Ide, a Várba, a Szentháromság térre fog költözni jövő év végéig a Nemzetgazdasági Minisztérium:

A Mátyás-templom mellett dolgoznak majd Varga Mihályék:

Itt volt egyszer réges régen is az akkor még nem Nemzetgazdasági Minisztériumnak hívott Pénzügyminisztérium, ez pedig elég indok mostanában arra, hogy akkor oda költözzön át 1800 ember a József nádor térről.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egyébként ezzel indokolta a Szentháromság térre költöző NGM, az Úri utcába és az Országház utcába költöző Belügyminisztérium és a Karmelita-kolostort elfoglaló Miniszterelnökség Várba költözését tavaly ősszel:

„A budai Vár a magyar államhatalom végrehajtó központjának épült, így logikus a kormányzati szervek odaköltöztetése.”

Az NGM új otthonának kinézett épületet nemrég újították fel, így egyáltalán nincs rossz állapotban, most is használják, a Nemzeti Levéltár és a Mi, magyarok kiállítás mellett ez van még ott:

Ehhez képest a jövő évi költségvetésből az derül ki, hogy

az épület rekonstrukciójára 26,7 milliárd forintot sem sajnál a kormány.

Mégpedig azért, mert visszaállítják az eredeti állapotát.

A monumentális neogótikus palota 1904-ben készült el, Fellner Sándor tervei alapján.

„A 300 személyes reprezentatív bálterem, a márvány burkolatú, Zsolnay-szobrokkal díszített aula, a faburkolatos, kandallós fogadó- és tanácskozótermek, a miniszteri szobák neogót stílusú eleganciát tükröztek” - írják az épület mostani használóinak honlapján.

Ehhez képest nem fogadta egyöntetű lelkesedés az épületet az átadás után, az egyemeletes, középkori kis házak között ormótlan nagy volt a palota. Bírálták amiatt is, mert mert a térre néző homlokzata a Mátyás-templommal rivalizált.

A második világháborúban súlyosan megsérült az épület.

Nem építették vissza az eredeti állapotában, jóval egyszerűbb homlokzatot kapott, eltűnt a díszes tető, a kéttornyos, kiugró előtér így a díszterem oszlopcsarnoka is. A munkákat Kotsis Iván és Rados Jenő tervei alapján 1948-1962 között végezték.

Rados óriási tiszteletnek örvend, Rados Jenő-emlékérmet is alapított a Budapesti Műszaki Egyetem „A magyar építészettörténet és műemlékvédelem gyakorlatában és oktatásában kiemelkedő tudományos életmű elismerésére”.

Ettől még sem az eredeti épület, sem Rados átépítése mögött nincs egységes támogatás. Csak egy-egy példa egy témában indult építészfórumról:

Pro Rados:

„Borzalmas és igénytelen giccs volt, aminek a legnagyobb baja az irdatlan tömege volt. Ami ma a Szentháromság téren áll, az lényegében mindaz, ami értékes, vagy inkább értékelhető volt benne. Rados Jenő igyekezett beilleszteni a homlokzatot a Dunai gótika valódi stílusába és így csiricsáré neogótika helyett egy reális és a budai várnegyedbe arányosan illeszkedő neogótikát létrehozni ott.”

Kontra Rados:

„Ne vicceljünk már, ez egy kamuépület, amit egy sosem létezett állapotba "állítotok vissza". Helyreállítás ebben az esetben azt jelenti, hogy megskalpolták és levertek róla minden díszt. Ez a jelenlegi állapot egy kényszermegoldás, valószínűleg közölték az építésszel, hogy nincs pénz és szándék helyreállítására, szóval a megmaradt kőanyag felhasználásával kezdjen valamit az épülettel. Ennyi.”

és valahol középen

„Most szépen le van tisztítva a végletekig leegyszerűsített homlokzat és ha az ember nem ismeri a múltját, akkor egyáltalán semmi szégyellnivaló nincs rajta, elvan a téren.”

Érdekes, hogy a Várban szintén eredeti állapotában visszaépítendő Stöckl-lépcsőn dolgozó építész, Masznyik Csaba az Építészfórumnak írt olvasói levélben tartotta fontosnak megjegyezni:

„Sem a Pénzügyminisztérium felépítményének, sem a Közlekedési Múzeum rekonstrukciójának tervezését nem vállaltam volna, ha megkerestek volna vele, mert – kivételes esetektől eltekintve – nem vagyok a másolatépítés híve, ezen épületek visszaépítését pedig szakmai hibának és óriási tévedésnek, felelőtlenségnek tartom. Azt is elmondtam, hogy másképp viszonyulok a várbeli és a ligetbeli fejlesztésekhez: a várpalotával kapcsolatos tervekről folyó vitákat kíváncsian hallgatom, míg a Liget esetében minden olyan „fejlesztést” tévedésnek tartok, mely oda múzeumi negyedet – épületet – erőszakol. A Pénzügyminisztérium grandiózus épületének Rados Jenő-féle szelídítése pedig önmagában is építészettörténeti érték. Amit a várpalota rekonstrukciójáról nem lehet elmondani.”

A Vár grandiózus, várhatóan a 200 milliárdot is sokszorosan meghaladó terveinek jóváhagyására létrehozott Haumszmann-bizottságból már többen távoztak amiatt, mert

„Elfogadhatatlannak tartjuk a kortárs megoldások helyett száz-százötven éve megrajzolt tervek, fel sem épült épületek anakronisztikus megvalósítását, teljesen elpusztult épületek újraépítését, az ennek érdekében teljesen felszámolt magyar műemlékvédelem történetének és eredményeinek teljes semmibevételét. Szellemiségében is igencsak károsnak tartjuk a 19. század második felének, a 20. század elejének ilyesfajta rekonstrukcióját, az I. világháborúba torkolló késői historizmus, illetve a Horthy-korszak jelentés nélküli kulisszáinak, esetenként egyenesen idétlen építészeti megoldásainak száz- és ezermilliárdokat igénylő újraálmodását."

Azt L. Simon László várátalakításért felelős államtitkár és Orbán Viktor is többször hangsúlyozta, hogy a teljesen eredeti állapotokat akarják visszaállítani a Várban. Mármint Hauszmann Alajos múlt század eleji elképzelései alapján. A pénz a jelek szerint nem akadály.

Ebbe a historizáló tervbe azért időként becsúszik egy olyan erkély, ami nem volt például a Karmelita-kolostoron, de a miniszterelnök reprezenctánciós feladataihoz nélkülözhetetlen tartják, így átalakítják kissé a történelmet.