Orosz bomba darabjai látszanak a Szíriában szétlőtt egészségügyi konvoj maradványai közt

külföld
2016 szeptember 23., 07:42
comments 120

Szíriában szeptember 19-én érte bombatalálat a Szíriai Vörös Félhold egyik konvoját (a Vörös Félhold a Vörös Kereszt iszlám világban tevékenykedő testvérszervezete). A helyi beszámolók szerint legalább öt rakéta csapódott a járművek közé a Szíriai Vörös Félhold Urm al-Kubra-i telepén. A teherautókról épp lepakolták a szállítmányt, amikor lebombázták őket.

A légicsapásban legalább 12-en, teherautósofőrök és segélymunkások haltak meg, és megsemmisült 18, élelmiszert, ruhát, gyógyszereket szállító teherautó is.

Az első jelentések szerint a szíriai kormányerők vagy az őket támogató oroszok bombázhattak. Az amerikaiak az oroszokat tették felelőssé a dologért, mondván, hogy még ha nem is oroszok voltak, a korábban összehozott tűzszüneti megállapodás szerint akkor is nekik kellett volna gondoskodniuk arról, hogy az Aszad elnökhöz hű szíriai hadsereg betartja a fegyverszünetet.

photo_camera Forrás: Bellingcat

Később erre válaszul az orosz médiában röppent fel a hír, hogy a konvoj közelében amerikai drónt láttak.

Most a Bellingcat elemzőközpont egy jelentése azt írja, hogy a lebombázott konvojról készített képeken

konkrétan felismerhetőek orosz bombák maradványai.

Azt írják, hogy a bomba típusát vitán felül meg lehet állapítani, ahogyan azt is, hogy a Szíriában harcoló felek közül ilyet csak a szíriai hadsereg és az orosz légierő használ. Így az egyetlen kérdés az, hogy az oroszok vagy a szíriaiak bombáztak, más ugyanis a bizonyítékok alapján nem nagyon lehetett a tettes. (Bellingcat)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.