A New York Times kritikusa nem volt elégedett egy sorozat cselekményével, aztán kiderült, hogy rossz sorrendben nézte a részeket

Média
2016 október 22., 10:12
comments 117

Orbitálisat megy idén a New York Times. Nemrég a libertariánusok elnökjelöltjét, Gary Johnsont oktatták ki, amiért nem tudta, hogy micsoda Aleppó. A Times megmagyarázta: Aleppó Szíria fővárosa. Aztán javították a cikket arra, hogy nem Szíria fővárosa, hanem az Iszlám Államé, mert Szíria fővárosa Damaszkusz. Később megint javítani kellett, mert az ISIS fővárosa sem Aleppó, hanem Rakka.

A lap szerkesztőségének New York-i épülete (Wikipédia)
photo_camera A lap szerkesztőségének New York-i épülete (Wikipédia)

Most az Amazon új sorozatáról, a Goliath-ról közöltek kritikát, és az író szentelt néhány mondatot annak is, hogy nehezen fogta fel, hogyan megy a cselekmény, és az első részek nem is voltak igazán érthetőek és koherensek a számára.

Ezt a kritikát is javítani kellett, mert kiderült, hogy az írója nem jó sorrendben nézte meg a sorozat első két részét. (via Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.