Miközben a trágár elnökön az egész világ szórakozik, a Fülöp-szigetek már a pokol kapujában áll

2016 szeptember 17., szombat 6:04
216

2016 júniusáig a Fülöp-szigetek csak borzasztó természeti katasztrófákkal, több ezer halálos áldozatot követelő hajóbalesetekkel és olyan őrültségekkel tudott bekerülni a nemzetközi hírfolyamba, mint a rendszeres húsvéti ön-keresztrefeszítés. 2016 júniusában azonban a kelet-ázsiai szigetcsoport elnökévé választotta Rodrigo Dutertét, amivel megmutatta a világnak, hogy tud nagyobb őrültséget elkövetni, mint az autokrucifikció. És tud pusztítóbb erőt felmutatni a legdurvább tájfunnál is. Cserébe pedig a világ hirtelen elkezdett odafigyelni a Fülöp-szigetekre.

A 444 olvasói, akik nem mindig érdeklődnek távoli országok hírei után, szintén imádják Dutertét és bolondos kalandjait. Amikor a nagypofájú elnök néhány napja szó szerint a kurva anyjába küldte el Barack Obamát, olvasóink a többfordulós szájkarate valamennyi epizódjára vevők voltak.

Drogellenes razzia Manilában. AFP PHOTO / TED ALJIBE Fotó: TED ALJIBE

Duterte nyilatkozatai és intézkedései egyaránt hullámokat vernek szerte a világon. A lakat nélküli száján ömlő trágárságokat imádja a média, amely lelkesen számol be a filippínó elnök változatos, de szinte mindig véres és populista intézkedéseiről. Duterte uralma jól illik az egész világon végigsöprő rendpárti/populista földrengésbe, így mindenki kedvére elmélkedhet azon, hogy lehet-e őt nevezni az ázsiai Donald Trumpnak. A liberális lelkületűek azért kattintanak a drogellenes háborúja éppen aktuális véres csatájáról szóló hírre, hogy szörnyülködjenek egy kicsit, a rendpártiak pedig azért, hogy elismerően csettinthetsenek egyet.

A nagyon távoli helyeken történő nagyon furcsa dolgokat az ember hajlamos kalandos és szórakoztató, tét nélküli tévéműsorként kezelni.

Egy olyan elnökön aki a saját lányát nyilvánosan hisztis picsának nevezi, miután az a saját megerőszalolásáról beszél, tényleg remekül lehet sápítozva nevetni/szomorkodni. Csak sajnos az a baj, hogy Duterte alatt a Fülöp-szigetek nagyon gyorsan indult el lefelé egy olyan lejtőn, amelynek a vége valahol a pokol legmélyebb bugyrában van, ahol vörös khmerek és machetés ruandai hutuk tombolnak szabadon.

Duterte politikai karrierje a kétmilliós nagyvárosban, Davaóban indult be, amelyet polgármesterként kisebb megszakításokkal 25 éven át vezetett. Davao a Fülöp-szigetek legproblémásabb déli részén található, ahol a szegény ázsiai metropoliszokat egyébként is sújtó valamennyi probléma mellett még ott vannak a környéken aktív iszlamista terrorcsoportok is, amelyek gyilkolni és embert rabolni egyaránt szoktak.

A drogellenes háború egyik áldozata. AFP PHOTO / TED ALJIBE Fotó: TED ALJIBE

Duterte már polgármesterként is eléggé megosztó személyiség volt, akinek nyers stílusa és unortodox módszerei ugyan valóban hoztak eredményeket, de közben iszonyatos károkat is okoztak. A bűnözést például valóban sikerült csökkenteni a városban, de annak árán, hogy a valódi és feltételezett bűnözők egy részét egyszerűen legyilkolták a Duterte védelme alatt működő halálbrigádok. Ha pedig véletlenül a lövöldözésben ártatlanok is meghaltak, az nem érdekelt senkit.

A Fülöp-szigeteken többé-kevésbé demokrácia van, még ha annak ezer sebből vérző, periférikus változata is, és Duterte újra- és újramegválasztása azért jelezte, hogy Davaóban nagyon sokan nagyon elégedettek a dolgok folyásával. Senkit nem lepett meg, amikor Duterte elindult a 2016-os elnökválasztáson, és tulajdonképpen az sem, hogy elég simán meg is nyerte azt. Ha a Fülöp-szigeteknél szerencsésebb országokban sem találják az ellenszert a rendpárti populizmusra, akkor egy olyan ország, ahol az egy főre jutó GDP alig 3000 dollár, és a szavazók túlnyomó többsége szívesen elhisz bármit, ami sorsa jobbra fordulásával kecsegtet, nyilván esélytelen.

“A kampány a show ideje, de hatalmon már az fog számítani, mit csinál valójában”

- írtuk májusban, amikor Duterte még elnökjelöltként olyanokat mondott, hogy “a Manila-öbölben meg fognak hízni a halak, mert oda fogom bevágni az összes bűnözőt”, és “a kurva anyját a pápának”. Akkor még sokan azt hitték, hogy ha Duterte nyer, biztosan vissza fog venni a davaói tempóból, mert egy százmillió lakosú, 7500 szigetből álló országot lehetetlen úgy vezetni, mint egy nagyvárost.

Duterte azonban beiktatása után egy milliméternyit sem vett vissza, sőt. Inkább kihasználta, hogy a nagyobb színpadon nagyobb az erősítő és monumentálisabbak a díszletek.

Elnökként tovább folytatta Davaóban megkezdett programját, amely ugyan elég képlékeny, de két sarokköve azért van:

  1. A drogosokat ki kell irtani.
  2. Ha valakinek nem tetszik, akkor csakazértis.

Duterte drogmániája különösen érdekes, bár nem egyedi jelenség. Ahogy Afrikában az egykori gyarmatósítók örökségéből az agresszív homoszexualitás-üldöző propagandát, úgy Kelet-Ázsiában a kíméletlen kábítószerellenes harcot vették át lelkesen a helyi politikai vezetők. Szingapúrtól Thaiföldön át Indonéziáig mindenhol a legsúlyosabban, akár halállal is büntetnek nyugaton alig néhány éves börtönbüntetéssel megúszható kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeket. Ezekben az országokban nemhogy legalizációról nincs szó, de még a sok esetben súlyosan beteg drogfüggők emberszámba vevéséről sem.

Rodrigo Duterte. AFP PHOTO / NOEL CELIS Fotó: NOEL CELIS

Megoszlanak a vélemények arról, hogy a kábítószerhasználat mennyire súlyos probléma a Fülöp-szigeteken. Abban azonban mindenki egyetért, hogy akárcsak a környező országokban, itt is a metamfetaminszármazékok a legnépszerűbbek, és abban is, hogy a szegénységtől a korrupcióig vannak ennél súlyosabb gondok is az országban.

Duterte elnökként is abból él, amiből Davao polgármestereként: elhiteti az alattvalóival, hogy halálos veszély fenyegeti őket, és hogy csak az ő kemény módszereivel van esély a veszély elhárítására. Régi autokrata trükk ez, hasonlót látunk most Magyarországon a migránsok elleni kormányzati uszításban is, Duterte azonban, hiába a többé-kevésbé létező demokratikus filippínó intézményrendszer, ezeket teljesen figyelmen kívül hagyva engedte szabadjára hazájában az erőszakot.

Még nincs három hónapja hatalmon, de drogellenes háborúja már 3000-nél is több áldozatot követelt. A hivatalos álláspont szerint ezek mind drogkereskedők és -használók, pedig a halottak között van még egy kósza lövedék által eltalált ötéves kislány is. Duterte birodalmában ez nem számít, mint ahogy gyakorlatilag semmilyen egyéb törvény sem. A halálesetek jó részéért olyan fegyveres szabadcsapatok tehetők felelőssé, amelyek ki tudja, kinek a parancsait követik,

de hogy semmilyen demokratikus ellenőrzés nincs felettük, az egészen biztos.

A drogellenes boszorkányüldözést nemcsak véres, hanem teljesen szürreális epizódok is tarkítják. Ott volt például augusztus elején Duterte “Elnézést az országomért” című beszéde, amelyben az elnök hosszasan sorolta azoknak a közszolgáknak a nevét, akik állítása szerint hasznot húztak a drogkereskedelemből.

Aki egy kicsit is ismeri a Fülöp-szigeteket, nem lepődhet meg azon, hogy az országban a bűn szálai a legmagasabb szintekig felérnek. Azonban Duterte névsorolvasásának olyan dermesztő hangulata volt, mint a legsötétebb náci vagy kommunista kirakatpereknek, ahol az ítéletet már jóval a tanúk meghallgatása előtt meghozták.

Egy másik áldozat. AFP PHOTO / NOEL CELIS Fotó: NOEL CELIS

A kilátások pedig még ijesztőbbek, hiszen a legtöbb, amit Duterte a tömeggyilkosságokkal elérhet, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények időszakos csökkenése. Azonban még ha meg is valósul ez a kétes értékű cél, a Fülöp-szigetek valódi problémái, a szegénység, a korrupció egy cseppet sem fognak csökkenni. És ha ezt észreveszik a filippínó szavazók is, akkor az elnök csak újabb és újabb ellenségek felkutatásával és lemészárlásával fogja tudni fenntartani a hatalmát. Ez talán pesszimista jövőkép, de az kétségtelen, hogy a törvényen kívüli gyilkosságok ezreivel - mert 3000 halott bizony még a Fülöp-szigeteken is sok -

Duterte olyan örvénybe került, amelynek lefelé húzó spiráljából nála nagyobb formátumú és épeszűbb politikusok is csak nehezen tudnának kiszabulni.

Obama lekurvaanyázása egyébként szintén a drogellenes háború folyománya volt. Duterte azután kezdett el mocskot kiabálni az amerikai elnök irányába, hogy Washingtonból felhívták a figyelmét az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására. Duterte a drognál már csak azt szereti kevésbé, ha valaki be mer neki szólni, és ha ez a valaki a Fülöp-szigetek egykor gyarmattartója, ma is egyik legfontosabb gazdasági partnere, akkor különösen nem bír magával.

Mint ahogy nem bír magával, ha a régió másik nagy hatalma, Kína áll vele szemben. A drogellenes háborúval speciel a hasonló módszerekkel dolgozó kínaiaknak nincs bajuk, viszont a filippínó nemzeti büszkeséget náluk senki nem irritálja jobban. Alig két hete volt hatalmon Duterte, amikor a hágai székhelyű Állandó Választottbíróság úgy döntött, hogy a Fülöp-szigeteknek ad igazat Kínával szemben a Dél-kínai-tenger néhány darabjának fennhatóságáért folyó vitában.

A hágai döntést Manilában kitörő örömmel fogadták, Pekingben sértődéssel, azonban a jogi szakvélemény a de facto helyzeten semmit nem változtatott, és nem is fog: Kína, ahogy az utóbbi évtizedekben végig, a továbbiakban is azt fog csinálni a vitatott tengeri területeken, amit csak akar. Akárhogy tiltakoznak a környező kis országok a Fülöp-szigetektől Vietnamig, ezek sem gazdaságilag, sem katonailag nem engedhetik meg maguknak a komoly összetűzést a kínai óriással.

És még egy áldozat, rajta „Díler vagyok˝ felirattal. AFP PHOTO / NOEL CELIS Fotó: NOEL CELIS

Kivéve, ha éppen olyan elnökük van, aki magasan tesz a nemzetközi diplomáciai normákra, szívesen elküld bárkit a kurva anyjába, és minden szabályt áthág, csak tovább fürödhessen választóinak imádatában, és fenntartsa a kemény kéz látszatát. A létező legrosszabb forgatókönyv, ami Rodrigo Duterte Fülöp-szigetekén megvalósulhat, az éppen a nemzetközi elszigetelődés lenne, ha egyszerre rúgná össze a port Kínával, Amerikával és a japánokkal, akiktől a legtöbb filippínó a mai napig várja a bocsánatkérést a II. világháborúban az országban elkövetettet szörnyűségek miatt.

Egy befelé forduló, elszigetelt országban, ahol a lakosság egy része engedélyt kap a maradék kiirtására, bármi megtörténhet. De úgy bármi, ahogy Kambodzsában a hetvenes, vagy Ruandában a kilencvenes években.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt