a kamu tanulmányok megrendelésével, a kamu szerződésekkel, a kamu foglalkoztatásokkal bűncselekményeket követtek el. Lakatos szerint ezért nem egyszerű szabálysértési eljárásban kellene vizsgálnia az ügyet.

Mikor az Emmi tavaly december elején megvonta a támogatást a Híd a munka világába programtól, csak szakmai hiányosságokra hivatkoztak, és a minisztériumnál tagadták, hogy a lépésnek köze lenne a NAV által költségvetési csalás gyanúja miatt indított eljáráshoz.

A magyar hatóságokon kívül az uniós pénzek elköltését felügyelő Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) már tavaly tavasszal vizsgálatot indított a Farkas Flórián elnökségéhez kötődő ORÖ-s pénzköltések miatt, és az elmúlt hónapokban több dokumentumot is bekértek.

Az Emmi idén január végén vizsgáltatta meg a projekt végrehajtását. Ebből kiderült, hogy az ORÖ a TÁMOP-os keretből összesen 560 millió forintért vett meg 7 olyan épületet, amelyek alkalmatlanok voltak arra, hogy azokban regionális foglalkoztatási irodák működhessenek.

Mivel a minisztérium arra jutott, hogy a tervekből semmit sem teljesítettek, elrendelték a támogatási összeg visszafizetését. Ugyanakkor Farkas Flórián személyes felelősségét nem vizsgálták.
Hegedűsék szerint egy alternatív vizsgáló bizottság már 2015 elején figyelmeztette a minisztériumot a szabálytalanságokra, de az Emmi mégsem állította le a Híd a munka világába programot, hanem hagyta, hogy folytassák a szabálytalanságokat. Lakatos szerint azért nem vontak felelősségre senkit, mert a kormány nem meri beáldozni Farkas Flóriánt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.