Az MVM számításai szerint egyáltalán nem éri majd meg a paksi bővítés

Nagyon más adatokkal számol a paksi bővítés megtérülésének kiszámításánál Lázár János miniszter és - az egyébként Paksot működtető - Magyar Villamos Művek.

Lázár a múlt heti kormányinfón is elővette a Rotschild-csoport tavalyi tanulmányát, miszerint a két 1200 megawattos blokk 12,5 milliárd eurós ára átlag 50,5-57,4 eurós piaci áramár mellett térül meg nagyon hosszú távon.

Ehhez képest Csiba Péter, az MVM Magyar Villamos Művek elnök-vezérigazgatója az állami energiacsoport középtávú stratégiáját ismertető sajtótájékoztatón a napokban azt mondta:

„Tisztán látjuk előre, hogy az energiaárak vélhetőleg csökkenni fognak. Néhány évvel ezelőtt még megawattóránként 90-100 eurós áramárról beszéltünk. Most 30 körül járunk, és nem nagyon látunk okot a jövőbeni növekedésre" – idézte a Népszabadság Csiba Péter szavait. A lap ezt Lázárnak küldött hadüzenetként értékelte.

Az alapvető matematikai ismerettekkel is látható, hogy ha az MVM számításai jönnek be, akkor Paks nem fogja megérni (30 < 50,5-57,4).

A problémát éppen az okozza, hogy az EU-t sem sikerült eddig meggyőzni az ellenkezőjéről. Ha ugyanis veszteséges lesz, akkor az államnak kell majd megsegítenie, ami az EU szerint versenyhátrányt okozna a nem piaci szereplőknek.

A szakmai érvek mögött más is áll. Az MVM-et ugyanis az Orbán-Putyin megállapodás után egyszerűen kihagyták a bővítési munkákból, az erre a feladatra létrehozott cég átkerült a Miniszterelnökség irányítása alá. Az addig atomerőműpárti MVM ezután felfedezte magának a világszerte egyre sikeresebb alternatív megoldásokat. Miközben az Eurostat adatai szerint az Európai Unióban 2015-ben

Magyarországon volt a legkisebb a teljes áramtermelésen belül a megújuló források aránya.

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.