Az Isten kegyelméből gazdagodó Kuna Tibor cége szervezhet vasutasnapokat a MÁV-nak

2016 július 12., kedd 13:40
99

Kuna Tibor mélyen vallásos ember, nem is tudja igazán hová tenni, hogy egy kormánybarát kommunikációs céget vezet, ezért pedig ömlik hozzá a közpénz. Egy előadásában a dolgot úgy tette helyre, hogy szerinte ő isten kegyelméből gazdagodik.

Legutóbb például Isten azzal jutalmazta meg, hogy az ő cége szervezhette a Eb-meccsnézést a Margitszigeten.

Természetesen ömlött a bizniszbe a szponzori pénz az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt.-től és a Magyar Villamos Művektől. A 444 gyors számításai szerint Kunáék haszna csak ezekből a szponzori lóvékból is 350 millió forint körül lehetett, de Kuna bölcsen vissza is oszt: jócskán hirdetett ebből a lóvéból a Habony-média újságjaiban.

Most Isten egy újabb nagy lehetőséggel jutalmazta meg alázatos szolgáját: Kuna cége, a Trinity International Communications Kft. szervezheti a MÁV vasutasnapjait.

Nem egy nagy összeg, csak 17,5 millió forint,

de azért ezt is meg kell becsülni.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt