Megint nem jön pénz útépítésre Brüsszelből

gazdaság
2016 szeptember 16., 07:03
comments 100

A Világgazdaság információja szerint több száz milliárd forint útépítésekre szánt pályázati pénzt tart vissza ismét az Európai Bizottság Magyarországgal szemben.

A gond azzal a pályáztatási gyakorlattal van a lap szerint, amit ebben a cikkünkben mutattunk be. Az eljárás lényege, hogy rengeteg pluszpont jár annak a pályázónak, akinek a legközelebb van aszfaltkeverő telepe az építkezéshez. A telep távolságából számítják ki az úgynevezett környezetterhelési értéket.

A rendszer sajátossága miatt volt olyan pályázat, ahol a 10 milliárdos forintos ajánlattal szemben a 14 milliárd forintos nyert. A pályázatot kiíró NIF Zrt. arra hivatkozott, hogy egyenesen EU-s elvárás, hogy ne csak az ár, hanem egyéb, például környezetvédelmi szempontok is számítsanak az elbíráláskor.

Ugyanakkor 2013 vége és 2016 nyara között a bizottság éppen azért függesztett fel egy csomó útépítési pénzt, mert korábban a pályázati feltételek között szerepelt az aszfaltkeverő telep közelsége, és ezt Brüsszelben protekcionizmusként értékelték. A mostani kiírásokkal elégedetlen pályázók szerint bújtatva ez a rendszer köszön most is vissza.

Úgy tűnik, hogy ez az érvelés elgondolkodtatta a bizottságot is, mert megint leállították a korábbi aszfaltkeverős vita miatt felfüggesztett pénzek folyósítását. A hírt a Világgazdaság kérdésére hivatalosan nem erősítették meg, de nem is cáfolták Brüsszelben. (vg.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.